Állatkertek - siralmas börtönök?

Az állatkertek kérdése olyan téma, ami magukat az állatvédőket is megosztja és rengeteg vitára ad alkalmat. Vajon "megéri" hosszú távon állatok egyedetit bebörtönözni, gyakran kínzásnak minősülő körülmények között tartani, csupán mert fontosnak tartjuk az állatkert nevelő szerepét, esetleg önző módon szeretnénk a természetfilmekből ismert állatokkal közeli kontaktust létesíteni? Vagy valóban akkora szerepe van az állatkertek fajmegőrzési, kutatási programjainak, mint ahogy azt magukról állítják? Az alábbi cikk az egyik legradikálisabb állatvédő szervezet, a PETA véleménye az állatkertekről.

Dacára az állatokhoz fűződő kifejezett érdekeltségüknek, az állatkertek inkább az "érdekes egyedek gyűjteményei" maradnak, ahelyett, hogy tényleges menedékként, vagy legalább mesterségesen létrehozott természetes környezetként funkcionálnának. Az állatkertek azt tanítják az embereknek, hogy elfogadott dolog az állatokat fogságban, unatkozva, szűk helyen, egyedül és a természetes otthonuktól távol tartani.

Virginia McKenna, a klasszikus Szabadnak születni c. film sztárja és jelenleg aktív résztvevője a fogságban tartott állatok érdekében folytatott kampánynak, azt mondja: "Az állatkertek siralmas volta az, ami rémképként üldöz engem. Az állatok céltalan léte. Azért a négy óráért, amit mi az állatkertekben töltünk, az állatok négy vagy negyven évet, esetleg több időt töltenek - ha nem ugyanabban az állatkertben, akkor egy másikban - nappal és éjjel; nyáron és télen... Ez nem megőrzés és biztosan nem nevelés. Ez "szórakoztatás". Nem komédia, akárhonnan is nézzük - ez tragédia."

Életfogytiglani ítélet - feltételes szabadlábra helyezés nincs
Az állatkertek skálája méretben és minőségben a rács nélküli parkoktól egészen a kicsi, deszkakerítéses vagy vasrácsos útszéli állatkertekig terjed. A nagyobb és fontosabb állatkertek nagyobb egyedszámmal és fajtagazdagsággal rendelkeznek, így többe kerül az állatok minőségi ellátása is. Noha évente több mint 112 millió ember látogatja az állatkerteket az Egyesült Államokban és Kanadában, a legtöbb állatkert a veszteségek ellensúlyozására a költségek csökkentését tartja a legjobb megoldásnak (amelyek néha állatok eladását jelentik), vagy ravasz trükköket találnak ki a látogatók vonzására. Az állatkertek tisztviselői gyakran tekintik előbbrevalónak a profitot, mint az állatok jólétét. Az Atlantai Állatkert egy hajdani igazgatója egyszer ezt a megjegyezést tette "túlságosan távol állok az állatoktól, ők az utolsók, akik miatt aggódom az összes többi probléma közt."

Néhány állatkertben a legtöbbet az elhanyagoltságtól, gondatlanságtól szenvednek az állatok. Amikor Dundat, egy afrikai elefántot a San Diegoi Állatkertből a San Diegoi Vadállatparkba szállították át, az állat le volt láncolva, a földre szorítva és baltanyéllel verték két napig. Egy tanú úgy írta le az ütéseket, mint amikor "lendületet vesznek hazafutáshoz." Az ilyenfajta visszaélések és túlkapások általánosnak mondhatók. "Motiválni kell őket", mondja Paul Hunter, az elefántok san francisco-i állatkerti őre, "és ennek az a módja, ha pokolian helybenhagyod őket."

Szaporítás, nem nevelés
Az állatkertek azt állítják, hogy ők nevelik embereket és megőrzik a fajokat, de mindkét esetben gyakran vannak hiányosságok. A legtöbb állatkert elég kicsi bekerített területtel rendelkezik, és a feliratok alig valamivel több információt tartalmaznak, mint a faj neve, táplálkozási módja, és természetes élőhelye. Az állatok szokványos viselkedése ritkán vitatott, és még ennél is sokkal kevésbé vizsgált téma, mivel ritkán találkozik a természetes szükségleteikkel. A madarak szárnyait általában levágják, így nem tudnak repülni, a vizi állatoknak gyakran a szükségesnél is kevesebb vizet biztosítanak, és sok állatot, mely természetes körülmények között nagy csordákban vagy családokból álló csoportban él, gyakran egyedül tartanak, vagy legfeljebb párban. A természetes vadászó és párzási szokásokat gyakorlatilag figyelmen kívül hagyják, hiszen az etetési és tenyésztési módokat szabályozzák. Az állatok szorosan be vannak zárva, nem tudnak elbújni a kíváncsi tekintetek elől, nincs magánéletük, híján vannak a szellemi ösztönzésnek és a kevés lehetőségük van fizikai gyakorlatok végzésére. Ez abnormális és önpusztító viselkedést eredményez, amit "zoochosis"-nak hívnak.

A Born Free Foundation irányításával az állatkertekről szóló, a világ minden részére kiterjedő tanulmány feltárta, hogy a "zoochosis" szerte a világon megfigyelhető a bezárva tartott állatok közt. Egy másik tanulmány úgy találta, hogy az elefántok az idejük 22%-át töltik azzal, hogy abnormális viselkedésformákat vesznek fel, úgy mint a fejük ismételt fel-le mozgatása, vagy a ketrec rúdjainak ütögetése; és a medvék körülbelül az idejük 30%-át töltik fel-alá járkálással, ami a lehangoltság egyik jele. (ezt sajnos kiválóan megfigyelhetjük a budapesti állatkertben is - a szerk.)

Egy megmentett állatoknak otthont adó menhely is a zoochosis gyakran látható jeleiről számolt be azok közt az állatok közt, melyeket állatkertekből hoztak a menhelyre. A vezető szerint a csimpánzok kezei (gyakran harapdálják a saját végtagjaikat a fogság okozta stressztől) "felismerhetetlenek voltak a forradások szövevényétől."

A híres csimpánzszakértő, Jane Goodall szerint az állatkertek több mint 50%-a "még mindig elégtelen feltételekkel rendelkezik" és szegényes körülmények közt tartja a csimpánzokat.

Ami a nevelést illeti: az állatkertek látogatói általában csak pár percet töltenek egy-egy kiállított állatnál, inkább a szórakozást keresve, mintsem ismeretszerzési lehetőséget. A Buffalo-ban N.Y., egy állatkert tanulmánya úgy találta, hogy a legtöbb ember gyorsan, megállás nélkül halad el a ketrecek előtt, és olyan szavakkal jellemzi az állatokat, mint "furcsa kinézetű", "piszkos", vagy "lusta."

A legtöbb állatkerti kutatás célja, hogy módot találjanak még több állat fogságban való tenyésztésére és fenntartására. Jogosan merül fel a kérdés: szükség lenne-e ezekre egyáltalán, miután az állatkertek megszűnnek létezni?

A fajok kihalástól való megmentése nemes célnak hangzik, de az állatkerti tisztségviselők általában előnyben részesítik az egzotikus vagy népszerű állatokat, melyek vonzzák a tömegeket, a nyilvánosságot, és mellőzik a kevésbé népszerű fajokat.

A legtöbb állatkertben elhelyezett állat nem tartozik a veszélyeztetett fajok közé, és nem is áll felkészítés alatt természetes élőhelyére való visszaengedésre. Egyébként majdhogynem lehetetlen feladat fogságban tenyésztett állatokat szabadon engedni a vadonban. A WSPA (WSPA - World Society for the Protection of Animals) 1994-es riportjából kiderül, hogy 10.000 közül csak 1200 állatkert van regisztrálva világszerte a fogságban való tenyésztésre és a vadon élő állatok megőrzésére. A világ fenyegetett és veszélyeztetett fajainak csak 2%-a van regisztrálva a tenyésztő programokban. A ténylegesen veszélyeztetett fajok helyzetét ronthatja, hogy az állatkertek a tömegek vonzására helyezik a hangsúlyt. George Schaller, a Bronxi Állatkert tudományos igazgatója, Az utolsó panda című könyvében azt írja, hogy az állatkertek hozzájárulása a kihaláshoz közel álló óriáspandák megmentéséhez jelenleg abból áll, hogy állandóan ide-oda hurcolják az állatokat egyik állatkertből a másikba, hogy kiállíthassák. A beltenyésztés szintén problémát jelent a fogságban tartott populációk között.

Amikor a helyes kis kölykök felnőnek
Az állatkerti kölykök nagyszerű tömegszórakoztatók, de mi történik velük, amikor felnőnek? Az állatkertek gyakran eladják vagy megölik azokat az állatokat, amelyek már nem vonzzák a látogatókat. (pl. a veresegyházi medvemenhelyen is vannak állatkertekből kiöregedett mackók - a szerk.) Azokat az állatokat, melyek könnyen szaporodnak - szarvasok, őzek, tigrisek, oroszlánok és más állatok - néha eladják olyan szórakoztató farmoknak, ahol a vadászok fizetnek azért a kiváltságért, hogy megölhessék őket; néhányukat pedig a húsukért és/vagy bőrükért gyilkolják le. Más létszám feletti (felesleges) állatokat eladnak kisebb, sokkal szegényesebb körülmények között működő állatkerteknek, vagy kísérleti laboratóriumoknak.

Állatkert a jövőben - állatok nélkül
Végső soron csak akkor tudjuk megmenteni a veszélyeztetett állatfajokat, ha megvédjük élőhelyüket és megszüntetjük azokat az okokat, amik miatt az emberek gyilkolják őket. Az állatkertek támogatása helyett segíthetjük azokat a szervezeteket, (mint például az International Primate Protection League, a Born Free Foundation, az African Wildlife Foundation) és más csoportokat, melyek az élőhelyek, nem pedig a (rossz) szokások megőrzésén dolgoznak.
Segíthetünk továbbá olyan non-profit menhelyeknek, mint például a Pimarily Primates és a Performing Animal Welfare Society, melyek megmentik az egzotikus állatokat, de nem árulják, vagy tenyésztik őket. Követendő példa lehet Worldlife Center Londonban azoknak az állatkerteknek, melyek ténylegesen érdekeltek abban, hogy emeljék az emberek tudását a vadon élő állatokkal és azok megőrzésével kapcsolatban. Egy olyan magas technikai színvonalú állatkert létrehozása szerepel a központ terveiben, ahol nincsenek állatok. A látogatók a vadonban tudják megfigyelni az állatokat oly módon, hogy élő műholdas kapcsolatot teremtenek olyan távoli tájakkal, mint az Amazoniai Esőerdő, a Nagy Korallzátony, vagy Afrika.

Az állatkertek a szövetségi állatjóléti egyezmény, az Animal Welfare Act (AWA) felügyelete alatt állnak, mely minimális szabályokat fektet le a fogságban tartott állatok tartására és gondozására vonatkozóan. Az AWA megköveteli, hogy minden állatbemutatónak rendelkeznie kell az USA Mezőgazdasági Minisztériumának engedélyével, mely kötelezővé teszi az állatkertek vizsgálatát évente egyszer. Akárhogy is, néhány állatkertnél, amely könnyedén átment az USDA felülvizsgálatán, később számos erőszakos esetet találtak az állatvédők.

A PETA szerint legjobb nem pártfogolni egy állatkertet, hacsak nem a körülményeinek megváltoztatásában való tevékeny részvételt értjük ez alatt. Mindenképpen kerüljük a kisebb, útszéli állatkerteket. Ha senki sem látogatja ezeket a színvonal alatti létesítményeket, rá lesznek kényszerülve arra, hogy bezárjanak.