Örökbefogadható, menhelyeken és gyepmesteri telepeken lévõ cicák és kutyák:
 

Újabb gorillamészárlás Kongóban

Veszélyben az utolsó hegyi gorillák. Három nőstény és egy hím hegyi gorilla agyonlőtt tetemére bukkantak a hét közepén a kongói Virunga Nemzeti Parkban. Fél év alatt összesen 7 hegyi gorillát öltek meg a vadon élő 700-ból. Egy ilyen kis populáció számára ez a pusztulás hatalmas veszteséget jelent.


A holttesteket járőrözésük során a parkőrök találták meg a nemzeti park déli részén. A gorillákkal lőfegyverek végeztek, a tettes személye és az indok egyelőre ismeretlen.

A négy gorilla ahhoz, a kutatók által Rugendo-nak nevezett 12 fős gorillacsoporthoz tartozott, amely a nemzeti park turisták által gyakran látogatott részén él. A gorillanéző szafaritúrák révén ez a gorillacsoport jelentősen hozzájárul az itt élő bennszülött lakosság megélhetéséhez. A csoport hat tagját azóta már látták az élőhelyükön, de egy anya és újszülöttje még nem került elő.

Az elejtett négyes egyetlen hím áldozata töltötte be az alfa-hím szerepét a csoportban. Az alfa hím a csoport rangidős hímje, összetartja, irányítja a kis közösséget, távollétében a csoport fennmaradása is veszélybe kerül.

A mészárlás nyomán a parkőrség és a megerősítésükre kirendelt katonai egységek 24 órás járőrszolgálatot tartanak, a nemzeti park területén számos ellenőrzőpontot állítottak fel.

Nem ez az első ilyen eset a térségben. Az év elején két hím gorilla holttestére bukkantak a nemzeti parkban ugyanezen a területen. Egyikük kipreparált bundáját egy közeli kormányellenes lázadótábor latrinájában találták meg a kormány katonái. Májusban egy nőstény gorillát sebeztek halálra az orvvadászok. Újszülöttjét most a nemzeti park munkatársai gondozzák.

"Két hónapja még az ugandai Bwindi Nemzeti Park gorillapopulációjának növekedését ünnepeltük", mondta Dr. Kwame Koranteng a WWF Kelet-Afrikai programjának vezetője. "Hét hónap alatt 7 meggyilkolt gorilla elborzasztó statisztika. Ennek véget kell vetni!"

A Nemzetközi Gorillavédelmi Programot (IGCP) 1991-ben hívta életre a WWF, a Fauna & Flora International és az African Wildlife International Foundation, a Ruanda, Uganda és Kongó területén élő hegyi gorilla állomány megmentéséért.

2007. július 29.

 

Kapcsolódó gorillás cikkeink:
A gerillák sem ölnének gorillát
Gorillát öltek Kongóban
Ki ölte meg Dian Fosseyt?
Körülkerítenék a gorillákat
Elpusztult a tüdőműtött gorilla
Sikeres volt a gorilla tüdőműtéte
Hazatértek a gorillák - a rácsok mögé
Hegyi gorillák születtek Afrikában
Búcsú Hópehelytől
Gorillatetem a kiállításon
A hegyi gorilla túlélte a XX. századot
Ebola pusztítja a kongói gorillákat
Kongói vulkánkitörés - veszélyben a vadállatok
Eltűnőben legközelebbi rokonaink...
Clarke és Di Caprio a mélyföldi gorillákért
Bányászat miatt halnak ki a gorillák?

Kapcsolódó WWF-es cikkek:
Állat- és növényfajaink is szenvednek a forróságtól
Nemzetközi Duna Nap: ünnepelhetjük a Dunát, de a pezsgőbontás még korai
Az EU a veszélyeztetett fajok legjelentősebb felvevőpiaca
Egyezmény a veszélyeztetett fajok kereskedelméről: az orángután is a tíz legveszélyeztetettebb között van
Milyen volt az Alföld a honfoglalás idején?
25 év alatt fejeznék be a VTT megvalósítását
Idegenhonos fafajok védett területekre telepítését támogatná az FVM
Hódismereti órák a WWF-el
Hajózni, de hogyan?
Az európai "Vadkelet"
Vadállat dancemix - természetvédelem mobiltelefonnal!
Raktárbázis helyett sztyepprezervátumot!
Túl nagy lábon élünk
11 360 aláírás a Dunáért
Csatlakozz a Duna-túrához Budapesten!
Aláírásgyűjtés a Duna védelméért
Vereséggel felérő döntetlen - a Magyar és a Horvát kormány nem tartja aktuálisnak a Dráva ügyét
A dunai hajósok nem mélyítenék a folyót
Jogunk van tudni mi van a szervezetünkben!
Gondolkodjunk közösen a Rába térség jövőjéről!
Példaértékű ítélet a madármészárlás ügyében
Túl sok a vegyi anyag a Balti-tengerben élő halak szervezetében
Panda Útlevéllel a hazai természetvédelmi intézmények ésszerűtlen átszervezése ellen!
Gyarapodik a gemenci hódállomány
Meddig folytatható bolygónk kizsákmányolása?
"Vigyázz a madárra!"
Miért késik a Natura 2000 hálózat kihirdetése?
Mindent a szemnek, semmit a kéznek!
Így is lehet fát vágni!
Milyen környezettudatossággal lépett be a magyar lakosság az Európai Unióba?
Töltse meg élettel a Dunát!
www.wwf.hu: Még több információ, új szolgáltatások
Természetvédelmi nap az Állatkertben
EU csatlakozás: növekedhet az illegális állat- és növénykereskedelem
Ha a helyén marad - megmarad/a>
76-féle vegyszer van a szervezetünkben?
Tavaszi nagytakarítás a Naplás-tavon
Ki tud többet a hódokról?
Közpénzekből finanszírozzák a természet elszegényítését
Rétisasokat mérgeztek meg a Pacsmagi-halastavaknál! Kik a felelősök?
Tiltakozzunk együtt a természetpusztítással fenyegető Novo Virjei Vízerőmű megépítése ellen!
Hallgatás - beleegyezés? (Dráva)
Ha a helyén marad - megmarad Visszatérnek hazánkba a hiúzok és a farkasok?
Két város szorításában
Otthon, édes otthon Újabb hódcsaládok költöztek a Közép-Tisza vidékére
Folyó vagy csatorna?
Jelölt kecsegéket a Dunába!
Ne habozzunk, tegyünk valamit Magyarország egyik legtermészetesebb folyójáért!
Bővül a PAN Parks hálózat
Természetkárosító közlekedési fejlesztések?
Mentsük meg Európa utolsó őserdeit!
Adni vagy elvenni? - Kétélű fegyver a Tisza hullámterének szabályozása
Új elefánt alfajt fedeztek föl
Környezetvédők indítványozzák az Európai Alkotmány zöldítését
Extenzív Termékek Fesztiválja Szolnokon
Újabb törvénysértő kavicskitermelés a Dráván, avagy meddig lehet kizsákmányolni a folyót?
Luxuscikk vagy alapszükséglet? - Környezetvédelmi aktivitás Magyarországon
Mindent a szemnek, semmit a kéznek!
Két lépés előre, másfél hátra - az EU agrárpolitikai reformtánca
A kecsegetelepítések sikerrel kecsegtetnek
Útmutató a védett növény- és állatfajok kereskedelméhez
A Kárpátok Európa leggazdagabb hegyvidéke
Több lehetőséget a gazdálkodóknak!
Riasztóan gyenge az erdők védelme Európában!
Új remények a lápvidéken?
Felhívás a WWF Magyarország Mocsári Teknős Védelmi Programjában való részvételre
Jó szóval és akciócsoporttal a törvénytelen vadvirág-kereskedelem ellen
Gyorsítani kell a Natura 2000 bevezetését Kinek fontos a természetvédelem?
A WWF válasza a PETA támadására: állatkísérletek támogatása
EU-csatlakozás: veszélyek és lehetőségek - A Natura 2000 hálózat bevezetése Magyarországon
Az évtized folyója a Rába
A Prestige olajszállító katasztrófája - két héttel a baleset után
A Prestige olajszállító tanker katasztrófája és a WWF álláspontja a balesetről
Fenyegető víz vagy éltető elem?
A természetvédelem győzelme a rövid távú gazdasági érdekek felett?
A hegyi gorilla túlélte a XX. századot
Tigrisbőr és elefántcsont
Út az EU-tagság felé: a vadon élő fajok kereskedelme
Törvénytelen énekesmadár- és kaviárkereskedelem?
Készül a Nemzeti Erdőstratégia (Sajtóközlemény)
A politikai vezetők még megmenthetik a johannesburgi csúcstalálkozót (Sajtóközlemény)
WWF jelentés: A fenntartható fejlődés újfajta folyógazdálkodás nélkül elképzelhetetlen
Ártéri erdők: biztató kilátások a Tiszán (Sajtóközlemény)
A jegesmedvék a globális felmelegedés fő áldozatai lehetnek (Sajtóközlemény)
Törvénytelen halászat veszélyezteti a Galápagos-szigetek élővilágát (Sajtóközlemény)
"Viza 2020" a Duna jó ökológiai állapotáért (Sajtóközlemény)
Csökkenő életszínvonal? (Sajtóközlemény)
Természetkímélő vidékfejlesztést! (Sajtóközlemény)
Meghívó az Eladó e táj? fotókiállításhoz kapcsolódó két beszélgetésre
A Nagy-Szénás tanösvény újdonságai
Vásárlók a felelős erdőgazdálkodásért (Sajtóközlemény)
Tanösvény és erdei iskola avatás Tápiószelén (Sajtóközlemény)
A Tisza új élete - LIFE Nature projekt a Közép­Tiszán (Sajtóközlemény)
Természetvédelem online (Sajtóközlemény)
Védelmet a hóvirágnak! (Sajtóközlemény)
Idén először: milliárdok agrár-környezetvédelemre (Sajtóközlemény)
Vegyél részt a WWF Magyarország Mocsári Teknős Védelmi Programjában
A globális felmelegedés a legértékesebb természeti kincseket fenyegeti: a WWF megkezdte a Kiotói Jegyzőkönyv ratifikálásáért folytatott kampányát
Véget kell vetni a túlhalászásnak, különben a halászatnak lesz vége
Eladó e táj? - fotókiállítás
Vidrák és halgazdálkodás: késik a jogszabály
Tótakarítás a WWF-el

 
Tartalom és design: almendra studio. Az oldalon szereplő anyagok utánközlése kizárólag a kiadó írásbeli engedélyével lehetséges. Minden jog fenntartva.
Impresszum, hirdetési feltételek