|
Magyar fiatalok a Volvo Adventure-ön
A mai napig már huszonkilenc magyar
csapat jelezte részvételi szándékát a gyermekek számára kiírt Volvo
Adventure pályázatra, a Volvo és az ENSZ Környezetvédelmi Programjának
közös kezdeményezésére.
A magyar diákok lelkesedése, valamint a téma
iránti fogékonysága példaértékű, hiszen a hétéves múltra visszatekintő
környezetvédelmi versenyben az idei az első olyan esztendő, amikor
hazai tanulók is pályázhatnak.
Megelőzve az Egyesült Államokat, hazánkból a harmadik legtöbb
regisztráció érkezett eddig, mely a lakosság arányát figyelembe véve
világviszonylatban a legmagasabb jelentkezési arány. A versenyt
világszerte nagy érdeklődés övezi, hiszen a huszonkilenc magyar
csapattal együtt, már több mint kétszázötven ifjú környezetvédő csoport
nevezett be a megmérettetésre. A legtöbben várhatóan Törökországot,
illetve Indiát képviselik majd a pályázaton, hiszen előbbiből hetvenegy,
utóbbiból harminckilenc csapat jelentkezett mostanáig. A projektben
részt vevő diákközösségek száma még nem végleges tekintve, hogy a
pályázati anyagok leadási határideje 2008. január 31-e.
A Volvo Adventure-re 13 és 16 év közötti fiatalok jelentkezhetnek 2-5
fős csapatokkal, a diákokat egy tanár is segítheti. A versenyen
részt vevő gyerekeknek egy, a lakókörnyezetükben fellelhető
környezetvédelmi problémára kell megoldást kidolgozniuk, melyet utána
meg is kell valósítaniuk. A pályázatnak a kutatás és tervezés mellett a
probléma megoldásának menetét és annak eredményeit is tartalmaznia
kell.
A diákoknak nem kell bonyolult és lehetetlen feladatokat teljesíteniük.
A Volvo Adventure célja nem az, hogy elijessze a gyerekeket a
környezetvédelemtől, hanem éppen ellenkezőleg, a verseny fel
szeretné hívni a fiatalok figyelmét arra, hogy mennyit tehetnek ők maguk
is a világ és jövőjük védelméért.
A csapatok továbbra is regisztrálhatják részvételi szándékukat a
www.volvoadventure.org oldalon, illetve a kész pályázati anyagaikat
is ugyanerre az oldalra kell feltölteniük 2008. január 31-ig. A lezárt
projekteket ezzel párhuzamosan a Volvo Autó Hungáriában Lőrincz
Barbarának is el kell juttatniuk, a blorincz@volvocars.com e-mail
címre. Az érdeklődők erre a címre kérdéseiket, kéréseiket is
elküldhetik, de jelezhetik ezeket a +36 1 238 8112-es telefonszámon
is.
A beérkezett projekteket először egy magyar zsűri bírálja el, majd azt
követően nemzetközi zsűri dönt arról, hogy mely csapatok prezentálhatják
pályázataikat 2008. májusában az öt napos svédországi döntőn. A
pályázatokat a hazai zsűri dr. Juhász Árpád neves geológus
elnökletével, valamint dr. Csobod Éva, a Regionális Környezetvédelmi
Központ (REC) igazgatójának és Bodrogai Gábor, a Volvo Autó Hungária
ügyvezető igazgatójának részvételével fogja értékelni.
További információ a pályázatról, a jelentkezés menetéről, valamint a
győztes projektekről a www.volvocars.hu/_promotional/volvoadventure.htm,
illetve a www.volvoadventure.org oldalon található.
A Volvóról mindenkinek azonnal a biztonság jut eszébe, hiszen a márka
születése óta eltelt 80 év kutatásai, fejlesztései következtében a Volvo
modellek a legbiztonságosabb autók közé tartoznak. A környezetvédelem
azonban legalább ennyire meghatározó a vállalat életében.
A Volvo modellekben használt textíliák, bőrök és egyéb anyagok
mindegyike antiallergén, az aktív utastérszűrő rendszer pedig
megtisztítja a beltérben keringő levegőt a kívülről érkező káros
gázoktól és az egészségünkre ártalmas részecskéktől. Emellett a Volvo
személygépjárművek össztömegének 85%-a hasznosítható újra.
A vállalat azonban nem csak az autókban ülők egészségére fordít óriási
energiát, hanem azokra is akik, a közlekedés gyalogos formáját
választják. Éppen ezért az elkövetkezendő öt évben a Volvo 1
milliárd eurót fordít modelljei széndioxid-kibocsátás csökkenését
elősegítő technológiák kidolgozására.
Idén ősztől Magyarországon is elérhetőek a Volvo környezetbarát C30,
S40, V50, S80 és V70 FlexiFuel modelljei, melyeket normál benzin mellett
a 85 százalék megújuló bioetanolból és 15 százalék benzinből álló E85
üzemanyaggal is vezethetünk. Ezzel a Volvo kínálja az autómárkák
közül az egyik legszélesebb FlexiFuel változatot.
|
|