Örökbefogadható, menhelyeken és gyepmesteri telepeken lévõ cicák és kutyák:
 

Magyar gyerekek, valódi tettek, Volvo Adventure
Sajtóközlemény

Bemutatkozott a Volvo Adventure pályázat magyarországi győztese, a zsákai Kölcsey Ferenc Általános Iskola Mirage csapata. A Bihari-sík Tájvédelmi Körzet eredeti élővilágának megmentését szorgalmazó csapat fogja Magyarországot képviselni május 9-e és 14-e között a svédországi nemzetközi döntőn. A Volvo és az ENSZ Környezetvédelmi Programjának hétéves múltra visszatekintő közös kezdeményezésén idén először vehettek részt hazai gyermekek is. A diákok lelkesedése, valamint a téma iránti fogékonysága példaértékű, hiszen annak ellenére, hogy a hazai tanulók többsége számára a Volvo Adventure eddig ismeretlen volt, harmincnégy érvényes magyarországi pályamunka érkezett be a svédországi központba.

"Kimondhatatlanul büszkék vagyunk a magyar gyerekekre, mert megelőzve jó néhány országot, hazánkból érkezett a harmadik legtöbb regisztráció mely, ha a lakosság arányát is figyelembe vesszük világviszonylatban a legmagasabb jelentkezési arány. A magyar diákok sikeréhez nagymértékben hozzájárultak az iskolák igazgatói, tanárai, valamint tantestületei, hiszen támogatásuk elengedhetetlen volt a projektek megvalósításához" - mondta el Bodrogai Gábor, a Volvo Autó Hungária ügyvezető igazgatója, valamint a hazai zsűri tagja. "A néhány tagból álló csapatoknak sok esetben sikerült munkájukba az iskola valamennyi tanulóját bevonni, így a példamutató kezdeményezések a csapattagok és diáktársaik életére is kihatással lesznek" - tette hosszá az ügyvezető.

A versenyt világszerte rendkívül komoly érdeklődés övezi, hiszen a harmincnégy magyar csapattal együtt, összesen háromszázötvenkét ifjú környezetvédő csoport nevezett be az elődöntőkre. A várakozásoknak megfelelően a legtöbb pályamunka Törökországból és Indiából érkezett, előbbiből százhatvannyolc, utóbbiból pedig harminckilenc.

A zsákai győztes pályázat - "Protection of our lick vegetation in Zsáka"
A Hortobágyi Nemzeti Park területén található, közel kétezer lelket számláló Zsáka Hajdú-Bihar megye déli, a Bihari-sík nyugati részén fekszik. A község határának jelentős része az elmúlt évek során létrejött Bihar-sík Tájvédelmi Körzet részét képezi. A terület egyedülálló tekintve, hogy ez az egyik legnagyobb szikes terület Európában.

Az itt élő emberek megélhetése a XIX. században végrehajtott vízrendezési munkálatokig a halászattól és az állattartástól függött a legnagyobb mértékben. Az újonnan kialakított folyam-, és csatornarendszerek, valamint a mocsárlecsapolások gyökeresen megváltoztatták a felszín vízrajzának viszonyait. A pozitívumok mellett az évtizedek alatt számtalan negatív következménye is volt az árvíz-mentesítési és lecsapolási munkálatoknak. A kiépített csatornahálózat ugyanis nem mindig képes elvezetni a felhalmozódó belvizet, és megfelelő öntözővízzel pótolni az aszálykor jelentkező csapadékhiányt. A mezőgazdaságra legsúlyosabb hatással a talajvíz viszonyok megváltozása és annak eredményeként kialakuló szikesedés volt. Ráadásul a korábbi vízvilág teljesen eltűnt, a legszembeötlőbb változást azonban a madárvilág szenvedte el, melynek élőhelye gyakorlatilag teljesen megszűnt.

1980 óta a zsákai iskola gyermekeinek több generációja éppen erre a jelenségre hívja fel lakókörnyezetük és tágabb életterük figyelmét. A Volvo Adventure pályázat magyarországi győztesei, a Mirage csapat tagjai elődeikhez hasonlóan kedvelik a természettudományi tárgyakat és az angol nyelvet, rendszeresen sportolnak, környezetbarát magatartásuk, tevékenységük példaértékű. A három nyolcadikos csapattag az előző tanévben mérettetett meg a tehetségkutató biológia versenyen. Borbíró Gerda eredménye alapján felvételt nyert a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumba. Őt a sziki növénytársulások érdeklik a legjobban. Barta Anna saját tanyájukon tanulmányozhatta az őshonos háziállatokat, Nagy Anikó pedig a libatartás ősgyepekre gyakorolt hatásait kísérte figyelemmel. Tehette ezt szintén saját tanyájuk környékén. A hetedik osztályos Baradács Istvánt a madárvilág foglalkoztatja leginkább, jelenleg készül a tehetséggondozó biológia versenyre. Gál Fruzsina nagyapja köztiszteletben álló juhász volt, épp ezért már-már családi örökség érdeklődése a juhtartás iránt, emellett azonban fő érdeklődési köre a hon és népismeret.

A csapat eredményei önmagukért beszélnek. Rendszeres és alapos tájékoztatással sikerült például szinte valamennyi gazdát meggyőzniük arról, hogy ne használjanak műtrágyát földjeiken, vagy legalább mérsékeljék a mennyiségét, annak érdekében, hogy ne pusztuljon tovább a honos sziki növényvilág. Ugyanezek a gazdák évek óta fő megélhetési forrásként libákat legeltetnek a területen, melynek szintén roppant káros hatása van a védett növényekre. A Mirage csapat arra hívta fel a pásztorok figyelmét, hogy amennyiben a liba-legeltetésről áttérnek, például az őshonos háziállatok tenyésztése Európai Uniós támogatásban részesülnek, így megmarad a jövedelmük, emellett pedig jelentős lépést tesznek környezetük megóvásáért is. A gyerekek az általuk készített plakátokkal és prezentációkkal, melyeket a település vezetőinek és a Hortobágyi Nemzeti Park szakembereinek mutattak be a túzok madarak védelméhez is hozzájárultak. Télen, amikor a földeket hó borította sok helyen maguk seperték le a havat a repcetáblákról, hogy a madarak élelemhez jussanak.

Folytatva a több évtizedes hagyományt, a Mirage csapat tagjai biológia tanárnőjük Duró József Sándorné vezetésével, megfigyeléseiknek és kutató munkájuknak köszönhetően számtalan ok-okozati összefüggést ismertek fel, melyek hatékony segítséget jelentenek az otthonuk ökológiai egyensúlyáért folytatott küzdelmük során. Egyedülálló módon a környezet megismerésének, védelmének elengedhetetlen részeként a néphagyományőrzést is pályamunkájukba építették.

A pályázatok elbírálásáról
Az első elődöntőre beérkezett munkákat a svéd zsűri tagjai értékelték először. Az országonkénti versenyeken, azaz a második elődöntőkön már csak azok a diákok vehettek részt, akik pályázatát a skandináv kollégák harminc fölötti pontszámmal jutalmazták. Ennek megfelelően Magyarországon hét lelkes csapat mérkőzött meg egymással a mindent eldöntő nemzetközi részvételért. A hazai zsűri nem volt könnyű helyzetben, amikor fel kellett állítania a magyar pályázók rangsorát. A meglehetősen éles küzdelmet mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a döntőbizottság rendkívüli különdíjjal jutalmazta a szegedi Gábor Dénes Gimnázium hallgatóit, akik a tusfürdők környezetkárosító hatását emelték ki munkájuk során. Megoldásként egy általuk természetes anyagokból készített, környezetkímélő szappant mutattak be, melynek használata nem utolsó sorban az emberi bőr számára is kellemes. A harmadik helyezett a budapesti Lauder NYIT program csapata lett, akik a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára és egyszerűségére hívták fel diáktársaik figyelmét. A dobogó második fokára a gödöllői Török Ignác Gimnázium tanulói állhattak fel, akik a veszélyes hulladékok kezelésére, ezen belül pedig a lemerült elemek hasznosítására dolgoztak ki hatékony megoldást. A magyarországi elődöntő győztese pedig a zsákai Kölcsey Ferenc Általános iskola Mirage csapata. A nemzetközi döntőn Göteborgban május 9-e és 14-e között a zsákai diákokkal együtt összesen tizenöt csapat fogja összemérni tudását a 10.000.- amerikai dolláros fődíjért, a 6.000.- dolláros második, illetve a 4.000.- dolláros harmadik helyezésért.

A Volvo Adventure-re 13 és 16 év közötti fiatalok jelentkezhettek 2-5 fős csapatokkal, a diákokat, egy tanárt is segíthette. A versenyen részt vevő gyerekeknek egy, a lakókörnyezetükben fellelhető környezetvédelmi problémára kellett megoldást kidolgozniuk, melyet utána meg is kellett valósítaniuk. A pályázatnak a kutatás és tervezés mellett a probléma megoldásának menetét és annak eredményeit is tartalmaznia kellett.

A diákoknak nem kellett bonyolult és lehetetlen feladatokat teljesíteniük. A Volvo Adventure célja nem az, hogy elijessze a gyerekeket a környezetvédelemtől, hanem éppen ellenkezőleg, a verseny fel szeretné hívni a fiatalok figyelmét arra, hogy mennyit tehetnek ők maguk is a világ és jövőjük védelméért.

A pályázatokat a hazai zsűri dr. Juhász Árpád neves geológus elnökletével, valamint dr. Csobod Éva, a Regionális Környezetvédelmi Központ (REC) igazgatójának és Bodrogai Gábor, a Volvo Autó Hungária ügyvezető igazgatójának részvételével értékelte.

További információ a pályázatról valamint a győztes projektekről a www.volvoadventure.org oldalon található.


2008. április 24.

 

 
Tartalom és design: almendra studio. Az oldalon szereplő anyagok utánközlése kizárólag a kiadó írásbeli engedélyével lehetséges. Minden jog fenntartva.
Impresszum, hirdetési feltételek