Örökbefogadható, menhelyeken és gyepmesteri telepeken lévõ cicák és kutyák:
 

A Charles Vögele divatáru-üzletlánc szőrmementessé válik
A Négy Mancs sajtóközleménye

A NÉGY MANCS kétéves kampánytevékenységét követően a nemzetközi Charles Vögele csoport azonnali hatállyal beszerzési stopot rendelt el az új szőrmekészítményekre. Ez a döntés az összes olyan országra vonatkozik, amelyben a Vögele cég fióküzleteket működtet.

A maradék raktári készletet legkésőbb a 2009-es őszi-téli szezonban adják el. - Örülünk, amiért az üzletlánc felhagy az állatkínzás eredményeképpen előállított szőrmetermékek forgalmazásával - jelenti ki Tóth Ágnes, a NÉGY MANCS programasszisztense.

Miután a Charles Vögele cég már 2007-ben törölte választékából a nyúlszőrmét is tartalmazó divatcikkeket, a vállalat 2008 márciusában elhatározta, hogy teljesen eláll a valódi szőrmeáruk forgalmazásától. Azonban a konszernhez beérkezett maradék tételeket még értékesítik. A NÉGY MANCS kampányának keretében előzőleg női és férfi vevők több mint 15.000 levelezőlapon és e-mailben kértek arra svájci divatcégeket, hagyjanak fel a szőrmeféleségek forgalmazásával.

A divatáru-kereskedés Magyarországon 13 fióküzletet, és Európa-szerte 825 üzletet tart fenn. A Vögele vállalat Magyarország mellett Németországban, Ausztriában, Belgiumban, Hollandiában, Szlovéniában, Svájcban, Csehországban és Lengyelországban is tevékenykedik.

Magyarországon Alapítványunk 2007 novemberében indította el kampányát a szőrmefarmok betiltásáért. Nagyon pozitívak vagyunk abban a tekintetben, hogy hamarosan sikerül elérni célunkat. A tárgyalásokat már megkezdtük a felelős és "elhivatott" politikusokkal, akik nagyon nyitottan állnak a kezdeményezésünkhöz. - állítja Tóth Ágnes.

2008. április 14.
Zöld Magazin

 

Néhány kapcsolódó cikkünk a szőrmékről:
Meztelenül tüntettek a katedrális lépcsőjén
Olsen ikrek az állatvédők kereszttüzében
20 ezer nyércet engedtek szabadon
Húzd le a szőrmét és nyerj egy GPS-t!
Kampány az olasz szőrmefarmok bezáratásáért
New York betiltotta a prémállatok árammal történő kivégzését
Megszavazta a kutya- és macskaszőrme-tilalmat az Európai Parlament
Állatvédők kérik a pápát: ne viseljen szőrmét
Kabaréba illő rendőri közbelépés a szőrmetüntetésen
15 ezer nercet engedtek szabadon
Kutyabőrből készült dobot árulnak a turistáknak Írországban
Értelmetlen körlevél borzolja az állatvédők idegeit
75 ezer ígéretért hajt a PETA
Állatvédők kritizálják Beyonce-t
Szőrmét hord a norvég olimpiai csapat
McCartney a kínai termékek bojkottjára szólít fel
Victoria Beckham és a szőrme
Műszőrméből lehet a brit medvekucsma
Tofut kapott Anna Wintour
Charlize Theron a szőrmeviselés ellen
Design Against Fur 2005 pályázat
Újra árulják a hörcsögbundákat Skóciában
Hamis a baba - igazi a szőrme!
Magyar diák nyerte a szőrmeellenes plakátpályázatot
A szőrmék másik oldala - Hozzunk szégyent a bundákra! (Beszámoló a 2003-as kampányról)
Belgium betiltotta a kutya-, macska- és fókabunda-kereskedelmet
Mérgező kutya- és macskaszőr-termékek
Összeállításunk a szőrmeiparról
A szőrmék másik oldala - Hozzunk szégyent a bundákra!
Anglia betilthatja a kutya- és macskabunda-kereskedelmet
Kutya és macskabunda: A nagy nemzetközi átverés
Szőrmejáték kutyából-macskából
Kutyabundát árusított két torinói áruház
Már megint bundaszezon
A szőrmekereskedelem napjainkban
Inkább meztelenül, mint bundában - Pekingben
Állatvédők a Versace-bemutatón
Állatvédők rongálták meg a pesti szőrmeboltot
Már az Öreglányok sem viselnek bundát
Döntő - bunda nélkül
A medvebőr kucsmák végnapjai
McCartney megvadítja a bőrdivatot
Kis győzelem a kutyahús-fogyasztás felett
Nemzetközi kampány a koreai kutya- és macskakínzás ellen

 
Tartalom és design: almendra studio. Az oldalon szereplő anyagok utánközlése kizárólag a kiadó írásbeli engedélyével lehetséges. Minden jog fenntartva.
Impresszum, hirdetési feltételek