Örökbefogadható, menhelyeken és gyepmesteri telepeken lévõ cicák és kutyák:
 

Elutasították a vadászatpártiak fellebbezését Angliában

Elutasították a februárban érvénybe lépett kutyás rókavadászati tilalom elleni fellebbezést Nagy-Britanniában, melyet egy vadászatpárti csoport nyújtott be a parlamenthez. Az eset azért nagyon érdekes, mert az amúgy vadászatpárti Felsőház kilenc tagja egyhangú döntéssel utasította el a fellebbezést.

A vadászatpárti tüntetők
mindent bevetnek
A Countryside Alliance nevű szervezet azzal érvelt, hogy a betiltó jogszabály érvénytelen, mivel azt a Felsőház nem szavazta meg, ehelyett a sok sikertelen döntési próbálkozás után egy ritka kitétel lépett érvénybe. Ha ugyanis a két ház tartósan nem tud közös nevezőre jutni, akkor a demokratikusan választott képviselők, vagyis az Alsóház akarata a döntő - így lépett érvénybe végül a tilalom.

A vadászati tilalom bevezetését számos tüntetés követte a vadászatpártiak részéről, sőt, több fellebbezést is benyújtottak, miközben a vadászatokat sem voltak hajlandók leállítani.
A Legfelsőbb Bíróság és a Fellebbviteli Bíróság már elutasította a fellebbezést, ezért fordultak utolsóként most a Felsőházhoz. Általában összesen öt felsőházi tag, azaz lord ülésezik egy-egy ügyben, azonban az eset fontossága miatt most kilenc lordot hívtak össze - akik viszont szerteoszlatták a vadászatpártiak utolsó reménységét is, mivel egyhangúlag úgy döntöttek, hogy a Hunting Act legális és érvényes.

A vadászatpártiak továbbra is minden eszközzel harcolni fognak, többek között arra hivatkozva, hogy a tilalom emberi jogaikat sérti (bár ezt az érvelést a Legfelsőbb Bíróság már júliusban egyszer elutasította), ezen kívül továbbra is folytatni szándékoznak a vadászatokat polgári engedetlenségként.

2005. október 17.
Zöld Magazin

 

Néhány kapcsolódó cikkünk a vadászatról:
Nem akarják betartatni a vadászati tilalmat
Vadászbirtokot üzemeltet Madonna
Rendőri védelmet kaphatnak a vadászatellenző politikusok
Fittyet hánynak a törvényre az angol vadászok
Ablakból lőtt kutyát egy vadász
Botrány a nyúlvadászaton
Vérfürdő Valentin-napon
Vége a vadászidénynek - vadászkutyákkal telnek meg a menhelyek
Betilthatják Mainben a "távvadászatot"
Betiltották a kutyás rókavadászatot Angliában
Gyilkolás klikkeléssel
Kislány véres szarvaslábbal
Lelőtték az utolsó pireneusi nőstény medvét
Itt az ősz, hullanak a vadászok
Újra kilőhetik a kutyákat és macskákat a vadászok
11 évesek is vadászhatnak Michiganben?
Megkezdődött a rókavadászati szezon Angliában - talán utoljára?
Halott rókákat hagytak az állatvédőknek
Megszavazta a kutyás rókavadászat tilalmát az Alsóház
Vadászkaland Szekszárdon
Véres vérebverseny
A Felsőház nem szavazta meg a rókavadászati tilalmat
Skóciában betiltották a rókavadászatot
Betiltották a kutyás rókavadászatot Angliában
Itt az ősz, hullanak a vadászok
Leültették a máltai hattyúgyilkosokat
Kétszázan ölhetnek medvét Marylandben
Kutyamészárlás Kölesden - Tiltakozz!
Temetetlen tetemek - Kutyamészárlás Kölesden
A légitársaságok bojkottálták a bálnahús-exportot
Sál készül a védett antilopból
Zoomaffia
Teknősmészárlás Indonéziában
Thaiföldi tigrisgyilkosságok
Hattyúkilövés a Balatonon
Legyen fair play az állatokkal szemben is - olimpia Kínában?
Tigrist öltek a nemzeti parkban
Fülöncsípett állatcsempészek
Mégegy abszurd ötlet... - száz varjúért egy vaddisznót
Prérikutya-irtás a Colorado Lómenhelyen
Vadászati idény a védett trombitás hattyúra
Lufthansa az állatkereskedelem ellen
Csak szabálysértés az orvvadászat
Trófea-kiállítás a keszthelyi kastélyban
Kilövik a védett farkasokat
Újabb csempészeket fogtak el Záhonyban
Meghiúsult papagájcsempészet
Lefülelték a salgótarjáni orvvadászokat
Lebuktak az elefántcsont-kereskedők

 
Tartalom és design: almendra studio. Az oldalon szereplő anyagok utánközlése kizárólag a kiadó írásbeli engedélyével lehetséges. Minden jog fenntartva.
Impresszum, hirdetési feltételek