|
Pusztító turizmus - veszélyben a természet!
A turizmus súlyosan károsíthatja a környezetet - figyelmeztetnek az ENSZ Környezetvédelmi Program (UNEP) szakértői. A tanulmány szerint elsősorban a fejlődő országokat fenyegeti veszély.
Ezek az országok régebben hermetikusan el voltak zárva a külvilágtól; kizárólag földi, vagy vízi úton közelíthették meg őket. Amióta azonban a világ legeldugottabb sarkaiban is megépültek a repülőterek, azóta bárki órák alatt eljuthat a harmadik világba.
A megnövekedett légiforgalom azonban súlyosan károsítja a környezetet. 1992-ben az ember által kibocsájtott üvegház-gázok 3,5 %-a származott a légi járművektől, és azóta ez az érték csak növekedett.
A statisztikák szerint a hosszú távú repülőutakat 57%-ban a turisták veszik igénybe, és így jelentősen hozzájárulnak a globális felmelegedéshez, mely többek között az elsivatagosodáshoz, és a korallzátonyok pusztulásához vezet.
A másik probléma, hogy a turisták, bárhova mennek, szeretik ugyanazt a kényelmet élvezni, amit hazájukban. Azért, hogy pénzüket egy fejlődő országba vigyék, a helyiek képesek a vendégek minden igényét kielégíteni; utakat, hoteleket, repülőgépeket, parkolót és golfpályát építenek, és ajándékboltokat tömnek tele gyakran olyan természetes szuvenírekkel, melyeknek beszerzése egész állat- és növényfajok létét veszélybe sodorhatja.
Gyakran előfordul, hogy a különböző épületeket pontosan a ritka állatok vonulási útvonalán építik fel, hogy a turisták minél többet láthassanak a nekik egzotikusnak számító élőlényekből; és ezzel persze megzavarják az állatokat.
A turisták persze a hotelekben és más intézményekben is légkondicionálást és hűtőgép-tömegeket igényelnek a forró éghajlaton, ami szintén ózonkárosító gázok kibocsájtásával jár.
A parti területeken a vízi sportok (sporthalászat, búvárkodás, stb.) és a külföldi hajók százainak nem kijelölt helyen való lehorgonyzása a korallzátonyok károsodásához vezet.
A turisták által oly kedvelt fafaragások és szobrocskák, valamint a kis turistaházak, bungalók építése az ősfákat veszélyezteti. Az ősfás területeket persze az illegális fakitermelés, és a golfpályák létesítése miatti erdőirtás is súlyosan érinti.
Az egyetlen megoldás az ökoturizmus elterjedése lenne, mely a tőkét ugyanúgy behozná a fejlődő országokba, azonban a mostani gyakorlattal ellentétben megóvná a természeti értékeket is. Ehhez viszont olyan összefogás kell, melynek során a turisztikai iparág tejlesen átalakul, és a kormányokkal, a helyi lakossággal és a turistákkal is szorosan együttműködik a természeti kincsek megóvása érdekében.
|
|