Örökbefogadható, menhelyeken és gyepmesteri telepeken lévõ cicák és kutyák:
 

Számítógéppel számlálja tigriseit India

Indiában jövő hónapban kezdődik a szokásos éves tigriszámlálás - ám ezúttal modernebb eszközök segítik majd az önkéntesek munkáját. A világ legnagyobb tigris-élőhelyén egy olyan szoftverrel dolgoznak majd, aminek segítségével elkerülhető, hogy ugyanaz az állat kétszer kerüljön be az adatbázisba.

Márciusban Indiából riasztó hírek érkeztek: állítólag az orvvadászok a Sariska tigrisrezervátum teljes tigrisállományát lemészárolták. Ezen kívül az ország más pontjain is megcsappant a nagymacskák száma. A kormányt ekkor rengeteg kritika érte, ezért Manmohan Singh miniszterelnök bejelentette, hogy egy speciális tigris-egységet hoznak létre, hogy megmentsék a népszerű nagyragadozókat.

Az egység létrehozása óta most először kezdenek hivatalos tigrisszámlálásba, méghozzá a Bangladesh-sel szomszédos Sunderbans erdőben, Kelet-Indiában. A számlálást a tigrisek lábnyomain kívül idén már műholdas nyomkövetők segítségével is végzik a 10 000 km2-es területen.

Az utolsó számlálás 2003-ban volt; ekkor 260-280 közé tették az itt élő tigrisek számát a szakértők.
A mostani számlálás első fázisa január 5-10-e közé esik; ekkor a 60 zónára osztott erdőben próbálják meg beazonosítani a lábnyomokat.

Több szakértő nem ért egyet a lábnyom-számlálásos módszerrel, ami szerintük csak arra jó, hogy hamis ábrándokba ringassa a közvéleményt. Ők ugyanis úgy vélik, hogy száznál is kevesebb tigris él Sunderbansban és a leghatékonyabban egy kamerás megfigyelőrendszer segítségével lehetne őket megszámolni.

Egy évszázada kb. 40 ezer tigris élt Indiában - mára kevesebb, mint négyezerre tehető a számuk.

2005. december 20.
Zöld Magazin

 

Néhány kapcsolódó nagymacskás cikkünk:
A világ legértékesebb oroszlánja
Kampány a hópárducokért Indiában
Nyugdíjasotthon tigiseknek
Kevesebb, mint 30 kínai tigris maradt
"Gepárdbarát" marhahús az EU-ban
Rádióadót kaptak az orosz kistigrisek
Fehér tigrist akarnak szaporítani Taiwanban
Állatvédő mozgalmat indított a tigris halála
Célozz a sötétorrúra!
Elpusztultak az elkobzott loepárdok
Pusztulnak az utolsó nagymacskák
Szimba hazamehet
(Újra) tigrisszámlálás Indiában
Ősi oroszlánleletet találtak Egyiptomban
Úton a tigriskonvoj
14 év börtönt kaptak a tigrisgyilkosok
Tigrist lőtt egy amerikai katona a bagdadi állatkertben
Vadászni tanulnak a kínai tigriskölykök Afrikában
Tigrismenhely vagy mészárszék?
Vadállatpark - ehető állatokkal?!
Megszállás alatt az indiai park - ölik a tigriseket
Mentsük meg a naaaaaagy macskákat!
Lekerül az étlapról a tigris- és medvehús
Nagymacska-mentés Dakotában
Tigrisszámlálás Indiában

 
Tartalom és design: almendra studio. Az oldalon szereplő anyagok utánközlése kizárólag a kiadó írásbeli engedélyével lehetséges. Minden jog fenntartva.
Impresszum, hirdetési feltételek