Örökbefogadható, menhelyeken és gyepmesteri telepeken lévõ cicák és kutyák:
 

Újabb állatkínzás Tolna megyében
Már bűncselekmény az állatkínzás - a rendőrség korrekt módon intézkedik

Május 31-én újabb állatkínzást jelentett be egy szemtanú, ezúttal a Tolna megyei Nagykónyiban. Tulajdonosa a település belterületén (a 61-es úton) szamárfogatához kötötte kutyáját; amikor a kutya már nem bírt futni, a fogat maga után vonszolta őt az úton. Miután többen figyelmeztették, a férfi feltette a kutyát a szekérre.

Már jó kezekben, biztonságban
A rendőrség a bejelentés alapján megtalálta a kutyatulajdonost és ellene állatkínzás miatt nyomozást rendelt el.
A Tamási Rendőrkapitányság néhány napon belül lefoglalta a megkínzott kutyát, aki - hála a szemtanúk gyors intézkedésének - nem szenvedett komolyabb sérüléseket. A kutya mindössze 20-30 cm-es kötéllel volt a szekér hátsó tengelyéhez kötve.

A kutyust a Tolna Megyei Állat és Természetvédő Alapítvány fogadta be, mely egyúttal a férfi többi állatának tartási körülményeit is kivizsgálta - tudta meg a Zöld Magazin Fiáth Szilviától, az Alapítvány elnökétől.

A kutya tulajdonosa, H.A. egy szemét borította udvarú, elhanyagolt, düledező házban lakik. A szomszédok készségesen elmondták, hogy szerintük H.A. alkalmatlan az állattartásra, mert az állatait nem eteteti, sőt, bántalmazza őket.
Szamarak az udvaron
A beszámolók szerint gyakran elmegy reggel hatkor és este tíz órakor jön haza ittas állapotban. Ezután lefekszik, az állatokkal pedig nem törődik. A szomszédok azt is elmondták, hogy a férfinak az utóbbi néhány évben több kutyája is volt: a jelenlegi fekete, nemrég egy vörös, korábban 2 foxi illetve egy ötödik, nőstény kutya. Arról egyikük sem tudott, hová tűntek el ezek a kutyák 2-3 év alatt.

A kutyán kívül a ház udvarán szamarakat is találtak. Mindegyik állat láthatóan félt és bizalmatlan volt, azonban az élelmet éhségük miatt elfogadták. A szamarak körmeit/patáit láthatóan régen nem gondozta senki. A körmük annyira megnőtt, hogy alig tudtak járni rajta.

A kutya egy vályúban keresett menedéket
A kutya annyira félt, hogy a düledező istállóban egy vályúban keresett remegve menedéket. Mivel azonban nagyon éhes volt, néhány finom falattal sikerült kicsalogatni. A kutyus egy 1 év körüli vizsla termetű, fekete színű, félénk, bizalmatlan de nem agresszív fiú kutya, akiről ma már a Tolna Megyei Állat- és Természetvédő Alapítvány állatotthonában gondoskodnak.

Az Alapítvány kezdeményezi a két szamár elkobzását, valamint számára az állattartás határozatlan időre történő megtiltását.

 
Tartalom és design: almendra studio. Az oldalon szereplő anyagok utánközlése kizárólag a kiadó írásbeli engedélyével lehetséges. Minden jog fenntartva.
Impresszum, hirdetési feltételek