Örökbefogadható, menhelyeken és gyepmesteri telepeken lévõ cicák és kutyák:
 

Újabb kutyák a bölcskei baltás sintérnél

Újabb kutyákat vitt haza és tart étlen-szomjan a bölcskei baltás sintér, miután a hatóságok "bizonyíték hiányában" megszüntették ellene az eljárást. Ma Magyarországon a megcsonkított állatok, a szétszórt tetemek és a szemtanúk ugyanis - úgy látszik - nem elegendők ahhoz, hogy véget vessenek egy állatkínzó ténykedésének.

Egy korábbi áldozat
2003. november 5-én a bölcskei baltás sintér ismét két kutyával tért haza. A közepes testű, fekete, németjuhász keverék és a kistestű tacskó a korábbi kutyákhoz hasonlóan vannak kiláncolva víz, élelem és fedél nélkül.

Bölcskei lakosok látták, ahogy a 2 kutyát madzagra kötve végigvezette a falun. A fekete kutyát egy bölcskei férfi rakta ki az utcára, majd elégedetten nyugtázta, hogy megszabadult a kutyától, mikor az önjelölt sintér elvitte magához. A szemtanúk nem merik magukat megnevezni, mert félnek az állatkínzó bosszújától.

K. József augusztusban 2 szemtanú előtt csonkított meg egy fiatal kutyát Bölcske egyik utcáján, majd több embernek is elmondta, hogy közel száz kutyával végzett, az állatok bőrét és testrészeit eladta. K. József szörnyű körülmények között tartott a háza udvarán 4 kutyát. Az előző 4 kutya tartásáról ill. a jelenlegi 2 kutyáról videófelvétel készült.

A Tolna Megyei Állat- és Természetvédő Alapítvány korábban kezdeményezte K. József eltiltását az állattartástól, azonban a hatóságok nem tették meg a szükséges intézkedéseket. A paksi jegyző K. Józseffel szemben megszüntette az eljárást, mert nem találta bizonyíthatónak az észlelt cselekmények elkövetését.

Idézet a Határozatból:
"Az iratokban leírtakat, miszerint:
- hogy nevezett állattartót látták az utcán menet közben, kezében a levágott farkú kiskutyával és a baltával-,
- hogy nevezett állattartó ingatlanán kívüli területen kutya-csontokat találtak-,
- hogy nevezett állattartó az ingatlanán korábban kutyákat tartott-,
- hogy az ott tartott kutyákat rövid pórázon tartotta és éheztette-,
- hogy nevezett állattartó ingatlanáról a Tolna Megyei Állat- és Természetvédő Alapítvány (továbbiakban: Alapítvány) menhelyére került kutyák egészségi állapotában a romlás nevezett állattartó nem megfelelő gondozása révén következett be-,

hatóságom még nem tekinti olyan konkrét bizonyítékoknak, melyek egyértelműen és minden kétséget kizáróan azt bizonyítanák, hogy az észlelt cselekmények (állatkínzás, állatcsonkítás) Kovács József keze által kerültek volna elkövetésre, továbbá hogy állattartási tevékenységének gyakorlását az állatvédelmi szabályok megszegésével végezte volna."


Az Alapítvány szerint a jegyző meg sem tekintette a felajánlott bizonyítékokat és a megnevezett szemtanúkat sem hallgatta meg. Így, ha a baltás sintér újabb két kutyája megsérül vagy elpusztul, azért a hatóságokat teszik felelőssé, hiszen többszöri bejelentésre sem intézkedtek az ügyben.

Az Alapítvány november 5-én a Tolna Megyei Közigazgatási Hivatalhoz folyamodott annak érdekében, hogy a fellebbezéssel megtámadott határozatot helyezzék hatályon kívül, és kötelezzék a paksi jegyzőt új eljárás lefolytatására.

Amíg az ügy a bürökrácia útvesztőiben hányódik, K. József újabb kutyákat kínozhat büntetlenül. Ha pedig valaki bemegy a baltás sintér udvarába és elhozza a két szerencsétlen, éhező-szomjazó kutyát, törvénysértést követ el.
Ma Magyarországon ugyanis egyelőre nem azt büntetik, aki az állatokat megkínozza, hanem azt, aki tenni akar ellene.

Kapcsolódó cikkek:
Kutyatemető Bölcskén - újabb bizonyítékok a baltás sintér ellen
Baltás sintér Bölcskén
Véres vérebverseny
Állatkínzás hivatalos formában
Állatkínzás felsőfokon (Aláírásgyűjtés részletei!)
Kutyamészárlás Kölesden - Tiltakozz!
Temetetlen tetemek - Kutyamészárlás Kölesden
Szekszárdi Állatmenhely

Zöld Magazin
2003. november 10.

 

 
Tartalom és design: almendra studio. Az oldalon szereplő anyagok utánközlése kizárólag a kiadó írásbeli engedélyével lehetséges. Minden jog fenntartva.
Impresszum, hirdetési feltételek