Örökbefogadható, menhelyeken és gyepmesteri telepeken lévõ cicák és kutyák:
 

Kislány véres szarvaslábbal

Nagy felháborodást keltett a pennsylvaniai The Patriot-News című újság tegnapi címlapján közölt fénykép, ami egy három éves kislányt ábrázolt, kezében egy vértől csöpögő szarvaslábbal.

A szarvasvadászati idény két napja kezdődött és máris rengeteg állatot mészároltak le, akiket aztán megnyúznak és feldarabolnak. A fényképész azt a pillanatot örökítette meg, amikor a kislány nagyapja hozzákezdett a hentesmunkához és unokájának adta az elsőként levágott lábat.

Az újság rengeteg felháborodott levelet és hívást kapott. Az olvasók elrettentőnek és gusztustalannak találták a vérben bővelkedő jelenetet.
"Nem csoda, hogy a világ mára ilyen érzéketlenné vált a fájdalomra és a szenvedésre" - írta egy 71 éves olvasó, míg mások felháborodásuknak adtak hangot nem csak azért, mert gyermekek is láthatják az újságot, hanem azért, mert a fénykép főszereplője maga is gyerek és részese egy erőszakos cselekménynek.
Néhány olvasó azért aggódott, hogy a kislány egy ilyen piszkos-véres, potenciálisan fertőző dologgal játszik.

A fényképen szereplő 66 éves férfi nem érti a reakciókat. Azt mondja, farmon nőtt fel és egész életében szarvasokat, disznókat és más állatokat ölt és darabolt szét.

Az újság kiadója kifejtette, hogy a kép pusztán a társadalmat tükrözi. A szerkesztők szerint a heves reakciók azt mutatják, mennyire megoszlanak a vélemények a vadászattal és az állatok húsukért való leöléséval kapcsolatban, bár kétlik, hogy a reklamálók többsége vegetáriánus volna. Szerintük pusztán arról van szó, hogy a gusztusosan becsomagolt húskockákban a boltok polcain senki sem látja a mészárlást és a vért, míg a fényképen a húsfogyasztásnak pontosan ezzel az oldalával szembesültek.

A fényképész máshogy látja a dolgot, mint az olvasók. Szerinte a megörökített jelenet egy felemelő és megindító pillanat volt a kislány életében és büszkeség az anyának, aki a fotós mellett állva maga is elkészítette saját fényképét a családi fotóalbumba gyermekéről - és a véres lábról. A nagyapa szerint a család barátainak is tetszett a fénykép, mert azt gondolták, milyen nagyszerű, hogy egy ilyen kicsi lány segít a nagyapjának a munkában.

Közép-Pennsylvaniában több, mint 180 ezer engedélyt adtak ki szarvasvadászatra és az elmúlt két évben emelkedett is a vadászok száma. Texasban így itt bocsájtották ki a második legtöbb vadászengedélyt.

 
Tartalom és design: almendra studio. Az oldalon szereplő anyagok utánközlése kizárólag a kiadó írásbeli engedélyével lehetséges. Minden jog fenntartva.
Impresszum, hirdetési feltételek