Örökbefogadható, menhelyeken és gyepmesteri telepeken lévõ cicák és kutyák:
 

Kivonul a Bayer az angliai génpiszka-piacról?

A génmanipulált vetőmagok fejlesztésével foglalkozó Bayer CropScience cég (a Bayer leányvállalata) úgy döntött: abbahagyja a génpiszkált növények tesztelését Nagy-Britanniában. A lépés nagy meglepetést keltett, a zöldek pedig ünnepelhetnek - a Bayer volt ugyanis az utolsó GM növénykísérleteket végző multi a szigetországban.

A The Observer cikke szerint a cég döntése a sorozatos támadásoknak köszönhető, melyet a génmanipuláció ellenzői eszközöltek az ültetvények ellen. A Bayer szerette volna elérni, hogy a GM-földek, üvegházak pontos helyét titokban lehessen tartani, ám ezt a környezetvédelmi hivatalok nem engedélyezték. A Bayer most olyan országot keres a kísérletek újrakezdéséhez, ahol kedvezőbbek a feltételek és a hatóságok hozzáállása az ügyhöz.

A hatóságok az első időkben Angliában is engedékenynek tűntek, hiszen a földek titokban tartásával minden bizonnyal kevesebb támadás érte volna a kísérleti telepeket a radikális környezetvédők részéről.
A múlt héten még úgy tűnt, hogy sikerül elérni, hogy csupán a megye nevét kelljen bejelenteni, ahol a génpiszkált földek találhatók, de a Környezetvédelmi Minisztérium az utolsó pillanatban mégsem engedélyezte a szabályok ilyetén megváltoztatását.

A Bayer CropScience-nek így "nem volt más lehetősége", mint kivonulni az országból, hiszen a milliárdos befektetéssel létrehozott tesztföldek biztonságát képtelenek voltak ilyen körülmények között garantálni.
Többször előfordult a cég működése során, hogy "öko-terroristák" felégették a genetikailag módosítótt növényföldeket; más vállalatok is emiatt hagytak fel hasonló tevékenységükkel a szigetországban.

Nagy-Britanniában egyébként nem csak a radikális zöldek ellenzik a génmanipulált termények bevezetését.
Néhány héttel ezelőtt egy nagyszabású felmérés során több, mint 36 ezer brit válaszolt arra, hogy mi a véleménye a génpiszkált élelmiszerekről. A válaszadók 91 %-a szerint az élelmiszeipari génmanipuláció veszélyezteti a környezetet és 86%-uk nem szeretne génpiszkált élelmiszereket fogyasztani. A megkérdezett britek több, mint fele azt sem szeretné, hogy az országban ilyen élelmiszereket állítsanak elő.

A génmanipulációnak beláthatatlan következményei lehetnek, melyekről a tudomány mai állása szerint még sejtésünk sincsen. Hosszú távon azonban az un. "genetikai szennyezés" tönkreteheti jelenlegi növény-, sőt, állatvilágunkat is.
A génmanipuláció gyakorlatilag azt jelenti, hogy egy élő szervezet genetikai anyagán változásokat idézünk elő - géneke vagy génrészleteket viszünk be, távolítunk el vagy teszünk inaktívvá.

Hogy a burgonya ellenállóbb legyen a betegségekre, csirke vagy emberi géneket ültetnek bele. A kukoricába skorpiógéneket ültetnek, hogy ellenálló legyen a rovarokokkal szemben. A génmanipulált paradicsom lepényhal, a dohány hörcsög vagy egér, a sertés pedig emberi géneket tartalmazhat - és ez csak néhány példa.

Ha a génmanipulált nővények vagy állatok ellenőrzése kicsúszik a kezünkből (márpedig mi a garancia arra, hogy nem, hiszen ha csak a legegyszerűbb példára gondolunk, ki állítja meg a rovarokat, hogy a génpiszkált növényekről át ne szálljanak a szomszédos, nem génmanipulált földre?), akkor valószínűleg előre nem látható, de hihetetlen környezeti károkat okozó módon befolyásolják majd az ökoszisztémát.

Kapcsolódó linkek:
Felégették a francia Monsanto-kukoricaföldet
Génmanipulált állatok Magyarországon - tudomány vagy szégyen?
Génszennyezett a mexikói kukorica - tudósok a génpiszkált magvak ellen
Ökoterroristák gyújtották fel a génpiszka-laboratóriumot
Szabadalom a génpiszkált halra
Támogasd a horvát génpiszka-moratóriumot!
Meztelen csirkék
Amerika: újra divat a génpiszka-mentes termék
Hamarosan piacra kerülhetnek a "klón-termékek"


Zöld Magazin
2003. október 1.

 

 
Tartalom és design: almendra studio. Az oldalon szereplő anyagok utánközlése kizárólag a kiadó írásbeli engedélyével lehetséges. Minden jog fenntartva.
Impresszum, hirdetési feltételek