Örökbefogadható, menhelyeken és gyepmesteri telepeken lévõ cicák és kutyák:
 

Megkezdődött a rókavadászati szezon Angliában - talán utoljára?

Megkezdődött Nagy-Britanniában szombaton az idei rókavadászati szezon - ami akár az utolsó is lehet, hiszen nagyon valószínű, hogy jövőre betiltják a "nemes szórakozást".

Krillek

Több tízezerre becsülik azoknak a vadászoknak a számát, akik ezen a hétvégén a több, mint 300 meghirdetett vadászat keretében lóra kaptak és vadászkutyák kíséretében nekiindultak a vidéknek, hogy rókát öljenek.

Elképzelhető, hogy ezt most tehették meg utoljára törvényesen, hiszen Skócia példáját követve most Anglia is szeretné betiltani a véres sportot.
Két hónappal ezelőtt az Alsóház már megszavazta a tilalmat, a Felsőház azonban nem hagyta jóvá a tervezetet. Ennek ellenére a kormány mindenáron érvénybe szeretné léptetni a módosítást 2005-ben.

A vadászok azt állítják, őket a törvény sem állíthatja meg és polgári engedetlenséggel fenyegetőznek, ha mégis érvénybe léptetik a tilalmat. A Countryside Alliance vadászat-párti szervezet szóvivője a sajtónak így nyilatkozott: "Elszántuk magunkat, hogy itt legyünk jövő novemberben és az azután következő novemberben is, ahogy mindig itt voltunk".

A neves Beaufort Hunt titkára szerint "rengeteg ember elszánta magát, hogy folytassa a vadászatot, akármi történjék és sokan nem hiszik el, hogy egy kormány olyan felelőtlen lehet, hogy egy ilyen ügynek ekkora prioritást tulajdonít, amikor annyi minden megy rosszul az országban." A Beauforton ezen a hátvégén kb. 600-an vesznek részt. A résztvevők állítják: a tradicionális módszer, amikor kutyákkal tépetik szét a rókákat, még mindig a leghumánusabb megoldás. A vadászaton Badminton plébánosa is részt vesz, aki szerint a tilalom a lehető leghelytelenebb állatvédelmi ötlet, amit el tud képzelni.

A vadászok azzal érvelnek, hogyha betiltják a kutyás rókavadászatot, azzal akár 8000 ember is elvesztheti állását; nyereggyártók, lovászok, patkolókovácsok...

A törvényhozók komoly ellenállásba ütköztek, amióta a tilalom kérdése napirendre került. Októberben 5 vadászatpárti betört az Alsóház üléstermébe és félbeszakította a tanácskozást. A vadászatot ellenző minisztereket és törvényhozókat rendszeresen támadják, nemrég még az Alsóház elnökét, Peter Haint is megdobálták tojással miközben beszédet mondott Oxfordban.
A vadászat más ellenzőit is érik atrocitások; szeptember végén például négy megcsonkított, szétmarcangolt rókakölyök tetemét rakták egy vadászmagazin kíséretében ismeretlen tettesek egy, a tilalom érdekében lobbyzó manchasteri állatvédő szervezet állatkórházának bejáratába.


Kapcsolódó cikkeink:
Halott rókákat hagytak az állatvédőknek
Megszavazta a kutyás rókavadászat tilalmát az Alsóház
A Felsőház nem szavazta meg a rókavadászati tilalmat
Skóciában betiltották a rókavadászatot


2004. november 7.
Zöld Magazin

 

 
Tartalom és design: almendra studio. Az oldalon szereplő anyagok utánközlése kizárólag a kiadó írásbeli engedélyével lehetséges. Minden jog fenntartva.
Impresszum, hirdetési feltételek