Örökbefogadható, menhelyeken és gyepmesteri telepeken lévõ cicák és kutyák:
 

Magyar és horvát állatvédők tüntetnek a Benetton ellen

A PETA (People for the Ethical Treatment of Animals) nemrég kampányt indított az ausztrál birkacsonkítások ellen. Az állatvédő szervezet azt szeretné elérni, hogy a kereskedők ne vásároljanak és ne használjanak fel ausztrál gyapjút addig, amíg véget nem vetnek az állatok csonkításának és az élőjuh-exportnak. A kampány - melyhez magyar állatvédők is csatlakoznak - egyik nagy célpontja a Benetton, ami továbbra is folytatja az ausztrál gyapjú felvásárlását.

A Fauna Egyesület és a Horvát Állatvédő Egyesület (Prijatelji Zivotinja) önkéntesei március 21-én, hétfőn 12-13 óráig tartanak tiltakozó akciót a Váci utca 42. szám alatt működő Benetton üzlet előtt. Az aktivisták bekötött szemmel, bárány jelmezben és "Benetton: Bekötött szemmel nézi végig az állatok szenvedését" feliratú transzparensekkel fogják felhívni a járókelők figyelmét a Benetton állatok szenvedése kapcsán tanusított közönyére.

Március egyébként a Benetton nemzetközi bojkottálásának hónapja. A Horvát Állatbarát Egyesület tagjai Zágrábból a pulai, rijekai és sarajevói látogatás után érkeznek hazánkba, hogy segítsenek az akcióban budapesti kollégáiknak. Innen utaznak majd tovább Belgrádba, Ljubljanába és Mariborra. Az akciók ideje alatt a potenciális ügyfeleknek levetítik az "Ausztrália titkos szégyene" című sokkoló videofilmet és a témához kapcsolódó szórólapokat osztogatnak. Mindezt az ausztrál juhokkal szembeni szörnyű bánásmód elleni tiltakozásuk kinyilvánítása érdekében, és hogy meggyőzzék a kereskedőláncokat, hogy tiltsák be az ausztrál gyapjúból készült ruhák forgalmazását legalábbis addig, amíg be nem tiltják a juhok élve nyúzását és élve szállítását.

A PETA múlt év októberében hirdette meg az ausztrál gyapjú nemzetközi bojkottját, és azóta elnyerte több kereskedelmi cég (Abercrombie & Fitch, New Look, George and J.Crew) támogatását is. "Ha a Benetton le akarja törölni magáról a több millió juh vérét, akkor abba kell hagynia az ausztrál gyapjú felhasználását!" - vélik az állatvédők.

A PETA kéri a fogyasztókat is, hogy bojkottálják a Benetton addig, amíg meg nem ígéri, hogy felhagy az ausztrál gyapjú felhasználásával. A szervezet tervezi a ruházati cég felhívásokkal való bombázását, és tiltakozásokat a világ minden pontján, hogy felhívja az emberek figyelmét a cég által támogatott állatokkal szembeni kegyetlenségekre.

Kiemelt linkek:
Navratilova is harcba szállt a birkákért
Bojkott a Benetton ellen
Ausztrál gyapjú-bojkott
UnitedCrueltyofBenetton.com


2005. február 17.
Zöld Magazin

 

Kapcsolódó cikkek a PETA tevékenységéről:
Navratilova is harcba szállt a birkákért
Bojkott a Benetton ellen
Proggy Awards 2004
Angel a kutyák leláncolása ellen
Oposszumokat gyűjtött a diákszövetség
Nem lesz kóser a hús, ha humánusan vágják a marhát
Veszélyesek az állatos műsorok
Nem akarnak korcsolyázó állatokat Indiában
Ausztrál gyapjú-bojkott
Pamela Anderson is kampányol a KFC ellen
Átveri az állattartókat az IAMS
Ugye egy kutyával nem tennéd meg?
Hamis a baba - igazi a szőrme!
Ki a majmokkal - a reklámokból!
A világ legjobb apukája
Óriásplakát és szülinapi üdvözlet az IAMS-nek
Szavazz a legszexisebb vegetáriánusra!
Megőrülhetnek a megláncolt kutyák
Nyomravezetőt keres a lucedale-i rendőrség
Állatvédők kérik Robbiet: vegye ki klipjéből a csimpánzt
Még a hangyákat sem bánthatják...
Olivia Newton-John az elefántokért
Pink kötekszik
PETA-tüntetés Budapesten
Ketrecbe zárt "állatok" tiltakoznak az IAMS kegyetlen kísérletei ellen
Szexi tyúkok a KFC ellen
Ki lesz az idei SZEXYVEG?
Meztelenek futása - Tiltakozás a pamplonai bikafuttatás ellen
Még mindig a legvéresebb állateledel...
Hamburg vagy Veggiburg?
"A vadállatok nem a rácsok mögé valók!"
Szőrmeellenes demo a Londoni Divat Héten
Thai törvénytervezet a bébielefántok kínzása ellen
Lefújták a PETA-kampányt
"Nyakleves" - Vegákat heccelt a főszakács
14 ezer csirkét gázosítottak el Massachusettsben
Kampány a thai bébielefántok kínzása ellen
McCartney támadja a WWF-et az állatkísérletek támogatása miatt
A WWF válasza a PETA támadására: állatkísérletek támogatása
Állatvédők ellenzik az elefántköltöztetést
Állatvédők a KFC ellen
Újabb győzelem: a Wendy's behódol!
Burger King - Murder King?
A PETA leállítja a Murder King - kampányt
Pamela Anderson: egy nő a kegyetlenség ellen
Szavazz a legszexisebb vegetáriánusra!
Vegán sütiket kaptak a matrózok
Brit hajléktalanok bundában
Váltsd le a férjed - új húsra!
Új PETA-kampány Sophie Ellis Bextorral
Salátalédik Johannesburgban
Édes élet a puerto rico-i jegesmedvéknek
Elkobozták az utolsó jegesmedvéket is a Suarez Fivérektől
Mi történt Alaszkával?
Elkobozták a cirkuszi medvét Puerto Ricoban
Szenvedő jegesmedvék egy mexikói cirkuszban
Inkább meztelenül, mint bundában - Pekingben
Állatvédők rongálták meg a pesti szőrmeboltot
Már az Öreglányok sem viselnek bundát
Már megint bundaszezon
Állatvédők a Versace-bemutatón
Gwyneth nem hord többet bundát
McCartney megvadítja a bőrdivatot
Biztonsági rendszer elefántgondozóknak
Zöldek-e a zöldek? - szponzorált gyilkosság
Már megint bundaszezon
Állatvédők a Versace-bemutatón
Dohányzó állatok? - NANE!
Csimpánzok az EU kínzókamrájában
Ez a cicák sorsa?????
Isztambuli kutyamészárlás
Szenvedő jegesmedvék egy mexikói cirkuszban
Megtörni az állatokat - a szó szoros értelmében
Egzotikus állatok: szabadnak születnek, de már nem sokan...
Személyi a teheneknek
Szent tehenek pokoljárása
Újabb csatlakozók az indiai marhabőr-bojkotthoz: Nike és Reebok
IAMS és Eukanuba - a legvéresebb állateledel
Klímaváltozás
Állatkertek - siralmas börtönök
Le a fiákerekkel!
PETA: felhívás a főnixi állatkert nyúl- és rágcsálóölő versenye ellen
Kegyetlenség a cirkuszokban - felvilágosítás diákoknak
Szőrmekampány mégegyszer

 
Tartalom és design: almendra studio. Az oldalon szereplő anyagok utánközlése kizárólag a kiadó írásbeli engedélyével lehetséges. Minden jog fenntartva.
Impresszum, hirdetési feltételek