Örökbefogadható, menhelyeken és gyepmesteri telepeken lévõ cicák és kutyák:
 

Brutális lóverseny a következő Bond filmben

A 22. James Bond film forgatása nem telik zavartalanul. Állatvédők tiltakoznak a film csúcsjelenete ellen, mely egy kegyetlen lóverseny közben zajlik. A toszkánai Siena a híres Palio lóverseny színhelye, ahol az elmúlt években kb. 50 ló elpusztult és több száz megsérült.

A Casino Royale folytatásának továbbra is Daniel Craig főszereplésével forgatott csúcsjelenete azonban pont itt játszódik. Az üldözés a szokásos módon árkon-bokron, háztetőkön keresztül folyik majd, miközben a lovak alant dübörögnek. A film készítői mindössze arra vállaltak kötelezettséget, hogy semmilyen erőszakos jelenetet nem mutatnak, ami az állatokkal kapcsolatos. A lóversenyes jeleneteket a héten forgatják le, a színészekkel felvételre kerülő epizódokat pedig majd később illesztik be. A lóversenyt 14 kamera fogja rögzíteni.Copyright © Zöld Magazin :: www.zoldmagazin.com

A 11. századig visszanyúló hagyomány betiltásáért három éve harcolnak az állatvédők; akkor egy 8 éves ló törte ki a nyakát, amikor egy másikkal összeütközött. A tévé egyenes adásban közvetítette, ahogy hátsó lábainál fogva kivonszolják szerencsétlen állatot a főtérről az őrjöngő tömeg gyűrűjéből.
A Lega Antivivisezione szerint a Palio "őrültség", míg az olasz lovasszövetség elnöke úgy véli, a Bond film egy olyan versenyt fog népszerűsíteni, ahol "elfogadhatatlan kockázatnak teszik ki a lovakat". Mindkét szervezet azt szeretné, ha törvény garantálná az állatok biztonságát. Copyright © Zöld Magazin :: www.zoldmagazin.com

A Paliot évente kétszer rendezik meg; Szűz Mária tiszteletére július 2-án és a Nagyboldogasszony ünnepe utáni napon, augusztus 16-án. Nem csak Sienában tartanak Palio-t; Ferrarában például tavaly 3 lovat kellett elpusztítani és a rendőrségnek könnygázt is be kellett vetni, hogy megállítsa a fanatikus tömeget.
A Palio során speciális szabályok vannak; a lovasok például nem foghatják meg idegen ló kantárszárát, de megüthetik korbáccsal a másik versenyző lovát vagy leüthetik róla a lovast. (A Palio-ról bővebben itt olvashatsz).

2007. augusztus 13.
Zöld Magazin

 

Kapcsolódó cikkeink:
Reneszánszát éli a lóhús
Betilthatják a lóvágást Amerikában
Perelnek az állatvédők a lóvágási engedélyek miatt
Fogamzásgátlót kapnak a lovak
Éghajlatváltozás okozta a lókihalást
Vadlovak - örökség vagy nyűg?
"Meztelen igazság a rodeókról"
Tiltakozás a lengyel lómészárlás ellen
"A segítség lóháton érkezik"
Pelenkás lovak a tisztaságért
Divatbemutató a lovakért
56 lovat éheztettek Coloradoban
Betiltották a munkalovak használatát a kolumbiai városokban
Jutalom az amerikai lógyilkos kézrekerítőjének
Állatok Karácsonya - Hát a lovakkal mi lesz?
Le a fiákerekkel!
Nemzetközi vágóállat-szállítás
Megtörni az állatokat - a szó szoros értelmében

 
Tartalom és design: almendra studio. Az oldalon szereplő anyagok utánközlése kizárólag a kiadó írásbeli engedélyével lehetséges. Minden jog fenntartva.
Impresszum, hirdetési feltételek