Örökbefogadható, menhelyeken és gyepmesteri telepeken lévõ cicák és kutyák:
 

Húsz éve először nőtt az északi oroszlánfókák száma


Húsz év után először számolhatnak be róla a biológusok, hogy a veszélyeztetett északi oroszlánfókák (Eumetopias jubata) száma újra növekedésnek indult Alaszkában. Az örvendetes hírt a héten jelentették be egy tengerkutatási konferencián az alaszkai Anchorage-ben.


foto: NMML Gallery Bár az Alaszkai-öböltől az Aleutian-szigetekig végzett légi állományfelmérés 5,5 %-os növekedést mutatott a felnőtt hím oroszlánfókák körében, a tudósok szerint korai lenne még azt gondolni, hogy az állomány elkezdett magához térni. Az elmúlt 20 évben ugyanis összesen 80%-al csökkent az oroszlánfókák száma.

Az oroszlánfókákat a 70-es évek óta követik nyomon a levegőből és, bár többször tűnt úgy, hogy az állomány kezd helyreállni, valamilyen külső hatás miatt mindig újra lecsökkent az állatok száma. 1991-ben például másfélszer annyi oroszlánfókát számláltak, mint a tavalyi évben - a populáció hanyatlásának okairól azonban megoszlanak a vélemények.

foto: NMML Gallery A fókák számának csökkenéséhez nagy mértékben hozzájárulnak a térségben intenzíven, az év minden szakában dolgozó halászhajó-rajok, melyek elsősorban a mélyvízi halfajokra pályáznak. A péntekig tartó konferencián eddig, - bár számos, az oroszlánfókákról szóló tanulmányt tártak a nyilvánosság elé, - senki sem vádolta egyértelműen a kereskedelmi halászatot az állatok számának csökkenéséért.
Az egyik tanulmány egyenesen több ezer mérföldre lévő légköri és akvatikus jelenségeket okol az oroszlánfókák sorsáért.

Hálóba gabalyodott oroszlánfóka - foto: NMML Gallery Mások szerint a fókák táplálékául szolgáló halállomány összetételének megváltozása lehet a felelős. A globális felmelegedésnek köszönhetően ugyanis a "zsírosabb" halak (pl. hering) helyét átvették a "soványabb fajok"; a kalóriaszegény étrend pedig a fókák túlélési esélyeit csökkenti. Az egyik tanulmány párhuzamot is von a heringek és az oroszlánfókák számának csökkenése között; 1989 és 2000 között a heringállomány 88%-al csökkent a térségben, oroszlánfókából pedig 86%-al akadt kevesebb. A Heringek Hanyatlása egyesek szerint az Exxon Valdez-olajkatasztrófa miatt következett be.

Kapcsolódó linkek:
Oroszlánfóka a legokosabb állat
Kanada: 20 ezerrel több fókát öltek
Kezdődik a kanadai fókavadászat
Újra bíróság előtt a fókavadászok ügye
Kamerás fókák kutatják a sarki vizeket
Kétezer dolláros vérdíj a fókagyilkosokra
IFAW
Canadian seal hunt

Zöld Magazin
2003. január 21.

 

 
Tartalom és design: almendra studio. Az oldalon szereplő anyagok utánközlése kizárólag a kiadó írásbeli engedélyével lehetséges. Minden jog fenntartva.
Impresszum, hirdetési feltételek