Örökbefogadható, menhelyeken és gyepmesteri telepeken lévõ cicák és kutyák:
 

Rendőri védelmet kaphatnak a vadászatellenző politikusok

Nagy-Britanniában azt fontolgatják, hogy rendőri védelem alá veszik a vadászatellenes minisztereket és parlamenti tagokat, miután többüket életveszélyesen megfenyegették és fizikailag is bántalmazták a vadászat pártolói.

Amióta néhány hete Angliában és Walesben életbe lépett a kutyás vadászat tilalma, egymást érik a vadászok és a vadászatpártiak tüntetései és megmozdulásai. Sokan kifejtették: nem riadnak vissza a polgári engedetlenségtől és a törvények ellenére folytatják az illegálissá vált vadászati módszert.

Az állatjóléti minisztert, Ben Bradshaw-t több inzultus érte már vadászatellenes politikája miatt. Nemrég egy bűzbombát dobtak az arcába a vadászatpárti tüntetők, mely meg is sebesítette, később pedig irodáját hívta fel egy névtelen férfi, aki rámondta életveszélyes fenyegetését az üzenetrögzítőre.

A miniszter nem csinált nagy ügyet a fenyegetésből, mert úgy véli, ez a közszerepléssel együtt jár, azonban nagyon aggódik alkalmazottai miatt, akik elkísérik őt hivatalos útjaira és irodájában dolgoznak, mivel ők is ki vannak téve az atrocitásoknak. Az alkalmazottak nagy része nő, akiket sikerült megfélemlíteni.

A rendőrség komolyan veszi a fenyegetést és számol a vadászatpártiak erőszakos cselekményeiek lehetőségével a választások alatt. Azt fontolgatják, hogy a megtorló támadások kivédésére rendőri védelmet biztosítanak azoknak a köztisztviselőknek, akik munkájuk során kapcsolatba kerülhetnek a vadászatpárti tüntetőkkel vagy erős vadásztradíciókkal rendelkező közösségekben élnek.

Jelenleg készül azoknak a listája, akiket a veszélyeztetettek közé soroltnak a választások során; a nevek között szerepel a környezetvédelmi miniszter és csapata, a vadászati tilalmat a Parlamenten átvivő Alun Michael, valamint Peter Hain házelnök is, aki már többször volt a vadászatpárti tüntetők célpontja.

2005. március 7.
Zöld Magazin

 

Néhány kapcsolódó cikkünk a vadászatról:
Fittyet hánynak a törvényre az angol vadászok
Ablakból lőtt kutyát egy vadász
Botrány a nyúlvadászaton
Vérfürdő Valentin-napon
Vége a vadászidénynek - vadászkutyákkal telnek meg a menhelyek
Betilthatják Mainben a "távvadászatot"
Betiltották a kutyás rókavadászatot Angliában
Gyilkolás klikkeléssel
Kislány véres szarvaslábbal
Lelőtték az utolsó pireneusi nőstény medvét
Itt az ősz, hullanak a vadászok
Újra kilőhetik a kutyákat és macskákat a vadászok
11 évesek is vadászhatnak Michiganben?
Megkezdődött a rókavadászati szezon Angliában - talán utoljára?
Halott rókákat hagytak az állatvédőknek
Megszavazta a kutyás rókavadászat tilalmát az Alsóház
Vadászkaland Szekszárdon
Véres vérebverseny
A Felsőház nem szavazta meg a rókavadászati tilalmat
Skóciában betiltották a rókavadászatot
Betiltották a kutyás rókavadászatot Angliában
Itt az ősz, hullanak a vadászok
Leültették a máltai hattyúgyilkosokat
Kétszázan ölhetnek medvét Marylandben
Kutyamészárlás Kölesden - Tiltakozz!
Temetetlen tetemek - Kutyamészárlás Kölesden
A légitársaságok bojkottálták a bálnahús-exportot
Sál készül a védett antilopból
Zoomaffia
Teknősmészárlás Indonéziában
Thaiföldi tigrisgyilkosságok
Hattyúkilövés a Balatonon
Legyen fair play az állatokkal szemben is - olimpia Kínában?
Tigrist öltek a nemzeti parkban
Fülöncsípett állatcsempészek
Mégegy abszurd ötlet... - száz varjúért egy vaddisznót
Prérikutya-irtás a Colorado Lómenhelyen
Vadászati idény a védett trombitás hattyúra
Lufthansa az állatkereskedelem ellen
Csak szabálysértés az orvvadászat
Trófea-kiállítás a keszthelyi kastélyban
Kilövik a védett farkasokat
Újabb csempészeket fogtak el Záhonyban
Meghiúsult papagájcsempészet
Lefülelték a salgótarjáni orvvadászokat
Lebuktak az elefántcsont-kereskedők

 
Tartalom és design: almendra studio. Az oldalon szereplő anyagok utánközlése kizárólag a kiadó írásbeli engedélyével lehetséges. Minden jog fenntartva.
Impresszum, hirdetési feltételek