|
Újabb orvostudományi egyetem szünteti be az állatkísérleteket
A British Columbiai Orvostudományi Egyetem (UBC) a múlt héten bejelentette: ezentúl a képzés során nem használnak élő állatokat.
Ezzel nincsenek egyedül az országban, hiszen az orvostudományi- és gyógyszerészképzők nagy része az elmúlt években teljesen felhagyott az állatkísérletekkel.
John Cairns, az egyetem dékánja a sajtónak elmondta, hogy szeptembertől az orvostanhallgatók állatok helyett robottechnikai eszközökön, számítógépes modelleken és vágóhídról származó állati szöveteken gyakorolnak majd. A sebészi gyakorlat egy részét élő emberi pácienseken gyakorolják majd pl. a disznók helyett.
Cairns elmondta: a döntésben jelentős szerepet játszott, hogy több diák kifogásolta az élő állatokon történő kísérletezést. A lehető legjobb orvosokat szeretnék képezni, így nem engedhetik meg maguknak, hogy a képzési programmal kapcsolatban bármilyen ellenérzésük legyen a tanulóknak.
2001-ben a PCRM (Physicians Committee for Responsible Medicine - Orvosi Bizottság a Felelős Gyógyászatért) nevű amerikai orvosszövetség felmérést készített, melyből kiderült, hogy a UBC-n kívül már csak két kanadai egyetem használ élő állatokat az oktatásban.
Az egyik a newfoundlandi Memorial Egyetem, a másik a Nyugat Ontarioi Egyetem.
A PCRM elnöke szerint Kanadában és az Egyesült Államokban egyre kevesebb oktatási intézményben használnak már állatkísérleteket.
A 126 amerikai iskolából 92-ben, köztük a Yale-en, a Harvardon és a Stanfordon sincsenek már állatkísérletek. A PCRM szerint ez nemcsak a tanulók lelkivilágának tesz jót, de - mivel kizárólag az emberi anatómiára koncentrálnak az állatok helyett - az oktatás minősége is emelkedik.
A 80-as évek közepén szinte még mindenhol gyakoroltak élő állatokon. Elsősorban kutyákat és disznókat, valamint patkányokat és nyulakat hazsnáltak. A macskákat általában megölték a kísérletek megkezdése előtt.
Általában egy kutya jutott minden 4 tanulóra; egy osztályban átlagosan 150 diák tanult. Ezt beszorozva a 126 orvosképző iskolával, igen nagy számot kapunk.
A PCRM szerint a sebészet 90%-ban anatómia. Tudni kell, hol vannak az artériák, az idegek, a vénák... Ha az orvostanhallgatók disznókon gyakorolnak, valószínűleg jobb állatorvos, mint sebész válik belőlük.
|
|