Örökbefogadható, menhelyeken és gyepmesteri telepeken lévõ cicák és kutyák:
 

Sohaország vége

Elkeserítő körülmények uralkodnak Michael Jackson állatkertjében a Santa Ynez-völgyben, Kaliforniában. Jacko Neverland nevű birtokán az állatvédők készítettek felvételeket a siralmas állapotokról.

Az elefántok, zsiráfok, krokodilok és más állatok piszkos ketrecekben, poshadt vízben vegetálnak; amióta a pop-sztárt júniusban gyermekmolesztálással megvádolták nyoma sincs a látogatóknak, sőt, maga Jacko is elmenekült Bahrainba a zaklatások elől.

A birtokot és az állatokat azóta egyaránt elhanyagolták; még a virágokból formázott, látogatókat köszöntő Neverland felirat is lassan olvashatatlan bozóttá növi magát. Jacko álltólag nem fizette ki állatorvosának az egzotikus állatok gyógykezelését sem, ezért az állatorvos nemrég beperelte őt. Rajta kívül az állatvédőknek is szemet szúrtak a tarthatatlan körülmények.

Az állatok saját ürülékükben vegetálnak, a gondozók pedig, akik hetek óta nem kaptak fizetést, azt panaszolják, hogy az élelemtartalékok lassan elfogynak.

A PETA állatvédő szervezet szerint Jackonak azonnal be kellene zárnia az állatkertet, mert a tartási körülmények lassan kimerítik az állatkínzás fogalmát. Az állatvédők azt szeretnék, ha az állatokat más állatkertekbe vagy menhelyekre szállítanák, ezért a mezőgazdasági minisztériumnál vizsgálatot is kezdeményeztek az ügyben.

Nem kizárt, hogy Jackson kénytelen lesz eladni az 1988-ban 9,5 millió fontért vásárolt, több, mint 1100 hektáros birtokot, hogy a felhalmozódott adósságokat kifizesse.

Amióta Jacko-t felmentették a vádak alól, a birtokon szinte nem is látták; a személyzet egy részét kirúgták, mások fizetés nélkül maradtak. A több száz alkalmazottból ma már csak tizen dolgoznak a birtokon. A Dinnes Memorial Állatkórház továbbra is kezeli az állatokat, azonban a számla már meghaladta az 50 ezer fontot is.
Jacko jelenleg a Közel-Keleten tartózkodik három gyermekével Salman bin Hamad Kalifa vendégeként.

2006. január 16.
Zöld Magazin

 



Néhány kapcsolódó cikkünk a "zöld" hírességekről:
Bardot átvenné a magyar kutyaszállítmányt
Legjobb híres kutyagazdát választottak Amerikában
Pamela bőrmentes Mercedest akar
Vadászbirtokot üzemeltet Madonna
Bardot állatkábításra kéri a muszlimokat
Navratilova is harcba szállt a birkákért
Felháborodtak az állatvédők Schwarzenegger törvényjavaslatán
Rodman a bikákkal futott pénteken
Az igazság ideát van... (Gillian Anderson)
Kelly Osbourne rózsaszín kutyája
Angel a kutyák leláncolása ellen
Bardot bírálja a kínai cibetmészárlást
Pamela Anderson is kampányol a KFC ellen
Állatvédők kérik Robbiet: vegye ki klipjéből a csimpánzt
Szavazz a legszexisebb vegetáriánusra!
Olivia Newton-John az elefántokért
Állatkínzásért indul eljárás az Endemol ellen
Nem akarja a KFC-t Tibetben látni a Dalai Láma
A Bálna (új) Éneke (Pierce Brosnan)
A gyémánt az elefánt legjobb barátja... (Kim Basinger)
Pink kötekszik
Magyar hírességek az állatvédelemért
Bolgár kutyákat ivartalanít a Bardot Alapítvány
Leonardo DiCaprio az elefántokért
Harrison Ford, a környezetvédő
Kampány a thai bébielefántok kínzása ellen (a Dalai Láma részvételével)
Bardot kritizálja a WWF-et a kanadai fókavadászat támogatása miatt
Új PETA-kampány Sophie Ellis Bextorral
Clarke és DiCaprio a mélyföldi gorillákért
Gwyneth nem hord többet bundát
McCartney megvadítja a bőrdivatot
Kutyavilág Bukarestben (Brigitte Bardot a román kutyákért)
Már az Öreglányok sem viselnek bundát
Pamela Anderson: egy nő a kegyetlenség ellen
Grammy-díjas hip-hop banda reklámozza a vega életmódot

 
Tartalom és design: almendra studio. Az oldalon szereplő anyagok utánközlése kizárólag a kiadó írásbeli engedélyével lehetséges. Minden jog fenntartva.
Impresszum, hirdetési feltételek