|
Megrongáltak egy texasi menhelyet
Vandálok törtek be a hétvégén egy San Antonio-i állatmenhelyre, ahol állatokat öltek és csonkítottak meg és jelentős anyagi kárt okoztak. A tettesek egyelőre ismeretlenek; a rendőrség nyomozást indított.
A New Braunfels Humane Society állatotthonát gyakorlatilag tönkretették a hétvégén azok az ismeretlen tettesek, akik betörtek a menhelyre, megöltek és megcsonkítottak több állatot, megmérgezték az élelemraktárt, szétszórták a macskaalmot és az összes helységet felforgatták és amit tudtak, összetörtek és leromboltak. A becslések szerint 2,5 tonna élelem és közel 600 kiló alom ment tönkre. A vandálok olyan pusztítást végeztek szombat éjjel, hogy a megmaradt állatokat is mind meg kell újra fürdetni és minden felületet le kell fertőtleníteni az álaltotthonban.
A rendőrség egyelőre nem ad ki semmilyen információt; nem nyilvános az sem, hány állat pusztult el vagy sérült meg.
A hurrikán után most ez a második nagy csapás, amit a menhelynek el kell szenvednie; már nagyon szerettek volna új helyre költözni, és erre minden pennyt félretettek, amit csak tudtak, azonban a hétvégi vandalizmusnak köszönhetően ennek az álomnak a beteljesülése még várat magára.
A vezetőség a történtek után új védelmi intézkedéseket szeretne bevezetni; riasztók és kamerás megfigyelőrendszer telepítését tervezik. Szerencsére sokan készek segíteni a bajban; rengeteg önkéntes jelentkezett a romok feltakarítására és sokan hoztak állateledelt is a helyiek közül.
Zöld Magazin 2006. július 19.
|
|
Kapcsolódó cikkeink:
Elaltatták az összes macskát egy kentucky-i menhelyen
Rajzpályázat a vadállatok nélküli cirkuszokról
Állatok életét követeli a tisztogatási program
A PETA sötét oldala
Kísérletre adja el állatait egy amerikai menhely
Estély a pittsburghi menhelyért
Rhode Island: a követendő példa
Halloween-i fekete macska-stop
Elaltatták az összes macskát egy kentucky-i menhelyen
Több, mint 50 állat égett bent egy kaliforniai menhelyen
Kötelező macskaivartalanítás Rhode Island-en
Kötelező lesz a cica-chip Akronban
|