Örökbefogadható, menhelyeken és gyepmesteri telepeken lévõ cicák és kutyák:
 

Vega marad a Mars csoki

Vegetáriánusok tiltakozása nyomán a Mars csokoládé gyártója úgy döntött: korábbi terveivel ellentétben vega marad az édesség. A Masterfoods nemrég bejelentette, hogy a bizonyos csokoládékban és jégkrémekben használt savót állati eredetű enzimre, azaz oltóanyagra cseréli, de a "receptváltás" akkora tiltakozást váltott ki, hogy lemondtak a tervről.

A Vegetarian Society nevű szervezet hárommillió brit vegetáriánus nevében szervezett tiltakozó akciót és fejezte ki aggodalmait a Masterfoodsnak. A cég szóvivője elmondta: egy hét alatt több, mint hatezren írtak és hívták fel a válalatot az Egyesült Királyságban, ahol általában heti 500 észrevétel érkezik. Még negyven parlamenti képviselő is aláírta azt a petíciót, melyben "nyugtalanságukat fejezték ki" a brit fogyasztók az állati enzimek miatt.Copyright © Zöld Magazin :: www.zoldmagazin.com

A változás többek között a Mars, a Snickers, a Maltesers és a Galaxy brendeket érintette, azonban a tiltakozások nyomán a cég elismerte: hibát követett el és bejelentette, hogy haladéktalanul visszatérnek az eredeti receptekhez a fenti 4 márka, és később a Minstrels termékek esetében is. Így a vegetáriánusok rövid időn belül újra fogyaszthatják majd a szóban forgó édességeket.

A Vegetarian Society örömét fejezte ki a Masterfoods döntése hallatán (különösen azért, mert a cég pont a "nemzeti vegetáriánus héten" ismerte el, hogy hibázott), azonban biztosítékot szeretne a gyártás során használt alapanyagok állati származék-mentességéről.Copyright © Zöld Magazin :: www.zoldmagazin.com

2007. május 27.
Zöld Magazin

 

Kapcsolódó cikkek:
Vírussal kezelt húsok
Vega macskák Indiában
Húsevő indiaiak
X. Vegetáriánus Fesztivál
Vegatléták
Vegetárius Ételek Fesztiválja
Véget ért az idei Legszexisebb Vegetáriánus verseny
Szavazz a legszexisebb vegetáriánusra!
Váltsd le a férjed - új húsra!
A Világszövetség az állattenyésztés ellen
Egy hét hús nélkül
A vega étrend már hivatalosan is egészségesebb
"Nyakleves" - Vegákat heccelt a főszakács
Salátalédik Johannesburgban
Váltsd le a férjed - új húsra!
A Világszövetség az állattenyésztés ellen
Egy hét hús nélkül
Hódít a Veggie Burger
Tízmillió dollárral kér bocsánatot a McDonald's
Vegetáriánus receptekz
Tejszínes uborkaleves
Szavazz a legszexisebb vegetáriánusra!
Sofi kedvenc vega receptjei
Szójás-tárkonyos palacsintatorta kezdőknek
Karácsonyi menü - kegyetlenség nélkül
Vegetáriánus fesztivál - nemcsak vegetáriánusoknak
Ki lesz az idei SZEXYVEG?
Függőséget okoz a hús és a sajt
Visszavonta plakátjait a PETA
Krisna-hívőket gúnyol az új-zélandi húsreklám
Malacokat tetovál a vega művész
Vegán sütiket kaptak a matrózok

 
Tartalom és design: almendra studio. Az oldalon szereplő anyagok utánközlése kizárólag a kiadó írásbeli engedélyével lehetséges. Minden jog fenntartva.
Impresszum, hirdetési feltételek