Örökbefogadható, menhelyeken és gyepmesteri telepeken lévõ cicák és kutyák:
 

Lord Sainsbury, a véreskezű

Lord Sainsbury of Turville, tudományos fejlesztési államtitkár, kémiai és biotechnológiai ipari felelős, a Brit Nemzeti Űrközpont felügyelőbizottságának elnöke és még rengeteg hangzatos cím birtokosa úgy tűnik, nem kedveli az állatokat.



Lord Sainsbury of Turville A lord számos olyan projektet kezdeményezett az elmúlt évek alatt, melynek során állatok százezreit vetették alá fájdalmas, értelmetlen, halálos kísérleteknek. A '97 óta lord címmel büszkélkedő David Sainsbury újabban két tervezetet pártfogol; minkettő az állatvédők heves tiltakozását váltotta ki.

Az első projekt, mely már az Európa Parlament előtt van, egy soha nem látott nagyságú kísérleti tervezet, melynek során több, mint 63 millió állatot áldoznak majd fel a tudomány oltárán.

A kísérletek a szokásos toxicitási (LD 50) tesztek, melyek során a kapálózó, visító, vergődő állatokba hatalmas mennyiségű vegyi anyagot tömnek. Tudjuk, hogy az sem kellemes élmény, amikor pl. az éhségsztrájkolókat kényszeretetik, pedig az ő esetükben egészséges táplálékról van szó; képzeljük el, milyen lehet, ha egy élőlénybe mérgező, maró, ismeretlen mellékhatású vegyszereket tömnek. Ahhoz, hogy megfelelő koncentrátum jusson az állatba, néha akkora mennyiséget kell megetetni vele, hogy gyomra, belei szétrepednek; így korántsem az anyag mellékhatásaitól pusztul el...

A megbízhatatlan eredményű, elavult kísérletek során most újabb 30 ezer vegyi anyagot akarnak letesztelni állatokon: majmokon, kutyákon, macskákon, szamarakon, hörcsögökön, tengerimalacokon, egereken, patkányokon, madarakon és halakon. Hihetetlen, hogy az állatvédelem terén élen járó Anglia képviselői a sokkal megbízhatóbb alternatív eljárások helyett még mindig ezeket a borzalmasan kegyetlen kísérleteket akarják alkalmazni. (Gondoljunk csak bele, mennyivel megbízhatóbb eredményt ad nekünk az emberi sejttenyészeten, szövettenyészeten végzett vizsgálat, mint a más faj egyedein, szubjektívan pontozott, hasraütésszerű mennyiségekkel végzett kísérletek.)
Az új tervezetet még egyáltalán nem biztos, hogy megszavazzák, ám Lord Sainsbury azért lobbizik, hogy a kísérletekre az illetékesek megadják az engedélyt.

Nem csak ennek a 63 ezer állatnak a halála fog a lord lelkén száradni; Sainsbury segítségével most ismét beadta kérelmét a Cambridge Egyetem is, hogy egy új, főemlősöket használó kutatóközpontot létesítsen. A kérelmet már egyszer elutasították, mert a kiszemelt területet zöldövezetté akarták nyilvánítani.
A BUAV (British Union for the Abolition of Vivisection - Brit Unió az Élveboncolás Eltörléséért) állatvédő szervezet mindenkit arra kér, tiltakozzon az új tervezet ellen, hiszen az csak felesleges szenvedést okoz az állatoknak, miközben rengeteg pénzt emészt fel.

Az új laboratóriumokat főemlősök viselkedésének idegsebészeti vonatkozásaival kapcsolatos kutatásokra akarják használni.
Azzal mindannyian tisztában vagyunk, hogy a főemlősök komplex szociális, környezeti, fizikai és pszichológiai igényeit laboratóriumi körülmények között lehetetlen kielégíteni. A sok szállítás, mozgatás, a ketrecbe zárás, a természetes körülmények hiánya eleve nagy stresszt jelent a kísérleti állatoknak.
Ezekhez jönnek még maguk a kísérletek, melyek gyakran fájdalmasak és legyöngítik az állatokat.

Tipikus viselkedést vizsgáló idegsebészeti eljárás, amikor a majmokat egy székbe kötik a repetitív tanulás időszaka alatt, és sebészeti úton fémlemezeket erősítenek a koponyájukra, amelyeken át elektródákat vezetnek az agyukba az agyműködés vizsgálatára. A kísérlet végén az állatokat megölik, és agyuk egy kis darabját vizsgálati célból eltávolítják.

A BUAV véleménye szerint az Egyesült Királyságnak arra kéne összpontosítania, hogy beszüntesse a főemlősökkel folytatott kísérleteket mind tudományos, mind etikai megfontolásból.

Lord Sainsbury persze ezzel korántsem ért egyet. Egy levelében így ír:
"...ez egy fontos ügy a nemzetnek. Az Egyesült Királyság világklasszis az idegsebészet terén, és ez a központ elősegítené, hogy globális elsőségünk megerősödjön. A kormány irányelve az, hogy létrehozzon és felvirágoztasson egy nemzetközileg versenyképes tudományos gazdaságot, amely képes új jólétet generálni, és egészségügyi, valamint más, az életminőséget befolyásoló és növelő lépéseket tenni. Mindenképpen azt akarjuk, hogy Nagy Britannia a világ tudományos életének központja legyen. Ez magával vonzza egy központ kiépítését is, ahol a modern kutatáshoz szükséges berendezések és eszközök előnyeit élvezhetjük."

A BUAV mindenkit arra kér, írjon tiltakozó levelet a kutatóközpont létrejötte ellen. Aki veszi a fáradtságot, hogy tollat ragadjon - az interneten egyelőre nem folyik aláírásgyűjtés -, az emelje ki a következőket:
- a kutató központ helyére még mindig zöldövezetet terveznek
- Nagy Britannia már most több milliárd fontot fektet be állatkísérletekbe, miközben csak nevetséges összeget rak félre alternatív, fájdalommentes technológiák kifejlesztésére
- ha Cambridge tényleg a modern és hiteles tudományos kutatásokat akarja támogatni, olyan módszerek fejlesztését kell magára vállalnia, amelyekkel állatokat nem igénylő kutatási eljárások fejleszthetőek ki.
A leveleket a következő címre lehet küldeni:
Mr D. Hussell
Planning Director
South Cambridgeshire District Council
9-11 Hills Road
Cambridge
CB2 1PB


ZM & Katka
2001. december 11.

 

 
Tartalom és design: almendra studio. Az oldalon szereplő anyagok utánközlése kizárólag a kiadó írásbeli engedélyével lehetséges. Minden jog fenntartva.
Impresszum, hirdetési feltételek