Örökbefogadható, menhelyeken és gyepmesteri telepeken lévõ cicák és kutyák:
 

Stratégiai környezeti vizsgálat készül a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiára

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia részeként környezeti vizsgálatot végeztet. A vizsgálat során a tervezők biztosítják a nyilvánosság széleskörű részvételének lehetőségét. A stratégiai környezeti vizsgálat a megelőző környezetvédelem eszköze: a fenntarthatóságot esetleg aláásó célokat, a környezetre kockázatot jelentő intézkedéseket már a program készítés során kiszűri.


A KvVM a vizsgálat kidolgozását és a folyamat lefolytatását a környezeti vizsgálat témakörében járatos szakértőkre bízta. A vizsgálatot az Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány irányítja, a társadalmi részvétel szervezését a Magyar Természetvédők Szövetsége végzi. A munka egyik alappillére az aktív partnerség-építés, melynek célja az érintett civil szervezetek, szakmai és önkormányzati érdekképviseletek, akadémiai és egyetemi intézmények, továbbá az érintett kormányzati szervezetek és hatóságok tájékoztatása és bevonása a stratégia kialakításába.

Különösen fontos, hogy a környezetvédelmi céllal készülő tervek és programok alapos környezeti elemzésnek legyenek alávetve, hiszen a környezetvédelem hitelessége múlhat egy-egy ilyen dokumentumon. Az is nyilvánvaló, hogy éghajlatunk jövőjét, társadalmi cselekedeteinket, nem egyedül a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia alakítja, hanem az összes szakpolitikának kell úgy együttműködni, hogy megoldást találjunk környezeti gondjainkra. Túl a Stratégia környezeti vonatkozásain, annak gazdasági és társadalmi vonatkozásai is rendkívül kényesek.

Az SKV kidolgozásának folyamatáról az érdeklődő tájékozódhat a www.mtvsz.hu/skv és a http://klima.kvvm.hu/ honlapon, ahol a munkaanyagok letölthető formában is rendelkezésre állnak. A környezeti értékelés egyeztetési dokumentumával kapcsolatban a Magyar Természetvédők Szövetsége 2007. október 3-ig várja a véleményeket az skv@mtvsz.hu címre, illetve a Magyar Természetvédők Szövetsége postacímére (1091 Budapest, Üllői út 91/b).

2007. szeptember 3.

 



Néhány kapcsolódó cikkünk a globális felmelegedésről:
Nem nyújt valódi megoldást a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia
Túl sok az energiád? A WWF segít levezetni! - klímaturné indul szeptemberben
Meztelenül a gleccseren
Greenpeace klímariadó
Állat- és növényfajaink is szenvednek a forróságtól
Tour de Klíma: kerékpáron Budapestről Londonba
Éghajlatváltozási mintaprogram indult Tatabányán
A magyar miniszterelnök gátolja az EU klímapolitikáját
A kormányfőknek Európa energiapolitikáját a fenntarthatóság felé kell terelniük az EU Csúcson
Tiszta energiát!
Éghajlatváltozás: eljött a cselekvés ideje!
MTvSz az ENSZ-csúcsnak: Küzdjenek az éghajlatváltozás ellen!
Lobbi-album Persányi Miklósnak - a lakosság üzenetei az éghajlatváltozás ellen
Áll az alku? - Klíma-fogadás Persányi Miklóssal
Konferencia és akciónap az éghajlat védelméért
Klíma-alku és óriás dinoszaurusz
Súlyos környezeti ártalmakat okoznak a cementgyárak
Előbb zöldítsd az étrended, mint az autód
30 cm-es tengerszint-emelkedés várható
Eltűnhet a sarki jég a hosszabb nyarak miatt
Eltűnhetnek a perui gleccserek
Vita a jéghegy-szakadásról - globális felmelegedés vagy természetes jelenség?
Globális felmelegedés: mégsem pusztulnak el a krillek?
Országnyi jéghegy szakadt le az Antarktiszról
Globális felmelegedés az Antarktiszon - veszélyben a pingvinek
Olvadnak a jéghegyek - pusztul a csukabálna?
A globális felmelegedés a legértékesebb természeti kincseket fenyegeti (WWF)
Pingvinpusztulás a jégblokádban
Hőség veszélyezteti Európa állat- és növényvilágát
Nemzetközi expedíció indul az antarktiszi vizekre
Keresztbe tesz az olajvállalatoknak az alaszkai felmelegedés
Biodízellel működő város
Norvégiának nem kell elektromos autó
Kína elektromos autókra költ a szennyezés ellen
Újrahasznosított autók
Rákot okozhat a dízelautók kipufogógáza
Nem fizetnének "gázadót" állataik után a farmerek
Farmerek a "gázkibocsájtási adó" ellen
2001, a legmelegebb év
A gombák lassíthatják a globális felmelegedést
Globális felmelegedés az Antarktiszon - veszélyben a pingvinek
Mégsem olvad az Antarktisz?
Ennyi jég a pingvineknek is sok...
Globális felmelegedés a felelős az óriás tintahalak haláláért
Csökkenő jégtakaró
2002 a legmelegebb év lehet
Globális felmelegedés 55 millió évvel ezelőtt
Globális felmelegedés - nagy mértékű tengeremelkedés
Téli melegrekord az USÁ-ban

 
Tartalom és design: almendra studio. Az oldalon szereplő anyagok utánközlése kizárólag a kiadó írásbeli engedélyével lehetséges. Minden jog fenntartva.
Impresszum, hirdetési feltételek