Örökbefogadható, menhelyeken és gyepmesteri telepeken lévõ cicák és kutyák:
 

MTvSz az ENSZ-csúcsnak: Küzdjenek az éghajlatváltozás ellen!

A Magyar Természetvédők Szövetsége 2006. október 17-én, kedden délben tartotta klíma-alku kampánya záróeseményét, ahol átadták a válogatott klíma-alku fotóüzenetekből készített lobbi-albumot a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium nevében megjelent Karai Klára főosztályvezetőnek és Dr. Erdei György jogi szakállamtitkárnak.

A Magyar Természetvédők Szövetsége (a Föld Barátai nemzetközi zöld szervezet magyar tagja) a kenyai Nairobiban rendezett ENSZ klímakonferencia első nyitónapján arra figyelmezteti a döntéshozókat, hogy az európai kormányzatoknak erős vezető szerepet kell vállalniuk a továbbiakban az éghajlatváltozás mérséklése érdekében.

Az ambíciózus vállalások érdekében a Föld Barátai az Európában készített klíma-alku üzeneteket kiadvány formában eljuttatták a 25 uniós környezetvédelmi miniszternek, Románia és Bulgária miniszterének, valamint a nairobi-i delegáltaknak.
A kiadvány mind a 27 ország üzeneteiből tartalmaz néhányat, köztük 10 magyar üzenetet is. A Magyar Természetvédők Szövetsége (MTvSz) közel ezer lakossági klíma-alku üzenetet gyűjtött az idei kampány során Magyarországon és 2006. október 17-én adta át a környezetvédelmi minisztérium szakállamtitkárának az albumot a klíma-tárgyalásokra vonatkozó javaslatokkal együtt.

Közben novemberben, a tárgyalásokat megelőzően 45 országban több tízezer lakos követelt azonnali és hatékony lépéseket az éghajlat védelmében egy nemzetközi demonstráció során.

A Magyar Természetvédők Szövetsége felhívja az európai vezetőket, hogy gyorsítsák fel a tárgyalásokat és határozzanak meg erősebb kötelezettség-vállalásokat. Az Unió hosszútávú célszám nélkül indult el a nemzetközi tárgyalásokra. Sajnos az október 23-i környezetvédelmi tanácsülés záródokumentumában nincsenek konkrét célszámok közép- és hosszútávra (2020-ra és 2050-re) az üvegházgáz kibocsátás-csökkentésre. Pedig az Uniónak vezető szerepet kell vállalnia a tárgyalásokon, ha ambiciózus eredményeket akar a 2012 utáni vállalásokkal kapcsolatban, és ez célszámok nélkül nehézkes - mondta Farkas István, a Magyar Természetvédők Szövetsége ügyvezető elnöke.

A klímaváltozás közgazdasági szempontjairól két jelentés is napvilágot látott október folyamán, egy egyesült államokbeli és egy európai (a Stern-jelentés). Ezek egybehangzóan felhívják a figyelmet: az éghajlatvédelmi intézkedések gazdaságilag igazoltak, hiszen 4-10-szer több költséget takarítanak meg, mint amennyibe kerülnek. Stern szerint hiányukban akár hússzor annyiba is kerülhet az elszabadult éghajlatváltozás költsége, amely a halogatással egyre csak nő. E jelentések alapján többé nem tarthatók egyes ipari és más lobbisták úgynevezett közgazdasági érvei, hogy az éghajlatváltozás elleni lépéseket nem engedheti meg magának a gazdaság. Az üzenet egyértelmű: azonnal összehangolt intézkedések kellenek az éghajlatváltozás ellen, hiszen a nem-cselekvésnek súlyos ára van: az európai gazdaságra alapvető csapást mérhet, ha nem lépünk most. A Stern-jelentés remélhetőleg ráébreszti Európa vezetőit és meggyőzi az eddig vonakodó országokat, hogy tegyenek jelentős vállalásokat a klíma-tárgyalásokon - emelte ki Botár Alexa, a Magyar Természetvédők Szövetsége éghajlati programvezetője.

A Magyar Természetvédők Szövetsége ugyanakkor üdvözli az EU által javasolt nemzetközi adaptációs pénzalap létrehozását, mellyel a fejlett országok a kevésbé fejletteket forrásokkal is segítenék alkalmazkodóképességük növelésében. Az is egybecseng az MTvSz álláspontjával, hogy tíz uniós állam között Magyarország is hatásvizsgálatot kért a karbonszármazékok visszagyűjtésére szolgáló, tervezett eljárással kapcsolatban, és a környezetvédelmi tanács végül további hatáselemzések gyorsított elvégzésében állapodott meg.

MTVSZ
2006. november 6.

 

Néhány kapcsolódó cikkünk a globális felmelegedésről:
Lobbi-album Persányi Miklósnak - a lakosság üzenetei az éghajlatváltozás ellen
Áll az alku? - Klíma-fogadás Persányi Miklóssal
Konferencia és akciónap az éghajlat védelméért
Klíma-alku és óriás dinoszaurusz
Súlyos környezeti ártalmakat okoznak a cementgyárak
Előbb zöldítsd az étrended, mint az autód
30 cm-es tengerszint-emelkedés várható
Eltűnhet a sarki jég a hosszabb nyarak miatt
Eltűnhetnek a perui gleccserek
Vita a jéghegy-szakadásról - globális felmelegedés vagy természetes jelenség?
Globális felmelegedés: mégsem pusztulnak el a krillek?
Országnyi jéghegy szakadt le az Antarktiszról
Globális felmelegedés az Antarktiszon - veszélyben a pingvinek
Olvadnak a jéghegyek - pusztul a csukabálna?
A globális felmelegedés a legértékesebb természeti kincseket fenyegeti (WWF)
Pingvinpusztulás a jégblokádban
Hőség veszélyezteti Európa állat- és növényvilágát
Nemzetközi expedíció indul az antarktiszi vizekre
Keresztbe tesz az olajvállalatoknak az alaszkai felmelegedés
Biodízellel működő város
Norvégiának nem kell elektromos autó
Kína elektromos autókra költ a szennyezés ellen
Újrahasznosított autók
Rákot okozhat a dízelautók kipufogógáza
Nem fizetnének "gázadót" állataik után a farmerek
Farmerek a "gázkibocsájtási adó" ellen
2001, a legmelegebb év
A gombák lassíthatják a globális felmelegedést
Globális felmelegedés az Antarktiszon - veszélyben a pingvinek
Mégsem olvad az Antarktisz?
Ennyi jég a pingvineknek is sok...
Globális felmelegedés a felelős az óriás tintahalak haláláért
Csökkenő jégtakaró
2002 a legmelegebb év lehet
Globális felmelegedés 55 millió évvel ezelőtt
Globális felmelegedés - nagy mértékű tengeremelkedés
Téli melegrekord az USÁ-ban

 
Tartalom és design: almendra studio. Az oldalon szereplő anyagok utánközlése kizárólag a kiadó írásbeli engedélyével lehetséges. Minden jog fenntartva.
Impresszum, hirdetési feltételek