|
Áll az alku? -
Klíma-fogadás Persányi Miklóssal
Kezdetét vette a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTvSz) Klíma-fogadás akciója. Az akció keretében az MTvSz, a Zöld Kör és a CSEMETE Egyesület segítségével három iskola diákjai fogadtak a környezetvédelmi miniszterrel, hogy a tanév végéig nyolc százalékkal csökkentik üvegházgáz-kibocsátásukat. Amennyiben a gyerekek megnyerik a fogadást, Persányi Miklós hetente egyszer gyalog vagy tömegközlekedési eszközzel jár.
A szervezők a Magyar Természettudományi Múzeum előtt egy 9 méter magas óriás dinoszauruszt állítottak fel, amely az éghajlatváltozásért felelős iparágakat jelképezi.
Az épületben a budapesti ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola, a debreceni Tóth Árpád Gimnázium és a szegedi Tömörkény István Gimnázium diákjai a mai és elkövetkező generációk egészségének és biztonságának védelme, a természeti értékek megőrzése, az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése, valamint az energiatakarékosság mellett elkötelezve magukat a Magyar Természetvédők Szövetsége segítségével fogadást kötöttek Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszterrel.
A sikeres nemzetközi tapasztalatokon alapuló akció egy tanév végéig tartó klíma-energia program, amely izgalmas feladatokkal motiválja a középiskolai diákokat. Lényege, hogy az iskolák fogadnak a környezetvédelmi miniszterrel: a tanév végéig 8 százalékkal csökkentik üvegházgáz-kibocsátásukat. Ehhez különböző, játékos energia-takarékossági és energia-hatékonyság növelő feladatokat kell végrehajtaniuk. Ha a gyerekek nyerik meg a fogadást, cserébe a környezetvédelmi miniszter végrehajtja vállalását.
Persányi Miklós vállalta, hogy amennyiben az iskolák teljesítik a megállapodásban kitűzött célt, akkor hetente egy alkalommal programjára gyalogosan vagy tömegközlekedési eszközzel megy el, és nem használja hivatali gépkocsiját. Kikapcsolja a Tv-, videó-készülékén a stand-by állapotot, és inkább mindig újraindítja. Üdítő és ásványvíz helyett csapvizet iszik. A minisztérium gépkocsi állományából elad 23 autót, illetve a KvVM-ben palackok, szénsavas italok helyett vizes kancsók használatát írja elő.
Emellett továbbra is határozottan kiáll a klímaváltozás okainak megszüntetése érdekében a magyar kormányzatban és a nemzetközi politikában egyaránt.
Az éghajlatváltozás globális probléma, de a hatékony tájékoztatás, az éghajlat-tudatosságra nevelés közösségi, helyi szinten kezdődik. A jövő generáció számára egy ilyen közösség az iskola, ahol a gyerekek tanárok és más szakértők segítségével megismerhetik éghajlatváltozás problémáját és az üvegházgáz kibocsátás-csökkentés fontosságát. A Fogadás ezt célozza, mellyel reméljük, hogy a társadalom klíma-tudatossága is nő - mondta Farkas István, a Magyar Természetvédők Szövetségének ügyvezető elnöke.
2000-ben 16 ország 88 iskolája vett részt a The Bet elnevezésű kampányban, ahol a gyerekek Margot Wallström akkori környezetvédelmi biztossal szemben megnyerték a fogadást, aki ennek következtében egy hónapon keresztül kerékpárral járt dolgozni.
A nagysikerű akcióra való tekintettel döntött úgy a Magyar Természetvédők Szövetsége és két tagszervezete (Zöld Kör, CSEMETE Egyesület), hogy e kiváló környezeti nevelési akciót Magyarországon is elindítja, Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter és 3 középiskola önkéntes részvételével. "Jövőre szeretnénk a kampányt szélesebb körben meghirdetni és minden érdeklődő iskola számára hozzáférhetővé tenni" - emelte ki Botár Alexa, a Magyar Természetvédők Szövetsége éghajlati programvezetője.
"Fontosnak tartom, hogy osztálytársaimmal együtt részt vehetünk ebben az akcióban és egyszerű tanácsokat kapunk, hogyan járulhatunk mi is hozzá az éghajlat védelméhez. Tapasztalatainkat megosztjuk családainkkal és barátainkkal is" - ígérte az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola egyik diákja.
MTVSZ 2006. szeptember 23.
|
|
Néhány kapcsolódó cikkünk a globális felmelegedésről:
Konferencia és akciónap az éghajlat védelméért
Klíma-alku és óriás dinoszaurusz
Súlyos környezeti ártalmakat okoznak a cementgyárak
Előbb zöldítsd az étrended, mint az autód
30 cm-es tengerszint-emelkedés várható
Eltűnhet a sarki jég a hosszabb nyarak miatt
Eltűnhetnek a perui gleccserek
Vita a jéghegy-szakadásról - globális felmelegedés vagy természetes jelenség?
Globális felmelegedés: mégsem pusztulnak el a krillek?
Országnyi jéghegy szakadt le az Antarktiszról
Globális felmelegedés az Antarktiszon - veszélyben a pingvinek
Olvadnak a jéghegyek - pusztul a csukabálna?
A globális felmelegedés a legértékesebb természeti kincseket fenyegeti (WWF)
Pingvinpusztulás a jégblokádban
Hőség veszélyezteti Európa állat- és növényvilágát
Nemzetközi expedíció indul az antarktiszi vizekre
Keresztbe tesz az olajvállalatoknak az alaszkai felmelegedés
Biodízellel működő város
Norvégiának nem kell elektromos autó
Kína elektromos autókra költ a szennyezés ellen
Újrahasznosított autók
Rákot okozhat a dízelautók kipufogógáza
Nem fizetnének "gázadót" állataik után a farmerek
Farmerek a "gázkibocsájtási adó" ellen
2001, a legmelegebb év
A gombák lassíthatják a globális felmelegedést
Globális felmelegedés az Antarktiszon - veszélyben a pingvinek
Mégsem olvad az Antarktisz?
Ennyi jég a pingvineknek is sok...
Globális felmelegedés a felelős az óriás tintahalak haláláért
Csökkenő jégtakaró
2002 a legmelegebb év lehet
Globális felmelegedés 55 millió évvel ezelőtt
Globális felmelegedés - nagy mértékű tengeremelkedés
Téli melegrekord az USÁ-ban
|