Állatkísérletek - a gyilkosságok igazolása
Erkölcsi és etikai dilemmák az állatkísérletekkel kapcsolatban

Darwin műve, A fajok eredete 1859-ben jelent meg, de sok időbe telik, amíg üzenetét az ember megérti és magáévá teszi. A legtöbb ember az eszével elfogadja ugyan az állatokkal való biológiai rokonság tényét, ám az ebből adódó erkölcsi következtetést - hogy ha az állatok rokonok, rokonként is kell bánni velük - már nem hajlandó levonni.

Az állatok rabszolgák?!
Richard D. Ryder A tudomány áldozatai c. könyvében érdekes összehasonlítást tesz. Szerinte a rabszolgatartóknak a rabszolga-felszabadítás híveivel szemben használt érvei feltűnően hasonlítanak azokra az érvekre, melyeket ma az állatok kizsákmányolói használnak a nagyüzemi gazdaságokban, a prémiparban, a laboratóriumokban és még sok más helyen.
A rabszolgatartók nem szívesen engedték, hogy az utazók meglátogassák ültetvényeiket, mert az utazó "nem szakember", ezért hajlamos pusztán érzelmileg reagálni arra, amit lát, és nem érti meg a vállalkozás emelkedett szellemét és technikai problémáit.
Azt ugyan elismerték, hogy "elszigetelten" előfordulnak korbácsolások, és a halálozási arány is magasabb az átlagosnál, de a rabszolgatartók többsége biztosította "rosszul tájékozott" vagy "túl érzékeny" látogatóját, hogy mélységes részvétet érez rabszolgái iránt, amit ők hűséggel és odaadással viszonoznak.
Életkörülményeik végül is sokkal jobbak, mint az őserdőben, kifinomult örömökben pedig sosem volt részük, és amit nem ismernek, az nem hiányzik nekik. A látogató ne a saját mércéje szerint ítélje meg a rabszolgák életkörülményeit - szentimentális elképzelés azt hinni, hogy ugyanúgy szenvednek és éreznek, mint a civilizált emberek.
A rabszolgatartás melletti legfőbb érv pedig a gazdasági érdek volt.

Az efféle érvek ma is gyakran hallhatók - az állatok kizsákmányolásával kapcsolatban. Érvelésük közben a tudósok gyakran önellentmondásba keverednek: azt állítják, hogy az állatkísérletek eredményei relevánsak az embergyógyászatban, mert az ember csak egy a többi állat közül. A paradox helyzet: ha ez igaz, akkor az állatok is ugyanolyan bánásmódot érdemelnének, mint az ember, ha viszont nem igaz, akkor az ember érdekében folytatott állatkísérletek értelmetlenek.

Kísérlet fogyatékosokon, csecsemőkön - ugye te sem gondolod komolyan?
Elfogadhatjuk-e azt az érvelést, hogy mivel az ember okosabb más fajoknál, jogai és érdekei mások, mint a többi fajé? Hiszen a felsőbbrendű értelem éppen, hogy nagyobb felelősségre kötelezi: ahogy a felnőtt felelősséget vállal a gyermekért, éppúgy kell az embernek felelősséget vállalnia az állatokért.

Mára már bebizonyosodott, hogy sok állat értelmi színvonala azonos az emberi csecsemőével, sőt, a tudomány mai állása szerint egy felnőtt kutya értelmi színvonala nagyjából egy 3 éves kisgyerek értelmi színvonalával azonos. Mégis, senkinek sem jut eszébe csecsemőkön, kisgyerekeken kísérletezni, kutyákon viszont annál inkább.

Sok agysérüléses vagy veleszületetten fogyatékos ember kevésbé intelligens, tartósan vagy ideiglenesen kevésbé kommunikatív és önvédelemre is kevésbé képes, mint a kutya, a macska, vagy a majom. De ha egy tudós arra vetemedne, hogy ilyen sérült emberekkel kísérletezzen, megmérgezze, vagy villanyárammal halálra sújtsa, betegségekkel fertőzze meg őket - a társadalom jogosan ítélné őt el.

Egyesek azzal érvelnek, hogy ha "jogokat" adunk egyedek egy csoportjának, viszonzásul "kötelességeket" várhatunk el tőlük, ami persze állatok esetében általában elképzelhetetlen. Csakhogy milyen "köteleségei" vannak egy emberi csecsemőnek, egy őrültnek, vagy egy visszafordíthatatlan kómában fekvő betegnek? Márpedig ezeket az emberi lényeket is megilletik az emberi jogok és érdekeiket is nyilvánvalóan tiszteletben tartjuk.

UFÓK...mi lenne, ha...?
A fizikai különbségek nem indokolhatják az erkölcsi diszkriminációt. Kegyetlenül bánni a gyengével és behódolni az erősnek - ez a gyávák és a kíméletlen zsarnokok erkölcse.
Ha a világűrből érkező, nálunk sokkal erősebb vagy intelligensebb lények szállnák meg a Földet, vajon jogosnak tartanánk-e, hogy élveboncolásnak vessenek alá bennünket? Pedig nyilván szépen el tudnák magyarázni, hogy ők sokkal intelligensebbek, nem hiszik, hogy ugyanúgy képesek vagyunk fájdalmat érezni, mint ők, megnyugtatnának, hogy tiszta és higiénikus ketrecekben fognak tartani és természetesen sajnálják, hogy durva kísérleteket kell végezniük rajtunk, de meg kell értenünk, hogy ezt a saját fajuk javára teszik.
Egyik tudósuk talán így érvelne: "Kérem, ne gondolják, hogy szadista vagyok. Sőt, nagyon szeretem az embereket, és néhányat házi kedvencként is tartok. Biztosíthatom önöket, hogy az elsők között ítélném el a szükségtelen kísérleteket vagy a szükségtelen fájdalomokozást. Elismerem, hogy laboratóriumainkban minden földi időszámítás szerinti évben ötvennmillió ember hal meg, de a kísérletek többsége rutinjellegű, és nem okoz súlyos fájdalmat. Ne engedjék, hogy érzelmeik elhomályosítsák ítélőképességüket!"

Politika
A fájdalom bizonyítottan az idegrendszer funkciója és sok állat idegrendszere nagyon hasonlít a miénkhez. Nem kézenfekvő-e tehát azt gondolnunk, hogy ha egy sebesült állat üvölt és kapálózik, ugyanúgy szenved, mint egy sebesült ember?
A szenvedés képessége a döntő hasonlóság ember és állat között; ez az, ami összeköt és azonos erkölcsi megítélés alá von bennünket.
Azoknak a politikusoknak, akik úgy vélik, hogy a politika valamiképpen kapcsolatban áll az erkölccsel, és hisznek abban, hogy munkájukkal hozzájárulnak a boldogság összmennyiségének növeléséhez, fel kellene tenniük önmaguknak a kérdést: vajon miért nem lépnek fel az állatok érdekében is? Az igazán demokratikus politikus ma már nemcsak a szavazópolgárok, hanem a gyerekek, vagy az elmebetegek érdekeit is képviseli - miért ne képviselhetné az állatokét is? Miért ne kaphatnának az állatok is valamifajta "polgári státust"?
Hiszen, ahogy Jeremy Bentham hangsúlyozta, az állatokkal kapcsolatban nem az a kérdés, hogy képesek-e gondolkodni, képesek-e beszélni, hanem, hogy képesek-e szenvedni?

Fajok és jogok - mi lenne a majomemberrel?
Hosszú ideig úgy tartották, hogy a különféle fajokhoz tartozó állatok nem tudnak kereszteződéssel szaporodni. Valaha ezen az alapon különítették el egymástól a fajokat. Ma már tudjuk, hogy ez a nézet téves. Például az oroszlán és a tigris kereszteződéséből életképes hibridek jönnek létre, amelyek maguk is képesek szaporodni. Ennek ellenére az oroszlánt és a tigrist ma is külön fajként osztályozzák.
Az ember zoológiai szempontból a többi majomfajjal együtt a főemlősök rendjébe tartozik, és bár nincsenek hitelesített beszámolók az ember és valamelyik főemlős sikeres kereszteződéséről, ennek elméleti lehetősége fennáll.
Ha ilyen kereszteződés létrejönne, a bürökrácia fejreállna!
Meg kell-e adni a majomember utódának mindazokat a jogokat, amelyek egy jóléti állam polgárait megilletik? Kapna-e a majomanya segélyt és egyéb ingyenes juttatásokat? Előírná-e a törvény a gyerek beiskolázását és ha nagykorúvá válik, lenne-e szavazati joga?
Ez az eset olyan erkölcsi és jogi kalamajkával járna, amely felülmúlná a zoológiai meglepetést, hiszen a főemlős fajok között már számos kereszteződést jegyeztek fel; a hibrid megszületése kétségkívül rávilágítana a jelenlegi embersoviniszta erkölcsiség képtelen voltára.

Embersovinizmus
R.D. Ryder kísérleti pszichológusként a következő módon határozza meg az embersovinizmust: "Embersovinizmusnak nevezem azt a széles körben elterjedt diszkriminációt, amely a rasszizmus egy fajtája, és az ember más fajokkal szemben alkalmazza. Ebben az esetben is a külső jegyekre alapozott előítéletekről van szó. Ha a másik egyed külsőleg különbözik tőlünk, erkölcsi normáink nem vonatkoznak rá. A rasszizmust ma a legtöbb értelmes és jóérzésű ember elítéli - logikus volna, ha akkor is elítélné, amikor más fajok ellen irányul.
Az embersoviniszta, a rasszista, sőt, a szexista szemlélet vagy számításba sem veszi, vagy alábecsüli a diszkrimináció és a diszkriminált közötti hasonlóságot, és önző módon nincs tekintettel a jogfosztottak érdekeire és szenvedésére."

Richard Dawkins oxfordi biológus biológiai szempontból is támadhatónak véli az előítéletnek ezt a fajtáját:
"Sokan tiltakoznak a legszörnyűbb emberi bűnöket elkövetők törvényes kivégzése ellen, miközben vígan eltűrik, hogy viszonylag kis kárt okozó állatokat minden teketória nélkül agyonlőjenek. Sőt, ártalmatlan fajok egyedeit a puszta szórakozás kedvéért gyilkolják. Az emberi magzat nagyobb jogvédelemben részesül, mint egy felnőtt csimpánz. Pedig a csimpánz érez és gondolkodik, sőt, újabb kísérletek tanusága szerint, képes lehet az emberi beszéd bizonyos fokú elsajátítására is. Az emberi magzat csak azért élvez kiváltságokat és jogokat, mert a mi fajunkhoz tartozik. Nem tudom, hogy létezik-e olyan logika, amelynek alapján a rasszizmus vagy az embersovinizmus elfogadható, de azt tudom, hogy az evolucionista biológia számára elfogadhatatlan."

Akkor hát miért?
A tudós azt teszi, amit elvárnak tőle. Régen elmúlt az az idő, amikor a tudós kivételes lény volt, zseni, különc, liberális szellemű ember, aki éppen azért minősült tudósnak, mert szembeszállt a konvenciókkal. Ma a tudós alapvetően konformista, aki nem kérdőjelezi meg azt, amit elvárnak tőle. A tudósok nem erkölcsösebbek, nem szadistábbak, nem együttérzőbbek és nem bölcsebbek, mint a tanult emberek más csoportjai. Akárcsak a legtöbb ember, ők is biztonságra és sikerre vágynak, és e célok érdekében kifizetődő, ha beállnak a sorba.
A gyakran alábecsült konformizmus valójában hatalmas mozgatóerő. Adolf Eichmann és a többi náci süket fülekre talált, amikor szörnyű tetteiket azzal próbálták magyarázni, hogy parancsnak engedelmeskedtek. Holott a riasztó igazság az, hogy a legtöbb ember valóban hajlandó majdnem mindent megtenni, amit kívánnak tőle, ameddig azt hiszi, hogy saját csoportja normái szerint cselekszik.

Jó példa erre a szinte minden pszichológiakönyvben megemlített kísérlet, melyet Dr. Stanley Milgram és csapata végzett. A kísérlet során, egészséges, épelméjű önkéntes jelentkezők képesek voltak rendkívül fájdalmas, sőt, akár halálos elektrosokknak alávetni más embereket, hiába kiabáltak és könyörögtek az áldozatok (=valójában színlelő statiszták). Normális, hétköznapi emberek képesek voltak más, ártatlan (egyszerű kérdésekre helytelen választ adó) embereket "büntetésből" megölni, mert úgy gondolták, ez a laboratóriumban elfogadható és megengedett.
A kísérlet vezetői végig ott álltak az elektrosokkot adó alany mögött, és biztosították róla, hogy az üveg túloldalán a bedrótozott alany jogos büntetésben részesül és minden felelősséget vállalnak a kísérlet kimenetelét illetőleg.
Ryder szerint ugyanez történik, amikor a fiatal, ambiciózus kutató bekerül egy állatkísérleti laboratóriumba. Nem meri megkérdőjelezni a konvenciót; ha sikeres tudóssá akar válni, konformistának kell lennie. Esetleges viszolygását és a laboratóriumi állatok iránti természetes részvétét hamar elfojtja. Néhány hónap vagy év múlva már nem érez semmit; megedződött, hozzászokott a borzalmakhoz, érzéketlenné vált és nem valószínű, hogy valaha is megbánja, amit tett.

Torzuló világ
A gyerekek (és a felnőttek is) általában viszolyognak az oktatás során végzett boncolásoktól, de arra buzdítják őket, hogy fojtsák el érzelmeiket. A vizsgálatok szerint a biológiát tanuló kamaszlányok 55%-a utál egeret boncolni, és egyharmaduk rosszul is lesz. Angliában pl. az állatvédelmi törvény tiltja, hogy iskolás gyerekek kísérleteket végezzenek gerinceseken, viszont tanáraik kifejezetten buzdítják őket, hogy rovarokat és gerinctelen állatokat élve boncoljanak. Az angol iskolás gyerekek állati tetemeket is boncolnak: tengerimalacot és hörcsögöt - némelyik vizsgabizottság ugyanis ragaszkodik ahhoz, hogy aki biológiából és zoológiából akar érettségizni, az boncolásokat végezzen.
Egy régebbi felmérés szerint több, mint 40 féle állatot használtak fel általános iskolai, és több, mint 100 félét középiskolai osztályokban. Ezeket az állatokat néha hónapokig az iskolában tartják, a gyerekek megszeretik őket, kötődnek hozzájuk, az osztály sokszor közösen eteti a házi kedvencet, akit aztán a boncasztalon látnak viszont.
(Az állatok megölésének módja ráadásul gyakran ötletszerű és nem is mindig fájdalommentes.) A már megszeretett állat megölése, felboncolása az antropomorf képzelőerővel megáldott gyerekek lelkivilágában gyakran torzulást okoz, beleérző képességük eltompul, néha pedig agresszív felsőbrendűségi érzés fejlődik ki bennük minden nem emberi lénnyel szemben - írja a pszichológus.

Ma már egyre kevesebb kísérletet végeznek az egyetemisták állatokon - szerencsére ebből a szempontból jó irányba haladunk. Azonban az általuk végzett kísérletek sajnos általában nem eredeti kutatásokat szolgálnak, hanem a már közismert és a tankönyvekben leírt ismereteket illusztrálják; úgymond experimentálisan könnyítik meg a tanulást.

Vajon milyen súlyos torzulást okoz majd a jövő nemzedékének életszemléletében, hogy érzéketlenségre, közönyre és az állatok szenvedésének semmibevételére nevelik őket az általános iskolától az egyetemig?

Az állatkísérleteket végzők általában nem tűnnek sem különcnek, sem kegyetlennek: rendes, kedves embereknek látszanak. De az állatkísérleti laboratóriumok konvenciói nemcsak a szenvedő állatokat sújtják, hanem az ember személyiségét is eltorzítják.

A fájdalom
Az állatokon végzett kísérletek túlnyomó része borzalmas fájdalmat okoz az állatnak. Ryder szerint minden fájdalmas esemény rossz, és minden, ami az egyednek rossz, fájdalmas is egyben. A rossz egyetlen lehetséges igazolása, hogy nagyobb jót eredményez, és a fájdalom egyetlen igazolása, hogy több élvezetet, örömöt vagy boldogságot hoz.
A vita tárgya először is az, hogy vajon járhat-e a fájdalom valós haszonnal; másodszor pedig, hogy ha igen, többet nyerünk-e a révén, mint amennyit elveszítettünk a vámon?
A fájdalom problémáját semmilyen teológiai magyarázat nem oldja meg. De az a tudományos elmélet sem állja meg teljesen a helyét, amely szerint a fájdalom segít az élőnek a veszélyes helyzeteket elkerülni, hiszen tudvalevő, hogy kisebb sérülések haszontalan, súlyos gyötrelmet okozhatnak, miközben rákos daganatok halálos méretűre nőhetnek anélkül, hogy bármit is érezne a beteg. Ha az egyedre kiszabott fájdalmat meggyőzően akarjuk igazolni, a fájdalomból származó haszonnak ugyanarra az egyedre kellene vonatkoznia - ez pedig az állatkísérletek során egyértelműen nem így van.
A fájdalom ráerőltetése bármely egyedre csak akkor igazolható, ha a fájdalom hasznát majd tudatosan élheti át ugyanaz az egyed.
Az állatok szenvedéseit azzal igazoljuk, hogy más egyedek húznak majd hasznot belőle; általában pedig nemcsak, hogy más egyedek, hanem másik faj másik egyedei. Nehezen lenne bizonyítható, hogy egyik faj értékesebb, mint a másik; ezt a rasszista érvet nyugodtan tekinthetjük irracionális előítéletnek.

Embersoviniszta védekezések
Az embersoviniszta nézet képviselői az állatkínzást indokoltnak tartják, ha az ember számára haszonnal jár - tudását gyarapítja, gazdasági hasznot hoz, vagy akár sportszenvedélyét segíti kielégíteni.
A laboratóriumi állatok kihasználását általában azzal indokolják, hogy így az emberi faj számára hasznos ismeretekhez lehet jutni.
Csakhogy ezzel próbált védekezni néhány náci tudós is, amikor zsidókon végzett kísérletek miatt felelősségre vonták őket, és az ő érvelésük tudományosan nem is volt alaptalan, hiszen az embereken végzett kísérletek eredményei valószínűleg több haszonnal járnak az emberek számára, mint az állatokon végzett, számtalan esetben hamis eredményt adó kísérletek.

Az állatkísérletek nagy része felesleges, a megszerzett ismereteknek gyógyászat szempontból a legtöbbször nincs jelentőségük. (Ezt következő cikkünkben részletesen kifejtjük.) Rengeteg olyan kutatás folyik, ami az öncélú ismeretszerzést szolgálja, az alkalmazhatóság kérdése pedig fel sem merül.
A legtöbb kísérlet pedig még csak látszatra sem szolgálja az ember egészségét, hiszen vegyi és egyéb fegyverek, háztartási cikkek, vegyszerek tesztelése során hajtják végre őket.

A tudás önmagában nem pozitív, nem is negatív, hanem semleges. A tudásból nyert hatalommal építhetünk és rombolhatunk.
A tudás nem mindig vezet jóra: ezt már Ádám és Éva is megtapasztalhatta, s még inkább Hirosima és Nagaszaki sok ezer lakója.
A sugárzásról szerzett ismeretek éppúgy képesek betegségek gyógyítására, mint az élet kioltására. Még a szigorúan vett orvosi tudást is lehet gonosz célra használni, és esetenként használják is: kínzásra, agymosásra, zsarolásra, a személyiség megváltoztatására, büntetésre és megsemmisítésre.

Az igazán humánus orvos gyógyít; meghosszabítja az életet vagy enyhíti a szenvedést, és ismereteit igyekszik eljuttatni a világnak azokra a tájaira, ahol az emberek korábban nem részesülhettek az orvostudomány áldásaiban.
Sajnos vannak olyan orvosok, akik ehelyett szívesebben töltik egész életüket laboratóriumokban, ahol az állatoknak mérhetetlen szenvedést okozva, orvosi szempontból nagyon is kétséges, de anyagilag kifizetődő kutatásokat végeznek; nehéz hinni nekik, amikor azt állítják, hogy legfőbb vágyuk az emberiség javát szolgálni.
A sokmillió állatkísérletnek tagadhatatlanul köszönhetünk néhány ismeretet is, melyekhez azonban eljuthattunk volna más úton is. Sok, igazán nagy és jelentős felfedezés pedig nem igényelte a laboratóriumi állatok felhasználását, sőt, állatkísérletes módszerekkel meg sem született volna.

Szenvedést okozni, hogy a szenvedést csökkentsük, életet kioltani, hogy életet mentsünk - ezek ellentmondások, melyeket súlyosbít az is, hogy a kísérlet időpontjában a szenvedésből származó haszon hipotetikus és bizonytalan.
Az állatok biztos szenvedését valamilyen esetleges, jövőbeni, még bizonytalan haszonnal igazolni - hazárdjáték.

Ráadásul a laboratóriumi állatnak okozott szenvedés szándékos és mesterségesen előidézett, és ezzel a mesterséges szenvedéssel olyan természetes szenvedést remélnek csökkenteni, amit az embernek valamilyen betegség, vagy egy önmaga által előidézett veszély (pl. új kozmetikum kipróbálása) okoz. Az embersoviniszták tehát az ártatlan állatokra kényszerített szenvedést azzal próbálják igazolni, hogy a kísérletekből fakadó tudás talán valahol, talán valamikor, egy távoli jövőben enyhíti majd saját fajunk természetesen adódó vagy önmagunk által okozott fájdalmát. Ez az érvelés önző, előítéletektől terhes és logikailag tarthatatlan.

vissza az Állatokon tesztelt rovathoz