|
Vega lett a kannibál
A nap híre annyira groteszk, hogy muszáj az olvasók elé tárnunk. Vegetáriánus lett ugyanis a világ leghíresebb kannibálja, aki jelenleg életfogytiglani börtönbüntetését tölti Németországban. És ha ez nem lenne elég, a börtönbeli zöldek vezérükké is választották.
Armin Meiwes egy berlini számítástechnikust ölt meg, akivel egy chatszobában ismerkedett meg. Kicsontozta, feldarabolta, lefagyasztotta, majd apránként elfogyasztotta áldozatát, akinek bevallása szerint ugyanolyan íze volt, mint a disznóhúsnak.Copyright © Zöld Magazin :: www.zoldmagazin.com
A 45 éves férfit nemrég a kasseli börtön Zöld Pártja választotta meg vezetőjének; a díszes társaság gyilkosokból, pedofilekből, drogárusokból és egyéb elítéltekből áll. A német Zöld Párt nem is győzi a magyarázkodást és úton-útfélen igyekszik hangoztatni, hogy a sittes zöldeknek semmi köze a hivatalos párthoz, bár egyik képviselőjük rendszeresen látogatja az elítélteket és részt vesz üléseiken.
A börtönös zöldek egyébként keddenként üléseznek és az adózási, jogi és környezetvédelmi politikáról vitáznak. Meiwes, az egykori kannibál most áttért a vegetáriánus étrendre, amit egyik börtöntársa nem átallott megszellőztetn a sajtónak; állítólag az egykori kannibál undorítónak találja a nagyüzemi állattartást és ragaszkodik a húsnélküli ételekhez.Copyright © Zöld Magazin :: www.zoldmagazin.com
|
|