Örökbefogadható, menhelyeken és gyepmesteri telepeken lévõ cicák és kutyák:
 

A bálnanapi japán szlogen: "VÉDD ÉS EDD!"


Konzerv bálnaragut, sült bálnahúst és bálnazsírral készült ételeket osztogattak a japán hivatalnokok Tokio népszerű bevásárlónegyedében a nemzeti Bálna Napon, abban a reményben, hogy ezzel további támogatókat szereznek a kereskedelmi bálnavadászat újra-engedélyezésének ügyéhez.

Szövetmintát gyűjtünk - áll a  táblán, amit a rutinos japán bálnavadászok felmutatnak a fényképezőgép láttán. Foto: Greenpeace A bálnavadászatért kampányoló kormányhivatalnokok a kormány új szlogenjével díszített egyenpólóban szolgálták ki a több száz "érdeklődőt". A szellemesnek nem, ám ízléstelennek annál inkább mondható jelmondat: Védd és edd!

A kampány kifejezetten a fiatalokat célozta meg, mivel a bálnavadászat támogatottsága jóval erősebb az idősebbek körében, mint a fiataloknál. Sok fiatal soha nem evett még bálnahúst, és meglepődve tapasztalta, hogy "finom, olyan, mint a marha".

A japán Halászati Hivatal képviselője, Masayuki Komatsu enyhén szólva is kétes hitelű magyarázzattal szolgál a fiatalok "beetetésére":
"Tokióban a gyerekek állandóan hamburgert esznek és az iskolai eredményeik nem túl jók. Nyugat-Japánban ez máshogy van. A fiatalok rendszeresen bálnahúst esznek, és az osztályzataik sokkal jobbak." - nyilatkozta Komatsu a London Sunday Timesnak.

Bálnahús a halpiacon Japánban. Foto: Greenpeace A Japán Bálnavadászati Társaság elnöke, Keiichi Nakajima szintén mindent bevet, hogy népszerüsítse a védett állatok nagy tételbeni legyilkolását.
"A bálnahús évszázadok óta a japán étrend része és a tenger ajándéka. Szeretném, ha minél több fiatal megízlelné, és többet megtudna kulturális örökségünkről."

Az a bizonyos "kulturális örökség" csak tavaly kb. 600, tudományos kutatás ürügyén legyilkolt bálnát jelent, melyeknek húsát most az utcán is osztogatták, de normális esetben a drága éttermekben végzik.

Ezek csak a bevallott, illetve az állat- és környezetvédő szervezetek által felfedezett bálnák; rajtuk kívül még feltehetően több száz áldozata van a japán "kutatómunkának".

A Nemzetközi Bálnavadászati Tanács 1986-ban tiltotta be a kereskedelmi célú bálnavadászatot, és néhány hét múlva Japánban ülésezik, hogy döntsön a tilalom további sorsáról. Japán és Norvégia az akét ország, akik rendszeresen megszegik az egyezményt; Norvégia egyszerűen csakkivonja magát a tilalom hatálya alól és nem törődik a tiltással, Japán viszont kutatásnak álcázza a vadászatot, és szavazatokat vásárol a Bizottságban, hogy végre újra szabadon gyilkolhassa a tengeri emlősöket.

A japánok nem csak a bálnákat pusztítják. Delfinmészárlás: Futo Harbor, Japán. A víz a delfinek vérétől piros. Foto: http://planet-hawaii.com/earthtrust/dnarelease.html Az International Fund for Animal Welfare (IFAW) állatvédő szervezet a japán Védd és edd-kampányra válaszul mai sajtóközleményében az Egyesült Államok elnökét, George Bush-t szólította fel: álljon ki határozottan a bálnavadászati tilalom ellen.

De nem csak az IFAW, hanem több más amerikai szervezet, például a Natural Resources Defense Council (NRDC), a Greenpeace, a Humane Society of the United States (HSUS), a Center for International Environmental Law (CIEL), a Whale and Dolphin Conservation Society (WDCS) és a World Wildlife Fund (WWF) (melynek japán ága pár hete nemzetközi meggdöbbenésre a bálnavadászati tilalom részleges felfüggesztését javasolta) is aláírta a mai Washington Postban megjelent felhívást, melyben politikai nyomásgyakorlást sürgetnek a bálnák védelme érdekében. Az ellenkampányt Pierce Brosnan, az ismert akciófilm-színész is támogatja; a napokban több, mint egymillió ember kapott tőle e-mailt, melyben a bálnavadászat elleni összefogásra buzdít.

Kapcsolódó cikkeink a bálnavadászatról:
A japán WWF támogatja a bálnavadászatot
Tiltakozz az új japán bálnavadászati terv ellen!
Japánnak ennyi bálna sem elég?!?!?
A háló foglyai
Legális bálnahalászat?
Megkerült az orkabébi
Megszegik a nemzetközi egyezményt - bálnavadászat Japánban
Japán túllépte az engedélyezett bálnavadászati rátát
Japán vádaskodás a Greenpeace ellen
Detektor-bólyák menthetik meg az északfoki bálnákat
Kardszárnyú delfinek veszélyben
Hosszúszárnyú bálnát mentettek meg a Stellwagen-parton
A hálóba akadt bálna eltűnt - feltehetően már halott...
Kudarcba fulladt a hálóba akadt bálna mentése
Még fogságban a Cape Cod-i bálna
Sikeres bálnamentés
Bálna a horgon
Anglia kitiltja a norvég bálnavadászokat
Megszegik a nemzetközi egyezményt - bálnavadászat Japánban
Bébibálna-invázió :)
Japán vádaskodás a Greenpeace ellen
A légitársaságok bojkottálták a bálnahús-exportot


Zöld Magazin
2002. április 10.

 

 
Tartalom és design: almendra studio. Az oldalon szereplő anyagok utánközlése kizárólag a kiadó írásbeli engedélyével lehetséges. Minden jog fenntartva.
Impresszum, hirdetési feltételek