Örökbefogadható, menhelyeken és gyepmesteri telepeken lévõ cicák és kutyák:
 

Húsevő indiaiak

Meglepő eredményeket hozott egy indiai felmérés, ami azt kutatta, hogy a hagyományosan vegetáriánus indiaiak vajon még mindig tartózkodnak-e a húsevéstől. A felmérés keretében 19 állam 883 településéből 14 680 lakost kérdeztek meg. Az eredmény meglepő volt: az indiaiak többsége már fogyaszt húst, viszont az indiában élő keresztények legalább 8 %-a csak vegetáriánus eledellel él.

A felmérésből kiderült: az indiaiaknak mindössze 31 %-uk vegetáriánus, azoknak a családoknak az aránya pedig, ahol minden családtag vega, mindössze 21%. A lakosság másik 9%-a olyan vegetáriánus, aki tojást is fogyaszt.

A felmérés készítői szerint ez azt jelzi, hogy a vegetarianizmus inkább hagyomány és örökség Indiában, mint személyes meggyőződés - legalábbis napjainkban.
A vallás mindenesetre fontos szerepet játszik benne, hiszen a brahminok 55%-a vega, miközben a földművelő és állattenyésztő, vallásukat nem gyakorló falusiaknál mindössze 12% az arány. A vallásukat naponta gyakorló hinduk nagy része vegetáriánus, de a napi istentiszteleteken nem résztvevő hinduk többsége húsfogyasztó.

A húsfogyasztás egyébként kasztfüggő is: a felső kaszt beli brahminok 45%-a eszik húst, a többi felsőbb kaszt beliek közül pedig 72% a húsevők aránya. Az Indiában élő 25 millió keresztény 8%-a azonban meglepő módon vegetáriánus.

A nők közül többen vegák, mint a férfiak közül és az 55 év fölötti korosztály is inkább a vegetarianizmus felé húz. A fiatalok esetében a nemzeti átlagnál alig alacsonyabb a vegák aránya.

Az élőhely is sokat nyom a latban: a parti területeken lakók közül mindössze 2-8% vega, míg az ország belső, elzártabb területein 33-63% nem fogyaszt húst.

A felmérés egyébként az éhezésre is figyelmeztet: 35%-a a válaszadóknak azt mondta: tavaly legalább egyszer előfordult, hogy a család valamelyik tagja nem engedhetett meg magának napi kétszeri étkezést. A válaszadók 7 %-a szerint ez "gyakran" megesik.

2006. augusztus 14.
Zöld Magazin

 

Kapcsolódó cikkek:
X. Vegetáriánus Fesztivál
Vegatléták
Vegetárius Ételek Fesztiválja
Véget ért az idei Legszexisebb Vegetáriánus verseny
Szavazz a legszexisebb vegetáriánusra!
Váltsd le a férjed - új húsra!
A Világszövetség az állattenyésztés ellen
Egy hét hús nélkül
A vega étrend már hivatalosan is egészségesebb
"Nyakleves" - Vegákat heccelt a főszakács
Salátalédik Johannesburgban
Váltsd le a férjed - új húsra!
A Világszövetség az állattenyésztés ellen
Egy hét hús nélkül
Hódít a Veggie Burger
Tízmillió dollárral kér bocsánatot a McDonald's
Vegetáriánus receptekz
Tejszínes uborkaleves
Szavazz a legszexisebb vegetáriánusra!
Sofi kedvenc vega receptjei
Szójás-tárkonyos palacsintatorta kezdőknek
Karácsonyi menü - kegyetlenség nélkül
Vegetáriánus fesztivál - nemcsak vegetáriánusoknak
Ki lesz az idei SZEXYVEG?
Függőséget okoz a hús és a sajt
Visszavonta plakátjait a PETA
Krisna-hívőket gúnyol az új-zélandi húsreklám
Malacokat tetovál a vega művész
Vegán sütiket kaptak a matrózok

 
Tartalom és design: almendra studio. Az oldalon szereplő anyagok utánközlése kizárólag a kiadó írásbeli engedélyével lehetséges. Minden jog fenntartva.
Impresszum, hirdetési feltételek