Örökbefogadható, menhelyeken és gyepmesteri telepeken lévõ cicák és kutyák:
 

Mikrochippel helyettesíthetik az állatkísérleteket

A héten mutatták be Manchesterben a Brit Gyógyszerétei Konferencián azt a forradalmian új találmányt, melynek segítségével további állatkísérleteket lehet helyettesíteni alternatív módszerkkel.

A miniatűr szerkezet az emberi szervek, többek között a máj, a vese és a gyomor videlkedését tudja leutánozni és ezzel jelentős szerepe lesz a gyógyszerkutatásokban.

A Cornell Egyetemen kifejlesztett szerkezet, a Hurel tulajdonképpen egy mikrochip, ami nem nagyobb, mint egy postai bélyeg és emberi szív-, máj-, vese- és más szervek sejtjeit tartalmazza. Az egymástól elszeparált sejteket apró folyadékcsatornák kötik össze. A gyógyszereket egy-egy sejtkulturába fecskendezik bele és a reakciókon megfigyelik, milyen kémiai változások mennek végbe rajtuk.

Az egyszerű sejttenyészeteket korábban is használták a toxicitási tesztekhez, azonban az egyetlen szervből származó sejtek reakciói nem adtak teljes képet arról, hogyan reagál az egész szervezet egy vegyianyagra. A korábbi eljárások során például, ha egy májsejteken tesztelt anyag enyhén minősült csak mérgezőnek, nem tudták megállapítani, hogy a lebontás során keletkező mellékanyagok nem okoznak-e sokkal komolyabb kárt más szervekben. Az új találmány azonban együttesen vizsgálja, hogyan hat egy anyag, és hogyan próbál tőle megszabadulni a szervezet. Így nem csak a lebontási folyamatot, hanem a keletkező melléktermékek más szervekre gyakorolt hatását is modellezhetik.

A feltalálók szerint a legtöbb állatkísérletet a toxicitási tesztek során végzik és a legtöbb teszt gyakorlatilag semmit nem árul el abból, hogyan reagálna az emberi szervezet az anyagra. Ezeket a kísérleteket helyettesítheti az új eszköz, melyet jelenleg szabadalmaztat a forgalmazására létrejött Hurel Corporation. 2003-ban csak Nagy-Britanniában 2,79 millió állatot használtak fel a gyógyszerkutatásban.

2005. szeptember 28.
Zöld Magazin

 

Néhány kapcsolódó cikkünk az állatkísérletekről:
Bubópestises egerek tűntek el Jersey-ben
Nem tiltották be a labor-videót
Kísérletre adja el állatait egy amerikai menhely
Egy év börtönt kapott az egérszabadító
Az igazság ideát van...
Nem kaptak mentességet a franciák az állatkísérleti tilalom alól
Ártatlannak ítélték az állatlabort
Tüntetések a Covance laboratóriumok ellen
Milliókat kaptak az IAMS-nek nemet mondó menhelyek
Mégis megépítik az oxfordi labort
Eltiltották az épülő labor közeléből az állatvédőket
Európába és Ázsiába jön kísérletezni a gyógyszermulti
Törvénybe kerül az állatvédelem Kínában
Kétes állatkísérletek a Kalifornia Egyetemen
Szadista majomkísérletek a Columbia Egyetemen
Rekordmennyiségű állatkísérlet Nagy-Britanniában
Megvétózták Spanyolországban a csimpánzotthon tervét
Átveri az állattartókat az IAMS
Óriásplakát és szülinapi üdvözlet az IAMS-nek
Brit állami központ az állatkísérletek csökkentésére
Újabb felesleges állatkísérletek a HLS-ben
Végleg meghiúsult a cambridge-i majomlabor
Bezárhatják a német állatkísérleti labort kegyetlenkedés miatt
Fellebbeznek az állatvédők a cambridge-i majomlabor ellen
Tiltakozás Huntingdonban az új állatkísérleti labor ellen
Titkos kísérletek a Melbourne-i állatkertekben
80%-al csökkenti állatkísérleteit egy indiai gyógyszergyártó
PETA-tüntetés Budapesten
Ketrecbe zárt "állatok" tiltakoznak az IAMS kegyetlen kísérletei ellen
Még mindig a legvéresebb állateledel...
IAMS és Eukanuba - a legvéresebb állateledel
Plakátok és állati jogok
Endotracheális intubáció: a macskák halála
Az USA állatkísérletei számokban - 2002
Orvosok kérik a san diego-i egyetem állatkísérleteinek beszüntetését
Megszöktek a kísérleti majmok
Újabb orvostudományi egyetem szünteti be az állatkísérleteket
2003. január 15: Megszavazta a kozmetikai állatkísérletek tilalmát az EP
McCartney támadja a WWF-et az állatkísérletek támogatása miatt
Zöldek-e a zöldek? - szponzorált gyilkosság
A WWF válasza a PETA támadására: állatkísérletek támogatása
Állatkísérletek - a gyilkosságok igazolása
Concorde: állatokon tesztelt hangrobbanás
Vaj van a P&G füle mögött
EU-megállapodás az állatkísérletekről
Új állatkísérleti szabályzat az USÁ-ban
Im memoriam - a Laboratóriumi Állatok Világnapja
Emberi sejteket tartalmazó chipet készítenek a japánok
Bridget Bardot az állatok jogaiért
Szükségtelen állatkísérleteket végez a DuPont és a Honeywell
Lord Sainsbury, a véreskezű
Csimpánzok az EU kínzókamrájában
Bekeményítenek az állatvédők - Stop Huntingdon Animal Cruelty
Újabb sikeres akció a HLS-horror ellen!
Tiltakozó akció a HLS labor ellen
Kinek van joga az élethez? - A kóbor ebek szike alá valók?
Emberi jogok védelmezői az állatkísérletek ellen
Az 1998. évi XXVIII. törvény az állatok védelméről és kíméletéről

Állatkísérletekről szóló cikksorozatunk első része - Etika
A cikksorozat második része - Történelem
A cikksorozat harmadik része - Tudomány
A cikksorozat negyedik része - Alternatív módszerek
A cikksorozat ötödik része - Toxicitási tesztek
A cikksorozat hatodik része - Kozmetikai kísérletek és "génpiszka"
A cikksorozat hetedik része - Hadiipar
A cikksorozat nyolcadik része - Az értelmetlen kísérletek
A cikksorozat kilencedik, befejező része

A kísérleti állatok védelme az Európai Unióban és Magyarországon

 
Tartalom és design: almendra studio. Az oldalon szereplő anyagok utánközlése kizárólag a kiadó írásbeli engedélyével lehetséges. Minden jog fenntartva.
Impresszum, hirdetési feltételek