|
Magyarországon nőtt az állatkísérletek száma
2006-ban összesen 6058 állattal többet használtak fel hazánkban állatkísérletek céljára, mint 2005-ben.
Bár a kb. háromszáz ezer állat elenyésző ahhoz képest, hogy a franciák több, mint kétmillió és a britek közel 1,9 millió állatot használnak fel évente, aggodalomra ad okot, hogy Magyarországon nő az állatkísérletek száma annak ellenére, hogy az Unió világosan az állatkísérletek alternatív módszerekkel történő helyettesítése mellett tette le a voksát.
Legalábbis mi így tudtuk, ezért némileg megrökönyödve vettük tudomásul, amikor az alternatív módszerek fejlesztésére szolgáló címzett támogatások javaslatát néhány nappal ezelőtt, a 2008-as kötségvetési tárgyalásokon egyszerűen leszavazták az Európai Parlamentben. A javaslat 29 szavazaton bukott el; a magyar képviselők közül mindössze négyen támogatták (Hegyi Gyula, Dobolyi Alexandra, Fazakas Szabolcs és Tabajdi Csaba).Copyright © Zöld Magazin :: www.zoldmagazin.com
Az Unióban végzett kísérletekről sajnos csak 2005-ös adatok állnak rendelkezésünkre; ezek alapján az EU állatkísérleteinek felét három ország: Franciaország, Nagy-Britannia és Németország végzi.
Franciaország 2,3 millió, Nagy-Britannia 1,87 millió, Németország 1,82 millió állattal szerelep a listán; a németeknél 12%-os csökkenés tapasztalható a korábbi adatokhoz képest. Az EU állatkísérleteinek ez a 3 ország végzi a felét; a többi 6 millió felhasznált állat megoszlik a fennmaradó tagállamok között.
A 2005-ös adatok 3,2 %-os emelkedést mutatnak (nem beleszámolva a 10 új tagállamban vágzett kísérleteket). A kísérletek több, mint 60%-át ember- és állatgyógyászati, fogászati és biológiai alapkutatások során végezték, 15,3 %-ot minőségellenőrzéshez, 8 %-ot toxicitási tesztekhez soroltak.Copyright © Zöld Magazin :: www.zoldmagazin.com
A 2005-ös adatok szerint 10 éve ebben az évben volt a legmagasabb az európai laboratóriumokban végzett állatkísérletek száma. Az adatokban a genetikai kísérletek nincsenek benne; a Dr. Hadwen Trust nevű szervezet adatai szerint, ha ezeket is beleszámolnák a listába, Nagy-Britannia állna az élen.
Franciaország 3789 állattal vezeti a főemlősök és 5500-al a kutyák felhasználásának listáját.
Az Unióban 2005-ben 3600 macskán kísérleteztek, a legnagyobb növekedés pedig a rágcsálók esetében volt; 41%-al többet használtak fel, mint 2002-ben.
A hazai állatkísérletekről 2005-ös és 2006-os adatok is rendelkezésünkre állnak.
2005-ben összesen 303 811 állatot használtunk fel, 2006-ban pedig 309 869-et. 2005-ben a felhasznált állatok közül 288 926 kísérleti célra lett tenyésztve, 14 885 egyedet viszont nem e célra neveltek, míg 2006-ban 289 437 állatot szántak kísérleti célra és 20 432 volt a nem e célra tenyésztett állatok száma.
A legnagyobb növekedés 2005-ről 2006-ra az összes kísérlet tekintetében a rágcsálók és a halak felhasználásában mutatkozik.
A jogszabályok és a hatóság által megkövetelt vizsgálatokban használt állatok mennyisége 2005-ben 76 043, míg 2006-ban 78 967 volt, ami azt jelenti, hogy az Unió törekvései ellenére a kötelezően előírt állatkísérletek száma is nőtt.Copyright © Zöld Magazin :: www.zoldmagazin.com
Az oktatás és képzés során felhasznált állatok száma is növekedést mutat; a tavaly előtti 1824-ről a múlt évre 1886-ra nőtt a felhasznált állatok száma.
A "biológiai alapkutatások, orvosi és állatorvosi kutatások" kategória égisze alatt 2005-ben 248 kutyából és macskából még 43-at állatbetegségek kutatására használtak fel hazánkban, 2006-ban azonban állatbetegségekre egyetlen társállatot sem használtak, pedig 340-re nőtt a fenti kategóriában felhasznált kutyák és macskák száma.
Szív- és érrendszeri megbetegedések kutatására 2006-ban 295, idegrendszeri és mentális rendellenességek vizsgálatára 25, egyéb humán betegségek tesztelésére 14, "egyéb" kutatásra pedig 6 kutya és macska került felhasználásra. A "biológiai alapkutatások, orvosi és állatorvosi kutatások" kategóriában tehát egy év alatt 37%-al nőtt a kísérletre szánt kutyák és macskák száma, azonban tavaly állatbetegségek kutatására már egyet sem használtak közülük
|