Örökbefogadható, menhelyeken és gyepmesteri telepeken lévõ cicák és kutyák:
 

Ötszáz kutyát éheztettek
Letartóztatták egy arkansasi állatmenő központ két tulajdonosát, miután több száz kutyát - köztük a Katrina hurrikán után mentett állatokat is - nyomorúságos körülmények között, éhezve, saját ürülékükkel elborítva találtak birtokukon.
Az állatok között halott és törött lábú, valamint rengeteg sérült kutyát is találtak. Az egy hektáros birtokon közel 500 kutyát tartottak, köztük 50 pitbullt is, akiket Louisianából mentettek ki a hurrikán után. A kutyák között sok agresszív állat van. 75 kutya szabadon kószált, a többiek apró fém ketrecekben, saját ürülékükben és vizeletükben ültek. A 41 éves tulajdonost és 38 éves feleségét állatkínzással vádolják és ezer dolláros óvadék fejében helyezték őket szabadlábra a tárgyalásig.
(2005. október 24.)

Gyerekek kínoztak halálra egy kutyát
Sokkolta a közvéleményt egy állatgyilkosság, amit pénteken követtek el Ausztráliában. Nyolc kisgyerek eltörte egy kutya lábát, majd halálra rugdosta az állatot.
Az elkövetők egyike sem volt 13 évnél idősebb. A fiúk a kicsi, barna, keverék kutyát Délnyugat-Sidneyben egy lakótelepen találták péntek éjjel. Kétszer támadták meg; először ráugráltak és összerugdosták, majd "félretették" egy kidobott babakocsiba a magatehetetlen állatot, akihez később visszatértek és megismételték a támadást. Ezt a kiskutya már nem élte túl.
Az eset sokkolta a közvéleményt és a rendőrség is úgy véli, hogy szigorúan meg kell büntetni a tetteseket, akiket egyelőre még keresnek egy szemtanu leírása alapján. Az eset állítólag nem egyedi; a gyerekek után már folyik nyomozás hasonló ügyben. A rendőröket most egy szemtanú hívta ki, aki nem merte megadni a nevét, de végig látta a történteket. Közbeavatkozni azonban nem mert.
Ausztráliában pont a múlt héten jelentették be, hogy szigorítani fogják az állatkínzásért kiróható maximális börtönbüntetést 5 évre.
(2005. október 24.)

Díszpolgárrá avatták a budaörsi állatvédőt
Október 21-én a Képviselő-testület ünnepi ülésén Budaörs Város Díszpolgárává avatták Dr. Bártfay Zoltánnét, a helyi állatvédelmi mozgalom egyik alapítóját, az Állat- és Természetvédők Budaörsi Egyesületének alapítótagját.
Gabi néni évek óta áldozatos munkájával segíti a budaörsi állattartókat és nélküle nem jöhetett volna létre a budaörsi állatmenhely sem, melynek hála a gyepmesteri telepre bekerült állatok túlnyomó részét ma már sikerül megmenteni és eredeti tulajdonosához visszajuttatni, vagy új gazdihoz adni.
Gratulálunk!
Beszámoló a Budaörs.hu-n
(2005. október 22.)





Elaltatják a kísérleti állatokat a SOTE-n
Kigyulladt szerdán a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Nagyvárad téri épületének 22. emelete, ahol kísérleti állatokat, elsősorban patkányokat tenyésztettek és tartottak. A vizsgálat még folyik; a tüzet feltehetően egy meghibásodott radiátor, pontosabban egy elektromos olajradiátor vezetéke okozta.
A tűz hamar elterjedt, mivel az emeleten pénzhiány miatt nem voltak füstjelzők. A tűzoltóság helikoptert is bevetett az ország legmagasabb középületének megközelítésére és a tüzet hamarosan megfékezték.
Bár az állatok nem égtek meg, kísérletekre már használhatatlanok, ezért el fogják őket altatni. A tűzben senki sem sérült meg; a kár azonban több millió forint.
(2005. október 19.)

Kelet-Palesztina betiltja a veszélyes egzotikus állatok tartását
Bűncselekmény lehet nemsokára az egzotikus és a veszélyes állatok tartása Kelet-Palesztinában. Ha a tervezetet elfogadják, akkor vétségnek minősül minden egzotikus és veszélyes állat szaporítása és tartása, még ideiglenesen is a város határain belül. A javaslat eredetileg azért született, mert egyre többen kezdtek méheket tartani. Később a méhek mellé más, veszélyesnek minősített fajokat is felvettek a tilalmi listára, például egyes hüllőket és a piranjákat is.
Jelenleg 31 egzotikus faj szerepel a listán, köztük az alligátorok, krokodilok, medvék, cápák, párducok, oroszlánok, tigrisek, kígyók, mérges pókok és farkasok is.
A tervezet ráadásul a harci kakasokat és más, viadalra alkalmas madarak tartását is tiltja.
A listán szereplő fajok egyedeit tilos lesz elrejteni, kiállítani, eladni, szaporítani, felnevelni, tartani, nekik menedéket nyújtani - egyszóval a velük folytatott bármilyen tevékenység vétségnek minősül majd.
Ráadásul minden egyes nap, amit a veszélyesnek minősülő állat vagy állatcsoport a városban valakinél eltölt, külön, naponta újabb vétségnek minősül.
A tervezet szerint azok sem mentesülnek majd a következmények alól, akik már a tervezet érvénybe lépése előtt is tartottak ilyen állatot. A városon átutazóban lévő veszélyes állatokat csak speciális követelményeknek megfelelő módon lehet szállítani és elszállásolni őket szintén csak speciális körülmények között, állatkórházban szabad. Az állatkerti állatokra és a rendőrkutyákra nem vonatkozik az új szabály.
(2005. október 16.)

Házikedvencek miatt választják az erőszakban élést
Újabb tanulmány bizonyította az ember- és állatbántalmazások közötti kapcsolatot. A Central Queensland Egyetem kutatói arra a megállapításra jutottak, hogy egy házikedvenc tartása meghosszabbíthatja az erőszakos kapcsolatokat és megnehezítheti az azokból való kilépést.
A felmérés a szociális gondozók és családsegítők által szolgáltatott adatokon alapul és sok más tanulmányhoz hasonlóan arra utal, hogy az erőszak elkövetői a háziállatokat használják fel, hogy manipulálják és ellenőrzésük alatt tartsák áldozataikat.
A megkérdezett áldozatok 60%-a állította, hogy a legnagyobb aggodalmat házikedvenceik jólléte okozta nekik. Majdnem az összes megkérdezett úgy nyilatkozott, hogy állataik iránt érzett aggodalmuk jelentősen késleltette a kapcsolatból való kilépésüket.
A legtöbben tanui is voltak annak, hogy az erőszakot alkalmazó fél bántotta a háziállatokat.
A tanulmány szerint az sem ritka, hogy az erőszakos fél állatot vásárol az elnyomott félnek azért, hogy azt jobban uralma alatt tarthassa. Gyakori jelenség ez azoknál a gyermekeknél, akiket szexuálisan zaklatnak és akiket azzal fenyegetnek, hogy elveszik tőlük házikedvencüket, ha elmondják, mit tettek velük.
A tanulmány megerősíti, hogy szükség lehet olyan kombinált segítségnyújtásra, melynek során nem csak a bántalmazott nőknek és gyermekeknek, hanem háziállataiknak is nyújtanak támaszt és menedéket, mert ez ösztönözheti az áldozatokat arra, hogy megpróbáljanak kilépni egy erőszakos kapcsolatból, amit esetleg csak a szeretett állat biztonsága érdekében viselnek el.
(2005. október 16.)

Nem lesz radar a Zengőn
A Védegylet örömmel üdvözli a Honvédelmi Minisztérium tegnapi bejelentését, miszerint a szaktárca lemondott a Zengőre tervezett radarállomás megépítéséről. Bár elég hosszú út vezetett ide, demokráciánk, politikai kultúránk és a jövő nemzedékek esélyei szempontjából kiemelkedően fontos eredménynek tartják, hogy a Honvédelmi Minisztérium is belátta: az ökológiai és az alkotmányossági alapelveket nem bírálhatja fölül sem a katonai hatékonyság, sem olyan nemzetbiztonsági érdek, amelyet titkos adatokra hivatkozva, megfelelő társadalmi vita nélkül próbálnak érvényesíteni. Mindez széleskörű civil összefogás, és a pártpolitikai szempontokon túllépő közéleti aktivitás nélkül nem sikerülhetett volna.
A Védegylet reméli, hogy a mai naptól kezdve a lehetséges helyszínek közül végleg és teljes mértékben törölték a Zengő nevét. Ugyanakkor hangsúlyozni szeretnék, hogy munkájukat kizárólag akkor tudják befejezettnek tekinteni, ha a déli lokátornak egy nem védett helyszínt választanak ki. Amennyiben a kormányzat továbbra is védett területekben gondolkodik, úgy csupán a Zengő neve cserélődne le, a probléma változatlanul fennmaradna. Ebben az esetben a Védegylet álláspontja és aktivitása is változatlan marad.
(2005. október 12.,
Védegylet)

Bezárták a dunakeszi sintértelepet
A TV 2 Aktív című műsorának információi szerint a mai napon azonnali hatállyal bezárták a dunakeszi gyepmesteri telepet. A tévécsatorna egy héttel ezelőtt napokon keresztül rejtett kamerás felvételeket készített a telepről és a gyepmesterek tevékenységéről. A gyorsan telő dögkút, a gyepmesterek által a szomszédos erdő szélén illegálisan lerakott állattetemek, az elégtelen körülmények között tartott kutyák bemutatása nem volt eredménytelen: bár az önkormányzat nyilatkozata szerint a telep szabályosan működött, a kerületi főállatorvos azonnali hatállyal bezáratta az intézményt. Az eddigi gyepmesterek a csatorna információi szerint nem vállalhatnak többet ilyen jellegű munkát, az önkormányzatnak azonban sürgősen meg kell oldania a területén található kóbor ebek befogását és elhelyezését, hiszen ez önkormányzati feladat. A dunakeszi telep kutyáit a váci Zöld Menedék Állatvédő Alapítvány vette át.
(2005. október 11.)

Betilthatják az angolnahalászatot az EU-ban
Minden évben hat hónapra megtiltanák az angolnák halászatát az Európai Unió területén, hogy megállítsák a faj pusztulását. Az elmúlt 20 évben olyan drasztikusan lecsökkent az angolnák száma, hogy az Európai Bizottság minden hónap 1-től 15-ig betiltaná halászatukat egészen addig, amíg minden ország ki nem dolgoz egy tervet annak biztosítására, hogy a felnőtt angolnák 40%-a eljusson a folyókból a tengerbe ívni. 1980 óta idén volt a legalacsonyabb az angolnák száma és a tudósok szerint két évtized kell hozzá, hogy újra "magához térjen" a faj.
(2005. október 9.)

Denevérektől származik a SARS-vírus
Patkósorrú denevérektől származik az atípusos tüdőgyulladás vírusa - jelentették be a héten kínai tudósok, akik úgy vélik, hogy a cibetmacskáknak a bőregerek adták át a fertőzést.
A patkósorrú denevér Dél-Kínában ínyencségnek számít, ürülékét pedig a tradicionális kínai gyógyászatban használják. A denevérekben számos, a SARS vírusához hasonló kórokozó él, melyek nem betegítik meg az állatokat, de fertőznek.
A szakértők szerint a ketrecekbe zsúfolt, eladásra váró denevérek a piacokon adhatták át a vírust más fajoknak, elsősorban a cibeteknek. A cibetmacskák átadták az embernek, majd a vírusnak hamar kialakult az emberről emberre terjedő mutációja is. A járvány 2003-ban kb. 30 országot érintett és 800 embert megölt. A különböző farmokon tartott cibetmacskákban nem találták meg a coronavírust, azonban azokban az állatokban, melyeket a piacokon árultak, azonosították a kórokozót; pl. a guangdongi piacokon a cibetek 78%-a bizonyult hordozónak.
(2005. október 5.)

Felezné az EU a kísérleti halak számát
Az Európai Bizottság pénteken bejelentette: új kísérleti eljárást fejlesztettek ki annak érdekében, hogy felére csökkentsék a toxicitási tesztekben felhasznált halak számát. Európában évente 1,6 millió halon végeznek toxicitási teszteket.
Az új rendszer lényege, hogy a vegyi anyagokat először hínárokon és vízi bolhákon tesztelik, mert azok hasonlóan érzékenyek a halakhoz. A halakat csak akkor fogják alávetni a kísérleteknek, ha a hínárok és a bolhák reagáltak a toxinokra.
Így kb. a felére csökkenthető a kísérletbe bevont halak száma.
Az Alternatív Módszerek Európai Érvényesítési Központja (ECVAM), ami az állatokat nem igénylő vegyianyag- és kozmetikai teszteket hagyja jóvá az Unióban, engedélyezte az eljárást. A módszert még egy, az összes EU-tagállam küldötteiből álló 25 tagú bizottságnak is jóvá kell hagynia.
(2005. október 4.)

Szlovénia medvéket küld Franciaországba
Szlovénia öt nőstény barnamedvét fog Franciaországba költöztetni, hogy megpróbálják megmenteni a francia medvepopulációt. A transzportra jövőre kerül sor - jelentette be a szlovén Környezetvédelmi Minisztérium. Franciaország a szlovén medvéket azok jó genetikai adottságai és egészségi állapota miatt választotta, valamint azért, mert az EU-n belül könnyebben lehet mozgatni az állatokat. A mackók a Pireneusokba fognak költözni.
Szlovénia korábban, 1996-ban és 1997-ben már köldött medvéket Franciaországba.
Szlovénia kb. 550 egyedes vadon élő medveállományával, Európa legnagyobb populációjával büszkélkedhet. Ez elsősorban a kedvező környezeti adottságoknak, az ország több, mint felét borító sűrű erdőnek köszönhető.
(2005. október 4.)

Konferencia a kétéltűmentésről
Közúti kétéltűmentés Magyarországon: problémák, eredmények és feladatok címmel a fennállásának 20. évfordulóját ünneplő Varangy Akciócsoport a Tolna Megyei Természetvédelmi Alapítvánnyal és a Magyar Biológiai Társaság Környezet- és Természetvédelmi és Állattani Szakosztályaival valamint a Csapó Dániel Középiskola, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégiummal együttműködésben konferenciát szervez a vonalas létesítményekhez kapcsolódó kétéltűvédelmi problémák áttekintésére, a hazai helyzet értékelésére és a jövőbeli minél hatékonyabb megoldások elősegítésére.
Program:
2005. október 14. péntek
9:30 Őszi békamentés - Sajtótájékoztató terepbejárással
Találkozó: Csapó Dániel Középiskola, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium, Szekszárd-Palánk
Bejárt útszakaszok: 5112-es út, 21-22 km ; 9-es út, 4-5 km
13:00 Ebéd
14:00 Megnyitó
Levezető elnök: dr. Kárpáti László, a Fertő - Hanság Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója
14:10 Kétéltűek természetvédelmi helyzete és a közúti gázolások jelentősége: nemzetközi áttekintés és hazai problémafelvetés (dr. Puky Miklós, MTA ÖBKI Magyar Dunakutató Állomás - Varangy Akciócsoport Egyesület)
14:30 Úton - Zöldi István filmje
14:50 A békamentéssel kapcsolatos feladatok és eredmények a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság területén (Császár Zsuzsa - Szitta Tamás, Bükki Nemzeti Park Igazgatóság)
15:10 Békamentés Zalacsánynál (Fehér Csaba, Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság)
15:30 Szünet
16:00 (Barna ásó)békamentés Farmos határában (Vidra Tamás, Duna - Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság - Németh András Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Tápió-vidéki Munkacsoport)
16:20 Elfogynak a békák? (Békamentés Biatorbágyon) (Kéthelyi Nagy Sándor, Biatorbágyi Tájvédő Kör)
16:40 Békamentés Lendvadedesen (Lelkes András Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság - Rádi Rózsa, Zöld Szív)
17:00 Kétéltűmentés az 5112-es úton, bevezetés az esti programhoz (Pónya Zsolt, Csapó Dániel Középiskola, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium - Blaskovits Zoltán, Tolna Megyei Természetvédelmi Alapítvány)
17:30 Vacsora
18:30 Kétéltűek mentése az 5112-es úton
2005. október 15. szombat
08:30 Reggeli / Csapó Dániel Középiskola, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium, Szekszárd-Palánk
09:15 Hogyan építsünk fóliakerítést? (Bodó János, Duna - Dráva Nemzeti Park Igazgatóság - Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület) Helyszín: 5112-es út, 21-22 km
10:30 Békamentés Sikondán (Bodó János, Duna - Dráva Nemzeti Park Igazgatóság - Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület)
10:50 Kétéltűek átvezetésének műszaki megoldásai az utakon (Vogel Zsolt, D & V Kft)
11:10 Békamentés Szabadkígyóson (Forgách Balázs - Bánfi Péter, Körös - Maros Nemzeti Park Igazgatóság)
11:30 Kétéltű- és hüllőmentés a Fertő - Hanság Nemzeti Parkban (Pellinger Attila, Fertő - Hanság Nemzeti Park Igazgatóság)
11:50 Szünet
12:20 Kétéltűek, hüllők és emlősök átkelése Győr-Sopron-Moson megyei közúti műszaki megoldásokon (dr. Farkas János ELTE Állatrendszertan és Ökológia Tanszék - dr. Tóth Mária ELTE Állatrendszertan és Ökológia Tanszék - dr. Puky Miklós, MTA ÖBKI Magyar Dunakutató Állomás - Varangy Akciócsoport Egyesület)
12:40 Béka- és madármentés a 7-es főúton (Fenyvesi László, Duna - Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság - Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Fejér Megyei Csoport)
13:00 Országos közúti kétéltű gázolás felmérés (Jónás Szabolcs - dr. Puky Miklós, Varangy Akciócsoport Egyesület)
13:15 Zárszó (dr. Puky Miklós, Varangy Akciócsoport Egyesület)
13:30 Ebéd
Az előadások és étkezések helyszíne: Csapó Dániel Középiskola, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium, Szekszárd-Palánk.
Jelentkezés és bővebb információ: Blaskovits Zoltán (Tolna Megyei Természetvédelmi Alapítvány - tmta@tmta.hu; 06-30-937-2784) Jelentkezési határidő: 2005. október 5. A részvétel teljes költsége (szállással, étkezéssel) 4 300 Ft.
(2005. október 3.)

I. Közép-európai vadászgörény fesztivál
Közép-európai vadászgörény fesztivált szervez a Magyar Vadászgörény Klub 2005. október 30-án, vasárnap az ELTE Kőrösi Csoma Sándor Kollégiumban (Budapest, 11. ker., Dayka Gábor u. 4.).
Programok:
I. Magyar vadászgörény tenyésszemle - a szemlén elismert angol bírók bírálnak
I. Magyar Vadászgörény Klub Szépségverseny
Görény-gazdi agility verseny
Mentett görények versenye
Jótékonysági árverés a mentett görények javára
Tombola
"Kedvencem a vadászgörény" fotópályázat - kiállítás és eredményhirdetés
Gyermek jelmezverseny
Kirakodóvásár
Szakmai előadások:
A vadászgörények chipezéséről - Előadó: a Bayer Gyógyszergyár képviselője
A vadászgörények etetéséről - Előadó: az IAMS képviselője
Vadászgörények ivari működése és az ehhez társuló problémák - Előadó: Dr. Proháczik Angella, a veszprémi Kittenberger Kálmán állatkert állatorvosa
Vadászgörények gyakori betegségei - Előadó: Dr. Szabó Zoltán, a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar Belgyógyászati Tanszék és Klinika állatorvosa
A belépőjegy: 500 Ft. A belépődíjból és a nevezési díjakból az MVK tagjai és a kollégisták (ELTE KCSSK) 50% kedvezményben részesülnek. A versenyekre nevezett görények gazdáinak a belépés díjtalan (egy gazdi/görény). Nevezési lapok és további részletek: www.mvk.hu
(2005. október 3.)

Második emeletről dobták ki a kutyát
Nem tudta az állatorvos megmenteni azt a másfél éves puli kutyát, akit a hétvégén gazdája Kaposváron büntetésből kidobott a második emeletről. Az állat gerince eltört, amikor az erkélyről földet ért. A kutya állítólag megharapta a családban a kislányt, nem is első ízben, ezért hajította ki az anya a Zaranyi lakótelepi lakás erkélyéről.
Az állatvédőket a szomszédok értesítették, de a helyszínre érkező állatorvos már nem tudott segíteni a kutyán. A rendőrség állatkínzás vétségének gyanúja miatt indított nyomozást.
(2005. október 3.)

Bajban a budaörsi állatotthon
Az Állat és Természetvédok Budaörsi Egyesülete újra bajban van, mivel a gyepmesteri teleptől jóval több kutyát kényszerültek átvenni, mint amennyinek tartására az önkormányzat engedélyt adott. Mivel a létszám fölötti állatokra altatás vár, az állatotthon kér mindenkit, akinek lehetősége van, hogy fogadjon be a telepről kutyát, akár csak ideiglenesen is! A gazdira váró kutyák képei megtekinthetők az egyesület megújult honlapján: www.budaorsiallatmenhely.hu. Továbbra is várják önkéntesek jelentkezését és minden páros hétvégén (legközelebb október 8-án és 9-én 10-től 16 óráig) az örökbefogadókat a budaörsi Tesco áruházban a Fressnapf üzletben.
(2005. október 2.)


További hírek:
| 2006. |
április | március | február | január |
| 2005. |
| december | november | október | szeptember | augusztus | július | június | május | április | március | február | január |
| 2004. |
| december | november | október | szeptember | augusztus | július | június | május | április | március | február | január |
| 2003. |
| december | november | október | szeptember | augusztus | július | június | május | április | március | február | január |
| 2002. |
| december | november | október | szeptember | augusztus | július | június | május | április | március | február | január |
| 2001. |
|
december | november | október | szeptember | augusztus | július | június | május | április | március | február |



 

 
Tartalom és design: almendra studio. Az oldalon szereplő anyagok utánközlése kizárólag a kiadó írásbeli engedélyével lehetséges. Minden jog fenntartva.
Impresszum, hirdetési feltételek