Örökbefogadható, menhelyeken és gyepmesteri telepeken lévõ cicák és kutyák:
 

25 millió fát ültettek Afrikában
Rangos díjat nyert el a kenyai környezetvédelmi miniszterhelyettes, aki az elmúlt években az elsivatagosodás ellen vette fel a harcot. A 63 éves Wangari Maathai nevéhez fűződő Zöldöv Mozgalom főként nőkből álló, 20 afrikai nemzet képviselőit tömörítő önkéntestábora összesen több, mint 25 millió fát ültetett a kontinensen.
A Sophie Díjat és a vele járó 100 ezer dollárt Maathai környezetvédelmi és emberi jogi munkájáért vehette át hétfőn. A díj a 90-es évek bestsellere, a Sophie Világa című filozófikus regény után kapta a nevét.
A faültetési kampánynak Kenyában különösen nagy szerepe van, hiszen az elmúlt évtizedek során az ország erdőinek több, mint 98%-át kivágták.
(2004. március 31.)

Ellepi a szemét a paradicsomi szigeteket
Szeméthegyek és tisztítatlan szennyvíz veszélyezteti a paradicsomi állapotokat egy sor kis szigeten, melyek lakói évek óta a turizmusból élnek és létük a környezet megőrzésétől függ - állítják a szakértők.
A Tuvalun, a Maldív-szigeteken és a Barbados-szigeteken kívül másik 42 kis szigetállamot is veszélybe sodort az emelkedő tengerszint, a túlhalászás és az ivóvíz-hiány.
A legújabb probléma a szemét, mely szilárd és folyékony formában is elönti a szigeteket, nem is beszélve az építkezések során keletkező hulladékról. A turisták ugyanis a lehető legközelebb szeretnének lakni a tengerhez, ezért egyre több bungaló, szálloda és üdülőközpont épül szinte rá a vízre.
A szigetek partját gyakran borítja műanyag szemét és sörösdobozok, és az ENSZ környezetvédelmi statisztikái szerint minden 20 emberből egy megbetegszik a tisztítatlanul a tengerbe ömlő szennyvíz miatt, amikor a part közelében fürdik. A Karib-szigetek némelyikén a szennyvíz 80%-a tisztítatlanul ömlik a tengerbe.
(2004. március 31.)

Védett lesz a Nagy Korallzátony egyharmada
Az ausztrál parlament csütörtöki döntése értelmében az ország július 1-től betiltja a halászatot és a hajózást a Nagy Korallzátony teljes területének egyharmadán, hogy megvédjék a világ legnagyobb élő "szervezetét".
A trópusi halaktól hemzsegő korallzátony Ausztrália egyik legnagyobb turisztikai látványossága, melyet a globális felmelegedés, a túlhalászás és a környezetszennyezés veszélyeztet.
A Németország területénél alig kisebb zátony védett területe az új intézkedést követően 4,5 %-ról 33,3 %-ra emelkedik majd.
A Nagy Korallzátony jelenleg évi 4,5 milliárd ausztrál dollár hasznot hoz az országnak. Akik az újonnan bevezetett tilalmat megszegik, azok magánszemélyként akár 220 ezer dolláros, vállalatok esetében pedig 1,1 millió dolláros bírságra számíthatnak.
(2004. március 28.)

Saját kobrája marta halálra a Kígyóembert
Saját kobrája harapása okozta a halálát a Guinnes Rekordot tartó Boonreung Buachannak, akit napi bemutatója során ért a baleset a Bangkoktól 570 km-re található Prai Bung városában. A Kígyóemberként ismert 34 éves thaiföldi férfi, aki a világon legtovább tartózkodott mérgeskígyók között, már öntudatlan volt, amikor a kórházba szállították; amikor odaértek vele, már nem lélegzett és a szíve sem vert. A tragédiát az okozta, hogy - lévén epilepsziás -, mindenki azt hitte, a szokásos rohamok egyike tört rá és eleinte egyáltalán nem aggódtak miatta.
Boonreung 1998-ban került be a legek könyvébe, amikor 7 napot töltött egy üvegdobozban mérgeskígyók társaságában. A halála után gazdátlanul maradt 30 mérgeskígyót apja az állatkertnek ajándékozza, mivel a családból senki sem mer hozzájuk nyúlni.
(2004. március 27.)

Veszélyes hulladék gyűjtés Nyíregyházán
Április 03-án, szombaton 9-13 óra között az E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület újból lakossági veszélyes hulladék gyűjtést szervez Nyíregyházán az alábbi helyszíneken:
· Zöld Elefánt Diszkont előtt, a parkolónál,
· Jósaváros, a Korányi közi ABC előtt,
· Örökösföldi Jééé diszkont előtt,
· Kertváros, Fészek utcai ABC előtt,
· Toldi utcai Heliker ABC előtt,
· Oros, Fő utcai Posta előtt,
· ZÖLDÖVEZET – Környezetbarát termékek boltja előtt a Szabolcs és a Malom utca sarkán.
A helyszíneken lejárt szavatosságú gyógyszert, használt sütőolajat, zsiradékot, olajos hulladékot (rongy, szűrő, flakon), fáradt olajat, akkumulátorokat, szárazelemeket, festékes, hígítós, vegyszeres göngyölegeket, aeroszolos készítményeket és fénycsöveket vesznek át, melyek fokozott veszélyt jelentenek környezetünkre.
A gyűjtést és az ártalmatlanítást a KAC és a Beregi Zöldvonal Kft. támogatja. A begyűjtést az E-misszió Egyesület munkatársai, aktivistái végzik. További önkéntes segítők jelentkezését várják!
Bővebb infó: Csige Anikó vagy Tömöri László,
E-misszió Egyesület - 4400 Nyíregyháza, Malom u. 18/a - 42/423-818 - www.e-misszio.hu
(2004. március 23.)

Lelőtték az elszökött gorillát Dallasban
Lelőtték a rendőrök azt a 160 kilós hím gorillát, aki megszökött ketrecéből és három embert megsebesített a Dallasi Állatkertben.
A 13 éves, Jabari névre hallgató emlős állítólag nekirontott az őt sarokba szorító két rendőrnek, így azok kénytelenek voltak tüzet nyitni rá.
A gorilla egy nőt és két gyereket is megsebesített (megkarmolt illetve megharapott); őket a közeli kórházba szállították, majd kiürítették az állatkertet. Az állatkert jelenleg is vizsgálja, hogyan juthatott ki elkerített élőhelyéről az állat.
(2004. március 22.)

800 medvetappancsot próbáltak kicsmepészni Oroszországból
Hatalmas állati testrészekből álló szállítmányt füleltek le az orosz vámosok egy Szibériából Kínába tartó teherautón. Az usszurijszki határátkelőnél feltartóztatott jármű sofőrjét azonnal letartóztatták, miután megtalálták a zacskókba rejtett kb. 800 medvetappancsot és medvebőrt, valamint a több ezer menyét-, mókus-, cobolyprémet és fácántetemeket.
A medvetappancs az ázsiai konyha legdrágább fogásainak alapanyaga és Kínában rengeteg felvásárlója akad.
A hatalmas fogásról, melyhez legalább 200 himalájai medvét kellett lemészárolniuk az orvvadászoknak a távoli tajgán, az orosz tévé is beszámolt, kiemelve, hogy az orosz-kínai határon egyre gyakoribbak az állati testrészek kicsempészésére tett kísérletek.
Tavaly pedig már nem csak tetemeket és állati testrészeket fogtak el a vámosok, hanem élő medvekölyköket is, akiket szintén Kínába próbáltak átcsempészni.
A napokban lefoglalt hatalmas szállítmányt az egyik vámraktárban tárolják mélyhűtve, amíg a természetvédelmi szakértők megérkeznek a helyszínre és átvizsgálják az egészet annak érdekében, hogy pontosan beazonosíthassák a talált állatfajokat illetve megtudják, hány állat esett áldozatul ezúttal az orvvadászoknak.
(2004. március 21.)

Teret nyert pandák
76 ritka és veszélyeztetett óriás panda költözik nemsokára kényelmesebb, nagyobb és ingergazdagabb otthonba dél-nyugat Kínában. Az Óriás Panda Védelmi és Kutatóközpontban jelenleg 100 m2 élőhely jut minden állatnak. Ebben benne van a belső, fedett helység és a külső kifutó is, mely azonban igen egyhangú.
A pandák gyakran tétlenül lődörögtek, a fejüket rázták, sőt, gyakran a kerítéshez verték magukat a stressz hatására.
Mire azonban a hónap végére befejezik az építési munkálatokat, minden állatnak 400-600 m2-es területe lesz - saját fás kerttel, medencével, mesterséges dombokkal és famászókáákkal. A világon összesen kb. 140 óriás panda él fogságban.
(2004. március 16.)

Lófarok-tolvajok
Virágzik a lószőr-feketekereskedelem Ausztráliában, ahol a múlt héten újabb hat ló farkát vágták le ismeretlen elkövetők.
Az állatorvosi istállóban tartózkodó hátaslovak gazdája éppen kórházban volt, amikor elkövették a bűntettet Brisbane városában.
A lófarkakat feltehetően a feketepiacon értékesítik, ahol több, mint kétezer dollárt adnak minden darabért. A lófarok-lopások a hatóságok szerint azért szaporodtak meg az utóbbi hetekben, mert közeledik a show-szezon, ahol a parádés lovakat más lovak sörényével, farkával díszitik.
Bárki követte el a lopást, jól érthette a dolgát, mert szakszerűen és egyenesen vágta le a hátasok farkát, ami igen nehéz.
A lófarok kb. 12-18 hónap alatt nő vissza.
Bár az állatoknak a farok levágása nem okozott fájdalmat, így nem is tekinthető igazán állatkínzásnak, a tolvajok több, mint 20 ezer dolláros bírságra vagy több hónapos börtönbüntetésre számíthatnak.
(2004. március 15.)

Nem csökkent az agrár-környezetvédelem forráskerete
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Védegylet és a WWF Magyarország üdvözli a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium döntését, mellyel elállt korábbi tervétől, miszerint a Nemzeti Vidékfejlesztési Terven (NVT) belül az agrár-környezetvédelem forráskeretét a korábban tervezetthez képest negyedére csökkentették volna. A társadalmi szervezetek szerint az NVT és azon belül az agrár-környezetvédelem tervezett és remélhetőleg véglegessé váló forráskeretei elégséges alapot nyújthatnak ahhoz, hogy megindulhasson a több kormányzati ciklus alatt az agrár-környezetvédelem és vidékfejlesztés területén felhalmozódott súlyos lemaradások behozása. Az NVT végrehajtásának alapvető feltételeit, mindenek előtt a széleskörű információs kampányt, a helyi közösségek és a társadalmi szervezetek bevonását a Terv végrehajtása során biztosítani kell. Csak akkor lehet garantálni az EU társfinanszírozási források lehető legnagyobb mértékű lehívását és a valódi esélyteremtést a vidéki lakosság számára, ha minden egyes gazda megismerheti és élhet az agrár-környezetvédelem és a vidékfejlesztés kifizetési és támogatási forrásaival. E társadalmi információs kampányhoz, a korszerű vidékpolitika alakításához a négy társadalmi szervezet minden segítséget meg kíván adni, támaszkodva az e téren szerzett több éves tapasztalataikra.
(2004. március 11.)

Példátlan állatvédelmi törvény Olaszországban
Példátlanul szigorú állatvédelmi rendeleteket hozott a közép-olasz Reggio nell Emilia városka. Jövő héttől például a kanárit tartók kénytelenek lesznek egyke madaruk mellé egy társat is beszerezni, különben az magányos lehet. A kutyáknak megfelelően tágas, védett helyen felállított kutyaházat kötelesek biztosítani a gazdák, és tilos lesz divatos színekre befesteni az állatok bundáját. A 39 cikkből álló törvény azt is kimondja hogy tilos a rákokat élve leforrázni; előbb meg kell ölni őket. A szabályszegőkre 25-495 euros bírság vár.
(2004. március 1.)

Még mindig keresik az állatkerti gyilkost
Még mindig nyomoz a brazil rendőrség a Sao Paolo-i állatkertben elkövetett rejtélyes gyilkosságok után. A mérgezések állatáldozatainak száma az elmúlt két hétben tízről 59-re nőtt.
A laborvizsgálatok alapján már biztos, hogy a gyilkosságokat egy, Brazíliában már betiltott patkányméreggel követték el. A nyomozás során kizárták, hogy véletlen balesetről lenne szó, elsősorban azért, mert a méregdózis minden állat szervezetében igen magas volt. Az 59 áldozat között már egy elefánt, tevék és tarajos sülök is vannak.
A hatóságok álltólag már közel vannak a megoldáshoz, és a rendőrségi szóvivő szerint legkésőbb jövő héten bebizonyosodik, ki követte el a mérgezéseket.
Az állatkert a nyomozás idejére már 15 alkalmazottat felfüggesztett, a többieknek pedig párban kell dolgozniuk. Az állatokat továbbra is óránként ellenőrzik.
A gyilkos legutóbbi áldozata 36 tarajos sül, melyek közül hatot már elígértek egy másik állatkertnek ajándékba.
Korábbi cikkünk: Sorozatgyilkost keres a brazil állatkert
(2004. március 1.)


További hírek:
| 2006. |
április | március | február | január |
| 2005. |
| december | november | október | szeptember | augusztus | július | június | május | április | március | február | január |
| 2004. |
| december | november | október | szeptember | augusztus | július | június | május | április | március | február | január |
| 2003. |
| december | november | október | szeptember | augusztus | július | június | május | április | március | február | január |
| 2002. |
| december | november | október | szeptember | augusztus | július | június | május | április | március | február | január |
| 2001. |
|
december | november | október | szeptember | augusztus | július | június | május | április | március | február |



 

 
Tartalom és design: almendra studio. Az oldalon szereplő anyagok utánközlése kizárólag a kiadó írásbeli engedélyével lehetséges. Minden jog fenntartva.
Impresszum, hirdetési feltételek