|
Újra üzemben Temelín
Ma reggel újra beindult a próbaüzem a tenelíni atomerőműben.
A környezetvédők ezúttal nem szerveztek demonstrációt, bár Bécs újra kifejezte ellenérzéseit, annak ellenére, hogy a 9 ország szakértőiből álló Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) szerint az erőmű teljesen biztonságos.
Az egy hónapos technikai szünet után az osztrák határhoz közeli, szovjet modell szerint épült reaktort minimális teljesítményen indították be, de 2 héten belül szeretnék rákapcsolni a hálózatra.
(2001. november 27.)
Hírzárlat az olasz vadászok ügyében
Teljes hírzárlat mellett zajlik a nyomozás az olasz vadászokkal közreműködő magyar
tettesek után a novemberben lefülelt illegális madárszállítmány miatt.
Ahogy arról több napilap beszámolt, a Baranya megyei rendőr-főkapitányságon már megkezdték a gyanusítottak kihallgatását, és most már bizonyos, hogy a közreműködők között magyar vadászok voltak.
A rendőrség beazonosította az elejtett madarak csomagolásán szereplő olasz személyek neveit is; mindegyikük létező személy, akik az elmúlt hónapokban hazánkban vadásztak.
Felmerült, hogy a magyar vadásztársaságok nemcsak védett illetve fokozottan védett madarak, hanem más, a szezonban nem vadászható, vagy ritka állatfajok kilövésében is segédkeztek az olasz "kollégáknak".
Az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottsága a botrány hatására a vadászati törvény módosítását, illetve az ügyészségnek a vizsgálatba való bevonását kezdeményezi.
A jelenlegi jogszabály szerint csak a külföldi vadászok útjaihoz kell asszisztálnia hazai vadőrnek; ha a tervek szerint módosítják a törvényt, akkor azonban a magyar vadászokat is felügyelet alá vonják. Apró szépséghiba, hogy a vadőröket pont a felügyelendő vadásztársaságok alkalmazzák...
Az Országos Magyar Vadászati Védegylet természetesen védi tagjait és megengedhetetlennek tartja, hogy "bizonyíték nélkül" vádoljanak vadászokat.
Kapcsolódó linkek:
Magyar vadászok is részt vettek a védett állatok irtásában - index
Magyar vadászok asszisztáltak a madárirtáshoz - Magyar Hírlap
Az elpusztított madarak miatt módosítják a vadászati törvényt - origo
(2001. november 27.)
A Levegő Munkacsoport az Alkotmánybírósághoz fordul
A Levegő Munkacsoport beadványt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz a zöldterületek átminősítése miatt.
A szervezet szerint az önkormányzatok új területrendezési tervei súlyosan veszélyeztetik a környezet állapotát, a pótolhatatlan természeti értékeket, és a lakosság egészségét. A Fővárosi Közgyűlés rendeletei
(39/2001. - VI.27.) több mint 40 hektár zöldterületet és a Fővárosi Szabályozási Kerettervben tartalékként kijelölt mezőgazdasági területet sorolnak át építési övezetbe - vagyis a zöldterületek helyére akár forgalmas autóút is építhető.
A Munkacsoport továbbra is várja a népszavazási kezdeményezéshez csatlakozni kívánók aláírásait a zöldterületek védelme érdekében.
Aláírásgyűjtő ív a Levegő Munkacsoport (Budapest XI., Ulászló u. 15. Telefon: 209-3822, 209-3823) vagy a Védegylet (Budapest V., Vörösmarty tér 1. III. em. 327. Telefon: 317-6482) irodájában kapható.
Kapcsolódó linkek:
Korábbi hírünk: Újabb perhalasztás a káposztásmegyeri levegőszennyezés ügyében
Bővebben a népszavazás kezdeményezéséről
A Levegő Munkacsoport alkotmánybírósági beadványa a zöldterületek átminősítése miatt
(2001. november 26.)
AfriCat - menedék az árva vadmacskáknak
Nemrég három elárvult afrikai vadmacskakölyök került az AfriCat alapítványhoz. A három nőstény most már biztos, hogy életben marad és sikerül őket felnevelni; ha minden jól megy, pár hónapon belül szabadok lesznek.
Két kicsit Etosha mellett mentettek ki egy bozóttűzből, ahol csúnyán megégtek, de hála az AfriCat orvosainak, hamarosan teljesen felépültek. A harmadik kölyköt az út mellett találták, ahol halálra gázolt testvére mellett feküdt és sírdogált. Természetesen őt is azonnal befogadták; a három macska már három hónapos.
A namibiai székhelyű AfriCat Alapítvány olyan rövid, közép- és hosszútávú megoldásokon dolgozik, melyek megkönnyítenék az ember együttélését a macskaféle ragadozókkal.
Az alapítvány elsősorban gepárdokkal, leopárdokkal és karakálokkal (sivatagi hiúz) foglalkozik, mert ezek a leggyakoribb ragadozók az afrikai farmok környékén. A szervezet fennállása során eddig több, mint 200 gepárdot és 100 leopárdot mentett ki a farmerek által felállított csapdákból. Ezekre az állatokra nélkülük a biztos halál várt volna.
Kapcsolódó linkek:
AfriCat
(2001. november 24.)
43 millió euró 5 zöld projekthez
Turi-Kovács Béla környezetvédelmi miniszter mai sajtótájékoztatóján elmondta: az ISPA-keretből öt hazai környezetvédelmi projekt kap vissza nem térítendő támogatást. Az Európai Unió pontosan 43,3 millió eurója a soproni szennyvíz-tisztitó korszerűsítését,
a Sajó-Bódva-völgyi települések regionális hulladéklerakójának létrehozását, Tisza-tó térség és a Duna-Tisza-közi nagytérség hulladékgazdálkodási rendszerének fejlesztését, a pécsi csatornahálózat felújításátés finanszírozza majd. Az 5 tervezeten kívül még arra is marad némi pénz, hogy újabb projektjavaslatokat dolgozzanak ki a jövőben.
Vass Nándor, a környezetvédelmi tárca helyettes államtitkára elmondta: az EU LIFE programja
a
használt gumiabroncs újrahasznosítási program 30%-át, a
levegőszennyezettség-jelző biomonitoring rendszer kiépítésének és működtetésének felét, valamint a farkas- és hiúzvédelmi program 65%-át finanszírozza összesen 933 500 euróval.
(2001. november 23.)
Szobanövény kiállítás és várás
Szobanövény kiállítást és vásárt tartanak november 21-25-e között az ELTE Botanikus Kertjében. A helyszín: 1083, Budapest, Illés u. 25.
(2001. november 22.)
Karácsonyi örökbefogadás az Állatkertben
Idén is lesz karácsonyi örökbefogadási "akció" a budapesti állatkertben december 1-23-ig
minden nap 10-16 óráig a Bambi-házban.
Minden újdonsült nevelőszülő, aki legalább 5000 forinttal támogatja az Állatkerti Alapítványt
díszes oklevelet, életrajzi lapot, egy meghívót, és egy felnőtt belépőjegyet, vagy
egy színes képekkel illusztrált könyvet kap ajándékba.
Kapcsolódó linkek:
Karácsonyi örökbefogadás - Állatkerti Alapítvány
(2001. november 22.)
Titokban érkezik az atomvonat Csehországba
Titkos útvonalon érkezett meg Csehországba az a 10 kocsiból álló atomvonat, melynek 22 konténere amerikai fűtőelemeket szállít a temelíni atomerőműbe.
Sem az érkezés pontos időpontját, sem az útvonalat nem hozták nyilvánosságra; cseh lapértesülések szerint azonban több tízezer katona és rendőr vigyázza a szerelvények útját. A környezetvédők egyelőre nem tiltakoztak, bár a hét végére tervezett üzembehelyezés idejére szinte biztos, hogy megmozdulások várhatók.
A szovjet mintára készült, nyugati technológiával korszerűsített, jelenleg javítás alatt álló erőművet egy 11 tagú nemzetközi szakértőbizottság vizsgálja hétfő óta.
A francia, német, angol, spanyol, osztrák és bolgár szakértők szerint az október 31-i olajpumpa-leállás utáni tesztidőszakot követően minden gond nélkül beköthetik majd a hálózatba az erőművet.
(2001. november 21.)
Gyorsforgalmi út Sri Lankán - 3 halott
Hárman meghaltak, két személy állapota pedig súlyos azok közül a tüntetők közül, akiket november 20-án szállítottak kórházba egy sri lankai gyorsforgalmi út építése elleni tiltakozás során. A tüntetők akkor sérültek meg, amikor a hatóságok tüzet nyitottak rájuk.
A Colombo-Katunayake sztráda, melynek építésében egy holland cég is érdekelt, 32 km hosszú és átszeli a Negombo lagúnát, teljesen megváltoztatva a helybéli halászok életét.
(2001. november 21.)
Ausztrália, az erdőpusztító
Ausztrália minden órában több, mint 50 focipálya-nagyságú területen irtja ki a fákat, és ezzel bekerült a világ 5 legnagyobb erdőpusztító nemzete közé - derül ki a több zöld csoport által készített, kedden közzétett jelentésből. Ausztrália 6,4 milliárd négyzetméter őserdőt vág ki évente; ez 22%-al meghaladta az előzetes becslésekben feltüntetett értékeket - áll a Queensland Conservation Council jelentésében.
A legnagyobb erdőirtást Új-Dél-Wales és Queensland állam keleti partjainál végzik. Nem csak fák, hanem őshonos, ritka növények és vadvirágok is áldozatul esnek a fakitermelőknek. Eddig kizárólag műholdas megfigyelésekre alapozták a pusztítás becslését, azonban a legújabb, tereptanulmányokkal és levegőből készített fényképfelvételekkel kibővített elemzés világosan kimutatta, hogy Ausztrália máris az 5. legjobban pusztuló faállományú ország. A kontinens így megelőzte a listán Mexikót, és jelenleg Braziliát, Indonéziát, Zambiát és Szudánt követi a sorban.
(2001. november 21.)
Globális felmelegedés: 135 millió évvel ezelőtt?
Október végén a JOIDES Resolution nevű tudományos "fúróhajó" befutott Honoluluba, és bizonyítékokat hozott arról, hogy bolygónk már egyszer átesett a globális felmelegedés több szakaszán - 135 millió évvel ezelőtt.
A bizonyítékok a Csendes-óceán nyugati részéről származnak, ahol a hajó mélytengeri ásatásokat végzett. A tengerágy kőzeteiből vett több mintát jelenleg még vizsgálják a kutatók.
(2001. november 21.)
Amerika: újra divat a génpiszka-mentes termék
Amerikában se szeri, se száma a genetikailag módosított termékek, termények ellen szervezett tüntetéseknek. Az aktivisták rombolnak, üvegházakat tesznek tönkre, génkezelt ültetvényeket pusztítanak el.
Úgy tűnik, több termelő megelégelte már, hogy állandó célpontja legyen a környezetvédőknek, és rájött, hogy az új trend a GE-FREE, vagyis a nem génkezelt termékek előállítása.
Egyre többen csatlakoznak tehát a génpiszka-mentes előállítók táborához; a napokban a nálunk ugyan ismeretlen, ám az Egyesült Államokban igen népszerű Trader Joe's bolthálózat jelentette ki, hogy jövő évtől kizárólag GE-FREE termékekkel látja majd el a piacot.
A Trader Joe's élelmiszerüzleteiben kapható árucikkek 85%-a a cég saját terméke, vagyis ezek azok az élelmiszerek, melyekről a hálózat garantálja: 2002-től egyáltalán nem tartalmaznak majd génkezelt alkotórészeket.
Kapcsolódó linkek:
Korábbi cikkünk: Géntechnológia és genetikai környezetszennyezés
Trader Joe's a génkezelt termékekről
(2001. november 21.)
Parlamenti albizottság a magyar madármészárlók lefülelésére
Az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottsága Tóth Gábor, FIDESZ-es képviselő javaslatára a védett madarak sorozatos legyilkolása miatt eseti albizottságot hozott létre. A bizottság elnöke Illés Zoltán, célja pedig, hogy a magyar felelősöket minél előbb kézre kerítsék és ne ússzák meg büntetlenül a nagy botrányt keltő csempész-akcióban való közreműködést.
A testület a jövő héten ülésezik először; ekkor fog sor kerülni az érintett nemzeti parkok felügyelőinek meghallgatására. Az albizottság az olasz tettesek kiadatását is kezdeményezte, miután a hétvégi razzia során az olasz hatóságok 5 feltételezett elkövetőt tartóztattak le, két személy ellen pedig körözést adtak ki.
(2001. november 20.)
Harry Potter-láz: jaj a baglyoknak?
A könyv, majd a film angol sikere után lassan Európát is eléri a Harry Potter-láz. Ebben persze semmi rossz nincs, azon kívül, hogy mostantól az apró és felnőttebb rajongók a varázslótanonc nyomdokaiba lépve mind-mind baglyot akarnak majd maguknak.
Az angol természetvédők háza táján már teljes a pánik; körlevelekben és felhívásokban próbálják felhívni a leendő bagolytulajdonosok figyelmét arra, hogy ez a madár nem éppen kezes háziállat; tartása nem egyszerű és táplálása is gondot okozhat a gyengébb idegzetű Potter-rajongóknak, hiszen - lévén ragadozó - rágcsálókat szeretne fogyasztani.
A madárka, aki a filmben a főhős kísérője, és ennek megfelelően békésen üldögél a gazdi vállán, a valóságban igen éles csőrrel és karmokkal rendelkezik, és általában esze ágában sincs a vásárló vállára telepedni. Már az első reklamációk is megérkeztek a boltokba; a rendkívül drága gyöngybaglyokat egymás után viszik vissza a felelőtlen rajongók.
(2001. november 19.)
Redford kritizálja Bush energiatervét
Az Oscar-díjas színész, Robert Redford nyílt levélben támadta meg Bush elnök energiapolitikáját. Szerinte Bush a szeptember 11-ei tragédiát arra használja fel, hogy növelje az Egyesült Államok olajkitermelését.
Redford szerint nem csak a sarki térségek fogják megszenvedni a fokozott kitermelést, hiszen a tervezet "utat nyit az energiakitermelő cégeknek a Yellowstone-környék és más nemzeti örökségek forrásainak kiaknázására és tönkretételére."
Redford szerint akárhogy is növelik az olajkitermelést, Amerika mindig rá lesz szorulva az idegen olajra. "A világ olajtartalékainak csupán 3%-val rendelkezünk, de a teljes olajkészlet 25%-át fogyasztjuk el."
A szeptemberi tragédia óta Redford az egyik első hollywoodi sztár, aki nyíltan kritizálni meri az amerikai kormánypolitikát. A sors iróniája, hogy The Last Castle című legújabb filmje a valaha készült leghazafiasabb alkotás.
Kapcsolódó linkek:
Korábbi hírünk: Bush és a kihaló fajok
Korábbi hírünk: Bush energiaterve
Korábbi hírünk: A szennyezés elnöke
A Guardian Unlimited kapcsolódó cikke
(2001. november 19.)
PETA: felhívás a főnixi állatkert nyúl- és rágcsálóölő versenye ellen
A PETA állatvédő szervezet tavaly több bejelentést kapott, melyek szerint a főnixi állatkert dolgozói "tréfás versenyek" keretében nyulakat csonkítanak és ölnek meg.
Az állatkert igazgatója, Jeff Willianson természetesen azonnal cáfolta ezeket az állításokat.
Most a Főnix New Times magazin egyik cikkében egy újabb állatkerti dolgozó állítja, hogy az az iszonyatosan kegyetlen, infantilis és felelőtlen "Rágcsáló/Nyúl Játékok" verseny még mindig divat; az idén júliusban szervezett játékok azt mutatják, hogy az állatkert tulajdonában lévő állatok bántalmazása tovább folyik.
A dolgozó bejelentése szerint "néhány állatkerti gondozó több, mint egy éve szinte rutinszerűen halálra kövez nyulakat. Néha légpuskával lőnek rájuk, és minimum egy alkalommal úgy kínozták a nyulat, hogy egy összetákolt fadarabra keresztben kiszögezték."
Ralph Piland igazgatóhelyettes tagadja, hogy az állatkert alkalmazottai légpuskát használtak volna, vagy hogy kövekkel dobáltak volna nyulakat akár a júliusi verseny előtt, akár azóta bármikor.
Az irodához beérkezett több hasonló jelentés, a közelmúltban a Főnix New Times újságírója által szerzett információk és az állatkert megdöbbentő versenyének leírása azonban azt mutatják, hogy az állatkert ügyet sem vetett a több, mint egy éve felszínre került, és figyelmébe ajánlott komoly problémára.
A PETA minden állatbarátot arra kér, vegye fel a kapcsolatot az állatkert igazgatójával és
követeljen biztosítékot arra nézve, hogy a főnixi állatkert soha többé nem szervez hasonló versenyeket, valamint követelje az állatkert lakóit érintő ellátás és bánásmód komoly kivizsgálását.
A részleteket a PETA oldalán olvashatod
(Katka, 2001. november 13.)
Tüntetés az olasz madármészárlók ellen
November 17-én, szombaton polgári kezdeményezésre a WWF Magyarország a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel közösen CSENDES TILTAKOZÁST szervez az Olasz Köztársaság Nagykövetsége (Bp., XIV. ker. Stefánia u. 95.) előtt.
A tüntetés 15:00-tól 17:00-ig fog tartani; célja a tiltakozás az olasz "vadászok" mészárlása, a hazai és vonuló védett madarak illegális lelövése és az országból való kicsempészése ellen.
A szervezők arra kérik a résztvevőket, hogy hozzanak magukkal gyertyát, mert a programban gyertyagyújtás is szerepel a nemrég lemészárolt közel 12.000, védett és fokozottan védett madár emlékére.
Kapcsolódó linkek:
Korábbi hírünk: Védett madárzsákmányt füleltek le Udvarinál
WWF Magyarország
Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület
(2001. november 12.)
Újabb kerge marha Szlovákiában
Szlovák lapértesülések szerint a hétvégén újabb kergemarha-kóros tehenet találtak egy farmon Tomásovcében.
Ez már a harmadik eset Szlovákiában; legutóbb mire a hatóságok megállapították a fertőzést, addigra az állat húsa már az üzletekbe került, és azt csak az utolsó pillanatban sikerült visszavonni.
Az állatorvosok ezúttal gyorsabbak voltak, így a fertőzött hús nem került a boltokba, ám ez a fertőzés is aggasztja a szlovák gazdákat. A teljes állományt nyár óta folyamatosan vizsgálják.
(2001. november 11.)
Környezetvédők a kenyai erdőirtás ellen
A kenyai kormány úgy határozott, hogy több, mint 70 ezer hektár erdőt fognak kivágni. A kenyai környezetvédők elítélik a szerintük politikailag motivált lépést, ami tönkreteszi a környezetet és gazdaságot.
A környezetvédők aláírásgyűjtő akcióba fogtak és egy 32 ezer névvel ellátott petíciót nyújtottak be az illetékes minisztériumnak, valamint bíróság elé vitték az ügyet.
A Green Belt Movement (Zöldövezet Mozgalom) vezetője elmondta, hogy a jogi eljárás megindult, de - mivel a politikai érdekekkel ellentétben állnak - gyakorlatilag nem haladnak.
Kenya felületének csak 2%-át fedi erdő, de az erdős területeknek hatalmas jelentőségük van a mezőgazdaságot - és így a 28 milliós lakosságot - tápláló folyók vízzel való ellátásában.
Az ellenzéki politikusok szerint a föld az egyetlen olyan elérhető forrása a kormánynak, amivel támogatást vehet a jövő évi választásokhoz.
(akiko, 2001. november 9.)
A HuMusz-Pepsi "párbeszéd"
A Hulladék Munkaszövetség november 8-i demonstrációja alkalmával az alábbi petíciót adta át a Pepsi képviselőjének.
PETíció
Tiltakozunk a Pepsi évek óta tartó törekvése ellen, amellyel előbb az
üvegvisszaváltást, majd a műanyagpalackok visszaváltását teszi
lehetetlenné!
Felháborítónak tartjuk, hogy a fogyasztók számára semmilyen csomagolási
alternatívát nem nyújtanak, sőt a legdrágább és a legszennyezőbb csomagolás
vásárlására buzdítják őket, s a csomagolóanyag előállításának,
reklámozásának és kezelésének költségeit is rájuk hárítják!
Számunkra elfogadhatatlan, hogy a Pepsi (és vele együtt a többi
nemzetekfeletti vállalat) a jövő nemzedékek, gyermekeink életkörülményeit
rontja azzal, hogy a Föld pótolhatatlan és fogyóban lévő ásványkincseiből
(kőolaj) készült és használat után hulladékká váló csomagolóanyagokat
propagál!
Az ökológiai mérlegek egyértelműen azt mutatják, hogy a 25-40-szer
újratölthető üvegek, de még a 4-6-szor újratölthető PRB-palackok környezeti
hatásai is sokkal kedvezőbbek, mint az eldobó PET-palackok.
Követeljük,
hogy a Pepsi a környezet védelmének figyelembevételével és az Európai Uniós
direktívák szellemében végezze tevékenységét:
* kövesse a "Szennyező fizet" elvet, azaz ne a fogyasztókra hárítsa át a
csomagolások költségeit!
* kövesse azt az elvet, miszerint "a gyártó felelős a termék és a
technológia jellemzőinek a hulladékgazdálkodás szempontjából kedvező
megválasztásáért", ne eldobó műanyagpalackokba csomagoljon!
* feleljen meg a törvényi kívánalmaknak, miszerint "a gyártó köteles az
azonos célra szolgáló termékek és csomagolóeszközeik közül azokat
előnyben részesíteni, amelyek tartósak, többször felhasználhatóak,
hulladékként kevésbé terhelik a környezetet"!
* hagyja abba a megtévesztő és agymosó reklámkampányokat, amelyek
reklámetikai és fogyasztóvédelmi szempontból is jogsértőek!
2001. november 8., Hulladék Munkaszövetség
A Pepsi a HuMusznak a következő válaszlevelet juttatta el:
Tisztel Elnök Úr!
Ezúton igazoljuk október 19-én kelt levelének október 27-ei kézhezvételét, amelyben tiltakozásuknak adnak hangot.
Tiltakozásukat természetesen tudomásul vesszük, és egyúttal sajnálatunkat fejezzük ki, amiért tiltakozó akciójuk megindítását, az államigazgatási eljárások kezdeményezését megelozoen nem tartották fontosnak, hogy
megkeressenek bennünket, és elso kézbol tájékozódjanak üzleti lépéseink
okairól, körülményeirol és várható kihatásáról. Bizonyosak vagyunk ugyanis abban, hogy a tények ismeretében nem az Ön által említett lépésekre kerítettek volna sort.
Tisztelt Elnök Úr! A FÁÜ Rt. komolyan veszi a környezet védelmét. Szeretném emlékeztetni, hogy cégünk volt az elso, aki a hetvenes években az egy
literes visszaválható üveges kiszereléssel, majd a fogyasztói igényeket követve, 1993-ban a nagyobb urtartalmú visszaváltható muanyag palackokkal jelent meg a piacon. Példánkat mindössze egyetlen cég követte, és szénsavas
üdítoket ma is mindössze két cég forgalmaz a piacon visszaváltható csomagolásban. Minden más gyártó kizárólag eldobható muanyag palackokat
alkalmaz.
A fogyasztók által egyre nagyobb mennyiségben vásárolt muanyag palackok elterjedését látva, cégünk évek óta szorgalmazza a szelektív
hulladékgyujtés elterjesztését, a muanyag palackok újrafeldolgozását, és minden lehetséges fórumon, minden alkalommal a környezet védelmében lépünk fel. Általánosságba véve kijelenthetem, hogy Önökkel is szívesen muködünk együtt abban, hogy környezetünket a leheto legkevésbé szennyezzék hulladékok.
Tekintettel arra, hogy Önök a párbeszéd helyett államigazgatási eljárásokkal gondolták cégünket az Önök által vélelmezett lépéseitol
visszatartani, e pillanatban nem látjuk értelmét a személyes megbeszélésnek. Bízunk abban, hogy ezen eljárások során bebizonyosodik majd
állításaik igaztalan volta, bántó és hitelünket rontó kijelentéseik,jelzoik, valamint a nyilvánosság elott folytatott kampányuk
indokolatlansága.
Végül meg kívánjuk jegyezni, hogy társaságunk a múltban nem egyszer bizonyította, hogy kész az érdemi, tárgyszeru és a mások álláspontját
tiszteletben tartó párbeszédre. E politikánk változatlanul érvényes.
Üdvözlettel:
Dr. Miklósvári Géza elnök-vezérigazgató
Kapcsolódó linkek:
Korábbi hírünk: Demonstráció a Pepsi reklámja ellen - november 8.
Korábbi hírünk: Elmarad a Pepsi-tüntetés
Korábbi hírünk: www.visszaváltható.huss!
Korábbi hírünk: A HuMusz fellép a botrányos Pepsi-plakát ellen
A Pepsi hazudik (HuMusz)
A HuMusz Pepsi-összeállítása
(2001. november 9.)
85 millióra büntették az afrikai orvvadászt
Az African Eye hírügynökség jelentése szerint egy parki vadőrt 30 000 randra, (közel 85 millió forint) vagy hat évi börtönbüntetésre ítéltek.
A 38 éves orvvadászt bűnösnek találták egy orrszarvú-bika leölésében a Songimvelo vadállat-parkban 1999 júniusában. A parkból még ugyanabban az évben elbocsátották, amikor a rino szarvát (amibe mikrochipet tettek) megtalálták egy nagyszabású akció során.
A férfit fokozottan védett állat illegális vadászatáért és vadállat-parkban való vadászatért ítélték el. Első fokon 60 ezer randra vagy 12 évi börtönre ítélték, majd a pénzbírság és a börtönbüntetés felét 5 évre felfüggesztették. Mivel
az orvvadász nem tud fizetni, a hat éves böntetést fogja letölteni.
(akiko, 2001. november 8.)
Eljárás a bálnamentő ellen
A tengerfelügyeleti hatóságok feljelentették az állatmentő aktivista François Hugot, miután a férfi megmentett egy kötélbe gabalyodott bálnaborjút.
Hugo azonnal a helyszínre sietett, amikor hallotta, hogy egy déli hosszúszárnyú bálna bajban van. A jelentések szerint vízbe merült, az állathoz úszott és kiszabadította.
A tengeri hatóságok szóvivője elmondta, hogy a rendőr búvárok és parti őrök több, mint egy órán keresztül próbálták kiszabadítani a vergődő állatot, mielőtt úgy döntöttek, hogy visszatérnek a partra, és hagyják lenyugodni a bálnát.
Hugo feldühítette a hatóságokat, mert fittyet hányva felszólításuknak, hogy hagyja békén a megbéklyózótt bálnaborjút, azonnal magánakcióba kezdett.
Az illetékes felügyeleti szervek és állatjóléti csoportok feljelentést tesznek a magánzó aktivista ellen és egészen addig nem engedik az állatok közelébe, amíg
el nem fogadja a hatóságok szabályait.
Nem ez volt egyébként Hugo első kihágása; az elmúlt három évben többször került összetűzésbe a hatóságokkal. Engedély nélküli fókaetetés van többek között a rovásán, és egy ízben a megtagadta a beteg állatok átadását is az SPCA-nek.
A feljelentésre válaszul Hugo kérvényezte az ügyészségen, hogy folytassanak vizsgálatot a helyi tengervédelmi hatóságok illetékessége ügyében. Az ügyész benyújtotta jelentését a Természetvédelmi és Turisztikai miniszternek, Mohammed Valli Moosa-nak.
(akiko, 2001. november 8.)
Megkezdődött az idei bálnavadász-szezon
Az állatvédők tiltakozása ellenére újra útnak idultak a japán bálnavadász hajók.
Annak ellenére, hogy a bálnavadászat a nemzetközi egyezmény szerint tilos, a japánok idén is legalább 400 bálna elejtését tervezik. Japán és Norvégia folyamatosan kijátssza a tiltó határozatot, mely bizonyos számú bálna elejtését engedélyezi - szigorúan kutatási céllal.
A japán illetékesen szokásukhoz híven nyíltan a környezetvédők szemébe hazudtak, és tudósok és megfelelően felkészült kutatószemélyzet nélkül indították útnak a vadászhajókat, melyekről természetesen azt állítják: kísérleti célra vadásszák le az állatokat.
A bálnaállomány az elmúlt 100 évben több, mint 90%-al csökkent, Japán pedig továbbra is
javasolja a bálnák nagy tételbeni, kereskedelmi vadászatának mielőbbi visszaállítását, mert szerintük a tengeri emlősök túl sok "tengeri kincset" fogyasztanak el.
Kapcsolódó linkek:
Korábbi cikkünk: Megszegik a nemzetközi egyezményt - bálnavadászat Japánban
Korábbi cikkünk: Anglia kitiltja a norvég bálnavadászokat
Korábbi cikkünk: Hosszúszárnyú bálnát mentettek meg a Stellwagen-parton
Korábbi cikkünk: A hálóba akadt bálna eltűnt - feltehetően már halott...
Korábbi cikkünk: Kudarcba fulladt a hálóba akadt bálna mentése
Korábbi hírünk: Még fogságban a Cape Cod-i bálna
Korábbi cikkünk: Sikeres bálnamentés
Korábbi hírünk: Bálna a horgon
Korábbi cikkünk: Bébibálna-invázió
(2001. november 7.)
Ciánszennyezés Kínában
A China Daily napilap információi szerint hétfőn egy felborult kamionból több tonna folyékony nátrium cianid ömlött egy kínai folyóba. A katasztrófa Henan tartományban, Pekingtől 500 mérföldre dél-nyugatra történt.
A henani katasztrófavédelmi hatóság védőgátakkal és a ciánt felszívó különböző anyagokkal próbálta lassítani a szennyezés terjedését.
Az érintett folyószakaszon a halak teljesen kipusztultak és egy férfi megbetegedett, miután fertőzött vízben mosott batátát evett.
A baleset után elmenekült kamionsofőrt a hatóságok elfogták és vizsgálatot indítottak a cián vásárlója, egy aranybánya-tulajdonos ellen.
A szennyezés kedden elérte a Luohe folyót is, melyből Luoyang városa nyeri ivóvizét, ám a szakértők szerint a Luohen nem mértek veszélyes értékeket.
Jelenleg 11 vízmérő állomás figyeli a szennyezettség mértékét; a jelentések szerint a folyónak csak viszonylag rövid szakasza érintett, mivel a cián a két védőgát között maradt.
(2001. november 6.)
Védett madárzsákmányt füleltek le Udvarinál
Több, mint tízezer védett madár tetemére bukkantak a hatóságok egy olasz kamionban az udvari határátkelőhelynél. A "zsákmány" eszmei értéke 300 millió forint.
A 102 karton mélyhűtött madártetem vizsgálatakor fokozottan védett (haris, nagy póling, cigányréce) és védett (pityerek, fürj, vadgerle) fajokat találtak.
A magyar-horvát határátkelőnél a Kalocsa környékén lelőtt madarakat olasz vadászok megbízásából szállították volna Olaszországba. Az RTL Klub Híradójának információi szerint az egyik kamionsofőr jelenleg is szökésben van.
(2001. november 6.)
Csökkenő grizzliállomány
A kutatók elemzései szerint a grizzli medvék száma egyre csökken az utóbbi időben. Ennek a jelenségnek több oka is van. Bár a grizzlik jelentősen szaporodnak, a nőstény medvék száma oly mértékben lecsökkent, amilyet az elmúlt 20 év alatt egyszer sem tapasztaltak. A szürkemedvék halálát leginkább azok emberek okozzák, akik a kukázó medvék ellen "védekeznek". Vagy maguk intézik el a váratlan betolakodót, vagy a helyi hatóságokat hívják ki. Az eredmény azonban ugyanaz - az ember önkényesen kioltja a medvék életét.
(Buckó, 2001. november 6.)
Demonstráció a Pepsi reklámja ellen - november 8.
Új időpontban, november 8-án, csütörtökön 15 órakor kerül megrendezésre a Hulladék Munkaszövetség által kezdeményezett demonstráció a Pepsi székháza előtt.
A helyszín (XIV. kerület, Mogyoródi út 32. ) a Népstadion metrómegállótól közelíthető meg gyalogosan. A tiltakozáson sor a HuMusz szervezeteinek nevében "PETíciót" ad át a kólamultinak.
Kapcsolódó linkek:
Korábbi hírünk: Elmarad a Pepsi-tüntetés
Korábbi hírünk: www.visszaváltható.huss!
Korábbi hírünk: A HuMusz fellép a botrányos Pepsi-plakát ellen
A Pepsi hazudik (HuMusz)
A HuMusz Pepsi-összeállítása
(2001. november 6.)
Baglyok harca
A csíkos és a pettyes baglyok egyaránt kiszemelték maguknak az USA nyugati területeit. Hogy mi lesz a harc eredménye, az a közeljövő zenéje - tartják a kutatók. Lehetséges viszont, hogy a háborúskodás miatt az egyik faj ki fog pusztulni. De az is elképzelhető, hogy együtt osztozzanak az északi régión. A csíkos baglyok a régi, elhagyatott erdőket kezdik elfoglalni. Az optimistább szakértők azon a véleményen vannak, hogy a csíkos bagoly megjelenése nem jelenti majd pettyes társuk kihalását, vagy költőhelyük megváltoztatását. Az ősi erdőségek természetes élőhelyül szolgálhatnak mindkét fajnak.
(Buckó, 2001. november 6.)
Egyre kevesebb a partra vetett bálna
A Csendes-óceán partjainál évente körülbelül 270 - 300 bálnatetemet találnak. Idén ez a szám jelentős mértékben lecsökkent. Ennek oka, hogy a szürke bálnák egyre többször elkalandoznak. Szívesen fedeznek fel új területeket, s ennek eredményeként a Csendes-óceán partjainál idén nyáron összesen csupán öt bálnatetemet találtak. Hasonlóan zárult az erre vonatkozó statisztika Californiában, Washingtonban és Oregonban is. A bálnák halálát egyre kevesebbszer okozza a partravetődés miatti kiszáradás - jelentette a helyi sajtó.
Kapcsolódó cikkünk:
Kardszárnyú delfinek veszélyben
(Buckó, 2001. november 6.)
Szürkemókusok visszatérése
Delawareben hét őshonos szürkemókus fajta hallat magáról az utóbbi időben. Az 1984-ben látott állatok visszatérésének azonban nem mindenki örül; a helyiek sokat panaszkodnak a szaporodó kisemlősök miatt. Az állatok tehát egyeseknek útban vannak, ezért ők engedélyért folyamodtak a helyi hatóságokhoz. A engedély kimondaná, hogy a visszatért mókusokat kiszakíthatják ugyan természetes környezetükből, de az életfeltételeiknek megfelelő környezetet kötelesek teremteni nekik olyan helyen, ahol senkit nem zavarnak.
(Buckó, 2001. november 6.)
Vadászat veszélyezteti a yellowstone-i grizzlyket
Az Interagency Grizzly Bear Study Team jelentése szerint a Yellowstone Nemzeti Park területén élő grizzlyk Montanába és Wyomingba vándorolnak, hogy kihasználják a jávorszarvas-vadászati szezont. A mackók télire szeretnének elegendő zsírtartalékot felhalmozni a minden évben a vadászok után maradt kb. 370 tonna bél és húshulladékból.
Időnként azonban a még teljes tetemeket is célbaveszik és így gyakran kerülnek összeütközésbe a vadászokkal.
A tanulmány szerint ennek köszönhető, hogy az utóbbi 10 évben az emberi beavatkozás miatt bekövetkezett grizzlypusztulás listáján az első helyen a "vadászattal kapcsolatos halálokozás" áll.
Kapcsolódó link:
Az Interagency Grizzly Bear Study Team éves jelentései
(2001. november 3.)
Megújult a Túlélőház
Megújult a Hulladék Munkaszövetség és az Energia Klub közös kiállítása.
Az átalakított belső térben lent egy elsősorban gyerekeknek szóló "játszólakás" található hasznos ötletekkel, információkkal mindennapi pazarlásunkról és a lehetséges megoldásokról.
Az emeleten az energiagazdálkodásról tájékozódhatnak az érdeklődők, és továbbra is megtekinthető a nagy sikerű Szemétegyfilm.
Természetesen folyamatosan van lehetőség tárlatvezetésre is, melyre legalább egy héttel korábban a 363-3779 telefonszámon (171-es mellék) lehet jelentkezni.
Kapcsolódó link:
HuMusz
Fővárosi Állat- és Növénykert
(2001. november 3.)
Van más mód?
A Los Angeles Times információi szerint az amerikai Nemzeti Park Szolgálat ideiglenesen felfüggesztette egyik többezer vándorpatkány kiirtását célzó programját. A patkányokat egy igen ritka, kihalófélben lévő madárfaj, a Synthliboramphus hypoleucus megmentése érdekében kellene kiirtani a Channel Islands Nemzeti Parkban. A céllal a környezetvédők is egyetértenek, ami azonban a vita tárgyát képezi, az maga a módszer, illetve a rendkívül erős patkányméreg, ami a Kanadában őshonos, egyedül Channel Islands-en megtalálható őzegér (Peromyscus maniculatus) és több védett, anacapa islandi madárfaj életét is veszélyezteti.
A kutatók egyelőre tanácstalanul állnak a probléma előtt, hiszen ha bevetik a mérget, akkor egy ritka faj megőrzése érdekében egy (vagy akár több) másikat is kipusztíthatnak.
A többször már nagy károkat okozó fajbetelepítés sem jöhet szóba, hiszen azok a ragadozók, melyek a pestist is terjesztő, rossz hírű vándorpatkányt kiirthatnák ugyanolyan veszélyt jelentenének az őzegérre és a madárfajok egy részére is.
Kapcsolódó link:
Channel Islands Nemzeti Park
(2001. november 3.)
Sikeres pandaprogram a johannesburgi állatkertben
Úgy tűnik, hogy a johannesburgi állatkert pandaszaporítási programja a lehető legjobban halad. Dél-Afrika ezzel az állatkerttel vesz részt a globális pandamegőrzési programban, melynek célja a hegyi gorillával együtt a legveszélyeztetettebb állatfajként nyilvántartott panda, más néven vörös macskamedve szaporítása.
A johannesburgi állatkert a világon élő 325 fogságban tartott pandából 21 példány felnevelésében segédkezett, jelenleg pedig négy állatnak ad otthont.
A fajt a Himalája lábánál fedezték fel az 1800-as évek közepén; bár rokonai a kedvelt óriás pandának, külsejük teljesen eltér.
A vörösesbarna szőrzetésről felismerhető panda a vadonban szinte már alig található meg; a johannesburgi állatkertben azonban nemrég egy ikerpár is született.
Kapcsolódó link:
The Johannesburg Zoo
(2001. november 1.)
Szombaton a Hold elfedi a Szaturnuszt
2001. november 3-án a Hold kb. egy órára elfedi a Szaturnuszt. A jelenség az ország teljes területéről látható lesz. A jelenség este 9 körül kezdődik, amikor a Szaturnusz lassan megközelíti a Holdat. A Szaturnusz gyűrűrendszere 22:02-kor éri el a holdperemet a megvilágított oldalon az Oceanus Procellarum és a Hevelius kráter környékénél, majd másfél perc alatt bekebelezi az óriásbolygót.
A ritka eseményről és a kísérőjelenségekről a Magyar Csillagászati Egyesület honlapján olvashatsz bővebben.
Kapcsolódó link:
Magyar Csillagászati Egyesület
Planetárium
(2001. november 1.)
További hírek:
| 2006. |
április |
március |
február |
január |
| 2005. |
| december
| november
| október
| szeptember
| augusztus
| július
| június |
május |
április |
március |
február |
január |
| 2004. |
| december
| november
| október
| szeptember
| augusztus
| július
| június |
május |
április |
március |
február |
január |
| 2003. |
| december
| november
| október
| szeptember
| augusztus
| július
| június
| május
| április
| március
| február
| január
|
| 2002. |
| december
| november
| október
| szeptember
| augusztus
| július
| június
| május
| április
| március
| február
| január
|
| 2001. | |
december
| november
| október
| szeptember
| augusztus
| július
| június
| május
| április
| március
| február |
|
|