Örökbefogadható, menhelyeken és gyepmesteri telepeken lévõ cicák és kutyák:
 

Harapj Vissza! - avagy "génpiszkált" óriásparadicsom Magyarországon

A "Harapj Vissza! - WTO: el a kezekkel az ételünktől" című kampány keretében, egy 6 méteres, óriási, felfújható paradicsom járja be Európát. A Föld Barátai európai hálózata által koordinált akciósorozat a héten éri el magyarországi állomását.

Ennek keretében december 9-én, kedden 10 óra és 16 óra között Budapesten, a Kossuth-téri Rákóczi szobor előtt a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Föld Barátai Európa és a Lehet Más a Világ Hálózat;

Az Egyesült Államok májusban jelentette be, hogy konzultációs eljárást kezdeményez a Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO) az Európai Uniónak a genetikailag módosított szervezetek kibocsátására vonatkozó ún. de facto moratóriuma miatt. Az európai fogyasztók hetven százaléka elutasítja a génmódosított alapanyagokból készült élelmiszereket. A fogyasztók ellenállásának hatására az EU-ban 1998 óta nem engedélyezik új génmódosított fajták forgalmazását. A biotechnológiai cégek érdekében fellépve, George W. Bush a WTO-n keresztül akarja az európai fogyasztókra kényszeríteni a génmódosított élelmiszereket. Ha a WTO az Egyesült Államok mellett dönt, az Európai Unió kénytelen lesz megnyitni piacát a génmanipulált termékek előtt. Amennyiben ennek mégsem tenne eleget, az Egyesült Államok kereskedelmi szankciókat léptethet életbe bármiféle európai termékkel szemben. Szeptemberben mintegy 140 ország civil szervezeteibl álló koalíció a WTO keretei között zajló eljárás elleni tiltakozásul "Harapj Vissza! - WTO: el a kezekkel az ételünktl" címmel közös kampányt kezdeményezett. E kampány részeként a Föld Barátai európai hálózata szervezésében november 10. és december 16 . között egy 6 méteres, óriási, felfújható "génpiszkált" paradicsom járja be Európát. Az akciósorozattal a WTO-ban zajló kereskedelmi háborúra kívánják felhívni a figyelmet, valamint aláírásokat gyűjtenek a nemzetközi tiltakozó felhíváshoz.

december 11-én, csütörtökön 10 óra és 17 óra között Nyíregyházán, az Országalma téren a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Föld Barátai Európa és az E-Misszió Környezetvédő Egyesület tiltakozó, figyelemfelhívó megmozdulást és aláírásgyűjtést szervez.

A két rendezvény része annak a mintegy 140 ország civil szervezeteiből álló koalíció által kezdeményezett "Harapj Vissza!" kampánynak, amely a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) keretei között azon vitarendezési eljárás ellen tiltakozik, amelyet az Egyesült Államok az Európai Unióval szemben amiért az a genetikailag módosított szervezetek forgalmazására moratóriumot hirdetett indított.

Ezzel az eljárással (kereskedelmi háborúval) ugyanis George W. Bush a Kereskedelmi Világszervezetet annak érdekében használja fel, hogy ránk kényszeríthesse a genetikailag módosított szervezeteket, amelyek így a közeljövőben élelmiszerként tányérjainkra kerülhetnek. A kampányban részt vevő szervezetek közösen azért lépnek fel, hogy mi dönthessünk arról, hogy mi kerüljön asztalainkon terítékre, ne pedig Egyesült Államok vagy a WTO.

További információ: Fidrich Róbert (MTVSZ), tel: 216-7297
Internet: www.bite-back.org, www.mtvsz.hu, www.lehetmasavilag.hu, www.e-misszio.hu, www.zpok.hu/genmanipulacio.



2003. december 7.

 

 
Tartalom és design: almendra studio. Az oldalon szereplő anyagok utánközlése kizárólag a kiadó írásbeli engedélyével lehetséges. Minden jog fenntartva.
Impresszum, hirdetési feltételek