|
Greenexpo - Lásd zöldben a világot!
A Konsilo Kft. az idén második alkalommal rendezi meg március 28 és 30 között a Greenexpo-t, az egyetlen olyan hazai környezetvédelmi kiállítást és vásárt, ami kifejezetten a végfelhasználóknak, a lakosságnak szól.
A kiállítás célja, hogy kézzelfogható közelségbe hozza a környezetvédelmet és az ezzel kapcsolatos termékeket, szolgáltatásokat, bemutassa a legújabb fejlesztéseket, technológiákat és az olyan egyéni és közösségi kezdeményezéseket, amelyekkel a mindennapokban is tehetünk környezetünk védelméért.
A Greenexpo egyik kiemelt témája az első magyarországi ökoautó bemutató, ahol egy helyen lehet majd megtekinteni azokat a járműveket, amelyek egy új technológia alkalmazásával, vagy már meglévő technológiák fejlesztésével, a gyártási folyamatok optimalizálásával egyre többet tesznek környezetünk megóvásáért. Így nemcsak a jelenleg kapható hibrid meghajtású vagy bio-etanollal működő autókat mutatják be a gyártók, hanem a CO2 kibocsátás csökkentése érdekében megtett fejlesztési és gyártási újításokat is.
A kiállításon olyan, Magyarországon eddig kevéssé ismert kezdeményezésekkel is találkozhatunk, mint a Bölcsőtől Bölcsőig program vagy az Európai Bizottság klímaváltozási programja, de lesznek öko- és passzív házak, alternatív energiaforrások, hulladékhasznosítás is.
A kiállítókon kívül számos színpadi előadással, családi programokkal és vetélkedőkkel várják az érdeklődőket a Greenexpo-n, ahol természetesen meg is lehet vásárolni a bemutatott termékeket. A kiállítás honlapján, a www.greenexpo.hu oldalon, és a helyszínen regisztrálók között értékes nyeremények kerülnek kisorsolásra.
A rendezvény fővédnöke a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium.
A Greenexpo társrendezvénye idén is a Gardenexpo, Magyarország legnagyobb kertészeti kiállítása és vására.
További, részletes információ:
www.greenexpo.hu
|
|