Örökbefogadható, menhelyeken és gyepmesteri telepeken lévõ cicák és kutyák:
 

A kormánynak kilenc hónap kellett az importtilalom elrendeléséhez

A kormány január 19-i ülésén elfogadta a génmódosított (GM) kukorica vetőmagok importját tiltó határozatot. Magyarországon a Greenpeace tavaly április óta kampányol a génmódosított növénytermesztés ellen és sürgeti a kormányzati intézkedést. A környezetvédők keddi akciója végre lépésre kényszerítette a kabinetet.

Kedden László Boglár kormányszóvivő megjelent a Miniszterelnöki Hivatal előtt zajló zöld demonstráción és ott ígéretet tett arra, hogy 19-én döntést hoz a kabinet a génmódosított vetőmagok importjának tilalmáról. A szóvivő azt is elmondta, a Greenpeace nyitott kapukat dönget. A tavaly áprilisi bejelentett demonstrációt ugyanezen szavakkal kommentálta Dékány András FVM sajtófőnök.

"Azóta beléptünk az Unióba, felkerültek az első génmódosított vetőmagok az EU fajtalistájára, a kormányzati kommunikáció azonban még mindig csak ezzel a mondattal tudja leplezni az állami bürokrácia hozzá nem értését és felfoghatatlanul lassú reakcióit" - mondta Weinbrenner Gábor Greenpeace szóvivő. "A kapu tényleg nyitva volt, azt a kabinet mostanáig nem tudta becsukni, így a génmódosított vetőmagoknak is szabad bejárásuk volt." - fűzte hozzá Weinbrenner.

Tavaly szeptemberben az Európai Bizottság 17 különböző, MON 810 kódjelű génmódosított kukoricafajtát vett fel az Unió fajtalistájára. Az említett GM-vetőmagok forgalmazása ezután szabad utat kapott minden tagállamban, azok kivételével, akik még időben védzáradékkal éltek, mint például Ausztria.

Az új csatlakozók közül Magyarország hozott elsőként ilyen intézkedést, követendő példát mutatva a régió országainak. "Az importtilalom az egyetlen módja, hogy megvédjük a gazdákat és a környezetet a GM-növénytermesztés káros hatásaitól. A biotechnológiát pártolók nyomására a kormány sokáig tehetetlenkedett, ezzel veszélybe sodorta a magyar mezőgazdaság érdekeit." - mondta el Nemes Noémi. "Örülünk, mert kilenc hónapig dolgoztunk azért, hogy a kormány komolyan vegye a génmódosított növénytermesztés veszélyeit. A mai kormányhatározattal kampányunk egyik fő célkitűzését siker koronázta." - kommentálta a Greenpeace legújabb sikerét a kampány vezetője. A környezetvédők szerint azonban a mai döntés csak átmeneti megoldás. "Mi van a többi génmódosított kukoricafajtával, amelyeket az Európai Bizottság rövidesen engedélyezhet? Újabb 9 hónapot kell várnunk egy hasonló intézkedésre?" - tette föl a kérdést Nemes Noémi.

2005. január 21.
Zöld Magazin

 

Kapcsolódó cikkek a Greenpeace tevékenységéről:
Verespatak - Magyarország elveszítheti beleszólását az engedélyezésbe
A Greenpeace ismét Bukarestben
Időzített vegyszerbomba!
Greenpeace túra a géntiszta Magyarországért II.
Greenpeace túra a géntiszta Magyarországért
Paks megtagadja a közvélemény tájékoztatását
Kockázatos a paksi 2-es blokk újraindítása
Síró babák gázálarcban
Hazánk miatt dőlhet meg a bálnavadászati moratórium
Világméretű kampány a génmódosított élelmiszerek ellen
Hány napig lesz még génmódosítás-mentes a magyar kukorica?
Régi GMO-k veszélyeztetik a bővülő Európát
Hatósági mérések szerint minden harmadik saláta veszélyes
Mérgező vegyszerek salátáinkban
Miért nincs jogunk tudni, mit eszünk?
Magyarország még az idén belép a Nemzetközi Bálnavadászati Tanácsba
Másfélezer ember a Greenpeace támogatására - vádemelési eljárás a szervezet ellen az USA-ban
Veszélyes babakozmetikumok a Rossmann üzleteiben
A Greenpeace kampánya a veszélyes kozmetikumok ellen
Környezetvédő civil szervezetek álláspontja az Európai Unió új vegyianyag-politikájáról
10 éves a Greenfreeze
Olasz vetőmagszennyeződés - szigorúbb szabályozásra van szükség?
Tiltakozás és demonstráció a tervezett szénerőmű ellen
Környezetpusztító erőművet építene egy kft. Szombathely mellett
Újra szabad a Rainbow Warrior!
Elhagyott nukleáris hulladék Irakban
Tüntetés a mérgező hajók ellen
A Greenpeace a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség paksi jelentéséről
Feltűnően közösségellenes magatartás?!
Engedjék szabadon a békés tüntetőket! - Tiltakozz e-mailben!
Zöld szervezetek sajtóközleménye a rendőrség brutális paksi fellépéséről
A Greenpeace a Paksi Atomerőműben
A Greenpeace levele Medgyessy Péter miniszterelnök részére
Mentsük meg a bálnákat! - képes beszámoló a Greenpeace-kampányról
Mentsük meg a bálnákat!
Ne az én nevemben!
Képmutató háború az olajért
Látványos Greenpeace akció Romániában
A legnagyobb olajkatasztrófa az Exxon Valdez óta
Az Alumysa-projekt
A Greenpeace újabb akciója Sajóbábonyban
Állásajánlat a Greenpeace-nél
A Greenpeace megoldási javaslatai a nagybányai régió legnagyobb szennyezésére (Sajtóközlemény)
Európa legnagyobb Greenpeace-akciója Luxemburgban (Sajtóközlemény)
Megtiltották a Greenpeace-nek az E$$o logó használatát
Kampány az Esso ellen
Tiltakozz az új japán bálnavadászati terv ellen!
Japán vádaskodás a Greenpeace ellen
Környezetvédők az izraeli tengerszennyezés ellen
A világ legnagyobb égetője
Génszennyezett a mexikói kukorica - tudósok a génpiszkált magvak ellen
Greenpeace: tankerhez kötözték magukat az ausztrál aktivisták
Greenpeace - megismétlődik a májusi tüntetéssorozat
Szabadalom a génpiszkált halra
Az amazóniai denik földjük és kultúrájuk védelméért küzdenek
Ígéretek, ígéretek... de hol vannak a tettek?
A légitársaságok bojkottálták a bálnahús-exportot

 
Tartalom és design: almendra studio. Az oldalon szereplő anyagok utánközlése kizárólag a kiadó írásbeli engedélyével lehetséges. Minden jog fenntartva.
Impresszum, hirdetési feltételek