Örökbefogadható, menhelyeken és gyepmesteri telepeken lévõ cicák és kutyák:
 

Greenpeace sikerek a görög partoknál
Magyarok részvételével folyik a génmódosított élelmiszerek elleni küzdelem

Ma reggel a Greenpeace megakadályozta, hogy egy génmódosított szójaszállítmány kikössön a görög partoknál. A nemzetközi környezetvédő szervezet görög, magyar, német, holland és ausztrál aktivistái, úszok, kenusok és mászók gátolták a 18.000 tonna génmódosított szóját szállító Beaumont nevű óceánjáró kikötését.

©Greenpeace A Greenpeace aktivistái "Ez nem bejárat GMO-knak" feliratú vízi transzparenssel úsztak a hajó elé, majd négy mászó felküzdötte magát a fedélzetre, ahol újabb génmódosítást ellenző feliratokat helyeztek el. A Beaumont szójarakományát feltehetőleg teherautókba akarták átpakolni, majd közvetlenül az élelmiszergyárakba került volna a szállítmány, így a görög hatóságoknak esélyük sem lett volna, hogy ellenőrizzék az árut. A Greenpeace aktivisták célja, hogy ezt megakadályozzák.

"A görög fogyasztók elutasítják a génmódosított élelmiszereket. Éveken át folytatott kutatások azt mutatják, hogy a görög lakosság több mint 90 %-a elutasítja a génmódosított élelmiszereket. Ezt alátámasztja az a tény is, hogy Görögország 54 közigazgatási egységéből (prefektúra) 48 génmódosítás mentes övezetnek nyilvánította magát. Görögországban nincs piaca a génmódosított élelmiszereknek" - mondta Myrto Pispini, a Greenpeace görögországi kampányszervezője.

Szombaton Korintosz partjainál volt már egy hasonló akció. Magyar Greenpeace aktivisták is részt vettek egy 220 méter hosszú, Argentínából érkező teherhajó feltartoztatásában. A "génnyomozók" az Esperanza nevű Greenpeace hajó legénységével együtt szombat délután feltartóztatták és elfoglalták a 40.000 ezer tonna génmódosított szóját szállító Flag Tom nevű hajót. Az akció része annak a sorozatnak, amivel a Greenpeace az európai élelmiszerek génmódosított (GM) szójával való szennyezettségére kívánja felhívni a figyelmet.

A görög földművelésügyi minisztérium hétfőn értesítette a Greenpeace-t, hogy a szombaton elfoglalt hajó dokumentációja valóban hiányos volt, a rakományt lefoglalták, és nem engedik be Görögországba. Így teljes győzelemmel zárult a zöldek akciója, amely az európai szójaimport génszennyezésére kívánta felhívni a figyelmet. A hatóságok most először ismerték el, egy európai unióba irányuló importszállítmányról, hogy az nem felel meg az új uniós nyomonkövethetőségi rendeletnek. A zöldek tovább folytatják a kutatást illegális szójaszállítmányok után.

©Greenpeace Két magyar aktivista mellett a magyarországi Greenpeace kampányszervezője is reszt vett mind a szombati, mind a keddi hajófoglalásában. Nemes Noémi elmondta: "Az akciók célja, hogy felhívjuk a figyelmet a szója- és kukoricaimport ellenőrizetlenségére. A hajó szállítólevelén ugyanis fel kell tüntetni, ha a rakomány génmódosított árut tartalmaz." A görög piacon nem lehet kapni címkézett élelmiszereket, annak ellenére, hogy az import szója 60%-a génmódosított. "Azért küzdünk, hogy az európai fogyasztók a megfelelő információk birtokában dönthessenek, arról, hogy milyen élelmiszereket vásárolnak."

Az új nyomonkövethetőségi és címkézési törvény értelmében ugyanis dokumentálni kell az élelmiszer feldolgozás minden lépését, azt is, ha génmódosított összetevőt használnak fel. Élelmiszereink 60%-a tartalmaz szóját, elsősorban szójafehérjét vagy szójaolajat, kezdve a felvágottaktól egészen az édességig. Ha a hatóságok nem ellenőrzik az import szállítmányok génszennyezettségét, akkor sem a génmódosítást elutasító élelmiszergyártók, sem a fogyasztók nem fognak tudni arról, ha a felhasznált összetevők génmódosították. Az előző olaszországi hajó megszállása után a hatóságok eljárást indítottak az importőr ellen, hisz a mintavételezés génmódosítást mutatott, amit a szállítólevél viszont nem említett.

"Ha a kormányok nem óvják meg környezetünket és élelmiszereink biztonságát, akkor nekünk kell cselekedni, hogy megakadályozzuk ezt a bizonytalan, világméretű emberi kísérletezést." - nyilatkozta Nemes Noémi, a zöld szervezet hajón tartózkodó magyar kampányszervezője.

További információ:
Weinbrenner Gábor, Greenpeace szóvivő, tel.: 06-205-155-928

Kapcsolódó linkek:
Világméretű kampány a génmódosított élelmiszerek ellen
Hány napig lesz még génmódosítás-mentes a magyar kukorica?
Régi GMO-k veszélyeztetik a bővülő Európát
Hatósági mérések szerint minden harmadik saláta veszélyes
Mérgező vegyszerek salátáinkban
Miért nincs jogunk tudni, mit eszünk?
Magyarország még az idén belép a Nemzetközi Bálnavadászati Tanácsba
Másfélezer ember a Greenpeace támogatására - vádemelési eljárás a szervezet ellen az USA-ban
Veszélyes babakozmetikumok a Rossmann üzleteiben
A Greenpeace kampánya a veszélyes kozmetikumok ellen
Környezetvédő civil szervezetek álláspontja az Európai Unió új vegyianyag-politikájáról
10 éves a Greenfreeze
Olasz vetőmagszennyeződés - szigorúbb szabályozásra van szükség?
Tiltakozás és demonstráció a tervezett szénerőmű ellen
Környezetpusztító erőművet építene egy kft. Szombathely mellett
Újra szabad a Rainbow Warrior!
Elhagyott nukleáris hulladék Irakban
Tüntetés a mérgező hajók ellen
A Greenpeace a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség paksi jelentéséről
Feltűnően közösségellenes magatartás?!
Engedjék szabadon a békés tüntetőket! - Tiltakozz e-mailben!
Zöld szervezetek sajtóközleménye a rendőrség brutális paksi fellépéséről
A Greenpeace a Paksi Atomerőműben
A Greenpeace levele Medgyessy Péter miniszterelnök részére
Mentsük meg a bálnákat! - képes beszámoló a Greenpeace-kampányról
Mentsük meg a bálnákat!
Ne az én nevemben!
Képmutató háború az olajért
Látványos Greenpeace akció Romániában
A legnagyobb olajkatasztrófa az Exxon Valdez óta
Az Alumysa-projekt
A Greenpeace újabb akciója Sajóbábonyban
Állásajánlat a Greenpeace-nél
A Greenpeace megoldási javaslatai a nagybányai régió legnagyobb szennyezésére (Sajtóközlemény)
Európa legnagyobb Greenpeace-akciója Luxemburgban (Sajtóközlemény)
Megtiltották a Greenpeace-nek az E$$o logó használatát
Kampány az Esso ellen
Tiltakozz az új japán bálnavadászati terv ellen!
Japán vádaskodás a Greenpeace ellen
Környezetvédők az izraeli tengerszennyezés ellen
A világ legnagyobb égetője
Génszennyezett a mexikói kukorica - tudósok a génpiszkált magvak ellen
Greenpeace: tankerhez kötözték magukat az ausztrál aktivisták
Greenpeace - megismétlődik a májusi tüntetéssorozat
Szabadalom a génpiszkált halra
Az amazóniai denik földjük és kultúrájuk védelméért küzdenek
Ígéretek, ígéretek... de hol vannak a tettek?
A légitársaságok bojkottálták a bálnahús-exportot
www.greenpeace.hu


2004. május 25.

 

 
Tartalom és design: almendra studio. Az oldalon szereplő anyagok utánközlése kizárólag a kiadó írásbeli engedélyével lehetséges. Minden jog fenntartva.
Impresszum, hirdetési feltételek