Örökbefogadható, menhelyeken és gyepmesteri telepeken lévõ cicák és kutyák:
 

Az Egyesült Államok továbbra is rá akarja erőszakolni Európára a génmódosított növényeket
Kerüljék a "génmódosított" kifejezés használatát! - tanácsolják az amerikai hivatalnokok

A Föld Barátai birtokába jutott új dokumentumok nyilvánvalóvá tették, hogy az Egyesült Államok továbbra is nyomást gyakorol az Európai Unióra. Szeretnék elérni, hogy az EU engedélyezze az új génmódosított növények és élelmiszerek forgalmazását, annak ellenére, hogy a Kereskedelmi Világszervezet legutóbbi döntésében elismerte, az EU-nak joga van megvédeni magát a génmódosított növényektől.


Egy belső levélváltásban amerikai tisztviselők még azt is indítványozták, hogy az EU-nak kerülnie kell a "GMO" kifejezést, hogy csökkentsék a politikájukkal szembeni ellenállást.

Az Egyesül Államok és velük szövetséges biotechnológiai cégek még Kereskedelmi Világszervezetben elindított vita kudarca után is megpróbálják rákényszeríteni a génmódosított élelmiszereket az európai fogyasztókra. Az Európai Bizottságnak határozott ellenállást kell tanúsítania, és az európai polgárok egészségét, a természeti környezetet és a génmódosítás-mentes élelmiszerhez való jogát kell előtérbe helyeznie néhány óriáscég érdekeivel szemben - jelentette ki Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetségének (a Föld Barátai Magyarország) programvezetője.

Az említett dokumentumokat - az Európai Bizottság és az Egyesült Államok közötti levelezés és egy találkozó jegyzőkönyvéről van szó - a Föld Barátai Európa a tájékoztatás szabadságára vonatkozó jogszabályok alapján szerezte meg. A dokumentumok rámutatnak az Egyesült Államok elégedetlenségére, mivel az EU nem tudja "normalizálni" a mezőgazdasági biotechnológiai termékek kereskedelmét, és a tagállamok ellenállása miatt "hiányzik a politikai akarat, az EU génmódosított szervezetekre vonatkozó rendszerének működtetésére".

Az Egyesült Államok arra próbálja rávenni az Európai Bizottságot, hogy

* hagyja figyelmen kívül a hatásvizsgálatok alapján felmerült aggályokat és gyorsan dobja az európai piacra a génmódosított növényeket;

* járuljon hozzá az Egyesült Államok által kívánatosnak tartott génmódosított növények európai piacion történő értékesítésének felgyorsított engedélyeztetéséhez;

* engedélyezzék a sok vitát kiváltott génmódosított repcét annak bizonyítékaként, hogy a Bizottság enged az amerikai nyomásnak, a legfőbb EU döntéshozók cselekedjenek az USA politikájával összhangban, és kötelezzék el magukat a génmódosított szervezetek EU-szintű engedélyezésére;

* töröljék el a tagállamok által meghozott tilalmakat;

* gyengítsék az EU-ban nem engedélyezett génmódosított szervezetekből származó génszennyezésre vonatkozó normákat.

A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) az ősszel hozta nyilvánosságra a génmódosított szervezetek ügyében meghozott döntését, amelyben nem voltak egyértelmű győztesek vagy nyertesek. A WTO nem kérdőjelezte meg a tagállamok jogát arra, hogy szigorú törvényeket hozzanak a biológiai biztonság érdekében; és azt sem kérdőjelezte meg, hogy egyes országok betilthassanak egyes génmódosított szervezeteket. A panasz benyújtása idején hatályban lévő tilalmakat csupán technikai szempontból kifogásolta a WTO.

2007. június 4.

 

Kapcsolódó cikkek:
Tartsuk távol a génmódosított növényeket a bioélelmiszerektől!
Génmódosított élelmiszerek visszavonása az Európai piacról
Románia támogatni fogja a génmódosított kukorica magyarországi tilalmát?
Demonstráció a génmódosított kukorica fajták magyar tilalmának megvédéséért
Génpiszka és allergia
Génmódosított kukorica: Egyelőre maradhat a magyar moratórium!
Európai szintű fellépés a génmódosított kukorica magyarországi tilalmáért
Az amerikai rizs behozatalának tilalmát követeli az MTVSZ
Óriásparadicsommal a génmanipuláció-mentes Magyarországért
Zöldek levele a pártelnökökhöz a génmanipuláció kapcsán
Sötétben világító malacok
Génmódosítás-mentes övezet lett a Dél-Dunántúli Régió
Megszüntetik a több, mint száz éves baromfi-génbankot
Sokoldalúbb részvételt a Géntechnológiai Bizottságban!
A libák bölcsessége
Titkolózás a biotechnológiai cégeknél
Állítsuk meg a GMO növények európai invázióját!
Génmanipuláció botrány - bejutott-e a Syngenta illegális kukoricája Európába?
Az Európai Bizottság ránk erőltetné a génmódosított élelmiszereket
Kína 1-2 éven belül piacra dobja a génmanipulált rizst
Génkezelt kukorica az EU-ban!
A kormánynak kilenc hónap kellett az importtilalom elrendeléséhez
Tüntetés Varsóban a Pioneer génkezelt kukoricái ellen
Greenpeace túra a géntiszta Magyarországért II.
Greenpeace túra a géntiszta Magyarországért
Világméretű kampány a génmódosított élelmiszerek ellen
Hány napig lesz még génmódosítás-mentes a magyar kukorica?
Régi GMO-k veszélyeztetik a bővülő Európát
Olasz vetőmagszennyeződés - szigorúbb szabályozásra van szükség?
Génszennyezett a mexikói kukorica - tudósok a génpiszkált magvak ellen
Szabadalom a génpiszkált halra
Harapj Vissza! - avagy "génpiszkált" óriásparadicsom Magyarországon
"Harapj vissza!"
Kivonul a Bayer az angliai génpiszka-piacról?
Felégették a francia Monsanto-kukoricaföldet
Génmanipulált állatok Magyarországon - tudomány vagy szégyen?
Génszennyezett a mexikói kukorica - tudósok a génpiszkált magvak ellen
Ökoterroristák gyújtották fel a génpiszka-laboratóriumot
Támogasd a horvát génpiszka-moratóriumot!
Meztelen csirkék
Amerika: újra divat a génpiszka-mentes termék
Hamarosan piacra kerülhetnek a "klón-termékek"

 
Tartalom és design: almendra studio. Az oldalon szereplő anyagok utánközlése kizárólag a kiadó írásbeli engedélyével lehetséges. Minden jog fenntartva.
Impresszum, hirdetési feltételek