|
Génmódosítás-mentes övezet lett a Dél-Dunántúli Régió
December 22-i ülésén a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tamács úgy döntött, hogy a régió területét génmódosítás-mentes övezetté nyilvánítja. Ezzel a Dél-Dunántúl lett a második hazai génmódosítás-mentes régió.
A régió génmódosítás-mentes övezetté nyilvánítása összhangban van a térség fejlesztési stratégiájában "ökorégió" célkitűzésként szereplő elképzelésekkel, valamint azzal, hogy Pécs "ökováros" szeretne lenni - jelentette ki a mai döntést kommentálva Pánovics Attila, a Dél-dunántúli Regionális Civil Fórum elnöke. Ezzel a döntéssel ez a régió lett hazánkban a második, Európában a 165. génmódosítás-mentes régió. Mint ismeretes, hazánkban elsőként 2005 februárjában a Nyugat-Dunántúli Régió hozott döntést a térség génmódosítás-mentességéről.
Miközben az Európai Bizottság - részben az Egyesült Államok és a biotechnológiai cégek által a Kereskedelmi Világszervezeten (WTO) keresztül gyakorolt nyomás hatására - újabb és újabb génmódosított fajták forgalmazását és termesztését engedélyezi, az európai régiók és önkormányzatok alulról jövő kezdeményezésekkel próbálják kiszorítani területükről a génmódosított növényeket - mondta Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetségének programvezetője. Létrehozták a génmódosítás-mentes övezetek európai hálózatát, amelyhez eddig 165 régió, 4500 önkormányzat és kistelepülés csatlakozott. (Kapcsolódó link: www.gmofree-europe.org
Az európai lakosság több mint 70 százaléka ellenzi a génmódosított élelmiszereket. Az európai kutatások azt mutatják, hogy a minél tájékozottabbak a fogyasztók a génmódosítás egészségügyi, ökológiai és gazdasági kockázataival kapcsolatban, annál nagyobb mértékben utasítják azt el. Ezen felül hazánknak gazdasági érdeke is, hogy ne termesszünk génmódosított növényeket. Az érzékeny európai piacon ugyanis csak akkor van esélyünk eladni a magyar mezőgazdasági termékeket, ha garantálni tudjuk azok génmódosítás-mentességét. Ezért nagy jelentőségű a Dél-Dunántúli Régió génmódosítás-mentes övezetté nyilvánításáról hozott mai döntés - tette hozzá Pánovics Attila, akinek kulcsfontosságú szerepe volt a határozat előkészítésében.
A Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács által elfogadott határozat
A Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács, felismerve, hogy
- a mezőgazdasági növények genetikai módosítása és ezen növények termesztése rendkívül összetett kérdés, amely számos jogi, gazdasági, társadalmi és etikai problémát vet fel;
- a széles körben elismert elővigyázatosság elvét kell alkalmazni, amíg megnyugtató válaszok nem születnek ezekre a kérdésekre;
- a Dél-dunántúli Régió kedvező mezőgazdasági adottságai miatt indokolatlan a genetikailag módosított növények termesztése a régióban;
- a felmérések szerint a fogyasztók nagy többsége elutasítja a genetikailag módosított növényekből készült élelmiszerek fogyasztását;
- a genetikailag módosított növények szabad földön történő termesztésének elutasítása nem jelenti az ezzel összefüggő kutatás és fejlesztés tiltását;
a Dél-dunántúli Régiót, ameddig a fent említett bizonytalanságok fennállnak, a genetikailag módosított növényektől és a belőlük készült élelmiszerektől és takarmányoktól mentesnek nyilvánítja.
A Tanács ezért elkötelezi magát az alábbiak mellett:
- GM-mentes övezetté nyilvánítja a Dél-dunántúli Régiót;
- GM-mentes politikát követ az általa nyújtott szolgáltatások kialakítása során;
- Minden lehetséges eszközzel elősegíti a GM-növényeket nem használó mezőgazdasági rendszerek erősödését és fejlődését;
- Figyelemmel kíséri a GM-növények kibocsátására és forgalomba hozatalára kiadott engedélytervezeteket.
A Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács kéréssel él a Régió önkormányzatai, agrár- és más gazdasági szervezetei és szereplői felé , hogy saját hatáskörükben tegyék meg a határozattal összhangban lévő lépéseket.
A Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács tájékoztatja döntéséről Magyarország többi régióját a TERET keretein belül, és kezdeményezi, hogy a GM-témában tegyenek a Dél-Dunántúlhoz hasonló lépéseket.
A határozat végrehajtását és a kitűzött célok megvalósulását a Dél-dunántúli Regionális Civil Fórum kíséri figyelemmel.
|
|
Kapcsolódó cikkek:
Megszüntetik a több, mint száz éves baromfi-génbankot
Sokoldalúbb részvételt a Géntechnológiai Bizottságban!
A libák bölcsessége
Titkolózás a biotechnológiai cégeknél
Állítsuk meg a GMO növények európai invázióját!
Génmanipuláció botrány - bejutott-e a Syngenta illegális kukoricája Európába?
Az Európai Bizottság ránk erőltetné a génmódosított élelmiszereket
Kína 1-2 éven belül piacra dobja a génmanipulált rizst
Génkezelt kukorica az EU-ban!
A kormánynak kilenc hónap kellett az importtilalom elrendeléséhez
Tüntetés Varsóban a Pioneer génkezelt kukoricái ellen
Greenpeace túra a géntiszta Magyarországért II.
Greenpeace túra a géntiszta Magyarországért
Világméretű kampány a génmódosított élelmiszerek ellen
Hány napig lesz még génmódosítás-mentes a magyar kukorica?
Régi GMO-k veszélyeztetik a bővülő Európát
Olasz vetőmagszennyeződés - szigorúbb szabályozásra van szükség?
Génszennyezett a mexikói kukorica - tudósok a génpiszkált magvak ellen
Szabadalom a génpiszkált halra
Harapj Vissza! - avagy "génpiszkált" óriásparadicsom Magyarországon
"Harapj vissza!"
Kivonul a Bayer az angliai génpiszka-piacról?
Felégették a francia Monsanto-kukoricaföldet
Génmanipulált állatok Magyarországon - tudomány vagy szégyen?
Génszennyezett a mexikói kukorica - tudósok a génpiszkált magvak ellen
Ökoterroristák gyújtották fel a génpiszka-laboratóriumot
Támogasd a horvát génpiszka-moratóriumot!
Meztelen csirkék
Amerika: újra divat a génpiszka-mentes termék
Hamarosan piacra kerülhetnek a "klón-termékek"
|