Örökbefogadható, menhelyeken és gyepmesteri telepeken lévõ cicák és kutyák:
 

Kelet-Magyarország is génmódosítás-mentessé vált

2005 óta 124 %-kal nőtt a génmódosítás-mentes övezetek száma Magyarországon. Az év elején Szabolcs-Szatmár-Bereg- és Hajdú-Bihar Megye közgyűlései is csatlakoztak az egyre bővülő hálózathoz.


GMO-mentes települések, régiók
Sikerrel lezárult a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) és az Ökotárs Alapítvány szervezésében lebonyolított, "Mielőtt belevágna..." című országos fórumsorozat. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium által is támogatott, 11 városban megrendezett eseményeken több száz résztvevő kaphatott tájékoztatást a mezőgazdasági géntechnológia környezet- és egészségügyi kockázatairól, illetve gazdasági vonatkozásairól. Az előadók tényekkel és adatokkal bizonyították, hogy nem igaz az az állítás, amely szerint a genetikailag módosított növények többet teremnének. Sőt, világszerte egyre több vizsgálat és információ jelzi, hogy a genetikailag módosított növények bevezetése fokozza a növényvédő szerek felhasználását és megjelentek az ellenálló kártevők, gyomnövények is.

"A kockázatok ismeretében a fórumok résztvevőinek többsége is elutasítja a génmódosított növények termesztését" - mondta Fidrich Róbert, az MTVSZ programvezetője. - "Ezt mutatja az is, hogy az elmúlt hetekben két további megye is génmódosítás-mentesnek nyilvánította magát. Adataink szerint ezzel 2005 óta két régió, négy megye és 74 település tett ilyen nyilatkozatot."

"Különösen fontosnak tartjuk, hogy a Dunántúl nagy része után a fő gabonatermesztő övezetekben fekvő megyék is megtették ezt a lépést." - tette hozzá Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány igazgatója.

A génmódosítás-mentes Magyarországért kampány kezdeményezői a jövőben további fórumok rendezését is tervezik.

Mi a génmódosítás?
GMO-mentes települések számának alakulása
A genetikai módosítás során a befogadó élőlénybe a legtöbb esetben egy másik, tőle törzsfejlődési értelemben akár teljesen távol eső élő szervezet valamilyen ismert tulajdonságot hordozó génjét juttatják be és késztetik működésre. A legtöbb génmódosított kukorica fajtába például a Bacillus thuringiensis talajlakó baktérium génjét építik be, hogy a kukorica rovarirtó hatású mérget termeljen.

Beépített egészségügyi kockázatok
A génmódosítás során olyan gének - s ezzel fehérjék - kerülnek haszonnövényeinkbe, amelyekkel korábban nem találkozott szervezetünk. Ennek következtében jelentősen megnövekedhet az allergiás megbetegedések kialakulásának kockázata. Az új gének következtében megváltozhat a növényi sejtek működése, és akár rákos és egyéb betegségek is kialakulhatnak. A génmódosítással foglalkozó cégek a géntechnológiai eljárás során gyakran baktériumokból vagy vírusokból származó vektorokat építenek be a növényekbe, annak érdekében, hogy át tudják törni a fajok közötti kereszteződést akadályozó, az evolúciós fejlődés során évmilliók alatt kialakult gátakat. Így tudják ugyanis elősegíteni a kívánt gén beépülését, majd azt működésre bírni, illetve ezek segítségével lehet a beépülés sikerességét kimutatni. Ez további egészségügyi kockázatot jelenthet.

Ökológiai veszélyek
A gyomirtó szerekkel szemben ellenálló növények kifejlesztése tovább fokozza a mezőgazdasági vegyszerek használatát. Ráadásul keresztbeporzás útján az ellenálló tulajdonság génje haszonnövényeink vadon élő változataiba is beépülhet, ezáltal olyan szupergyomok jöhetnek létre, amelyekkel szemben a gyomirtó szerek hatástalanná válnak, s újabb, még jobban mérgező vegyszereket kell kifejleszteni.
A rovarölő mérget termelő növények tovább növelik a talaj és a vizek vegyszer-terhelését, ezen felül a rovarokban gyorsan kialakulhat a rezisztencia a rovarirtó hatású szerekkel szemben.

Veszélyben a gazdaság
Az egészségügyi és ökológiai kockázatok mérlegelése mellett hazánknak gazdasági érdeke is, hogy ne termesszünk génmódosított növényeket. Az európai fogyasztók túlnyomó többsége ugyanis elutasítja a génmódosított élelmiszereket, ezért csak akkor van esélyünk eladni a magyar mezőgazdasági termékeket az érzékeny európai piacon, ha garantálni tudjuk azok génmódosítás-mentességét. Ezért alapvető fontosságú, hogy megőrizzük Európában a magyarországi génmanipuláció-mentességéről kialakult képet.

2008. március 19.
MTVSZ

 

Kapcsolódó cikkek:
A génmódosított növények nem jelentenek megoldást
Skizofrén egeret állítottak elő génmanipulációval
Az Egyesült Államok továbbra is rá akarja erőszakolni Európára a génmódosított növényeket
Tartsuk távol a génmódosított növényeket a bioélelmiszerektől!
Génmódosított élelmiszerek visszavonása az Európai piacról
Románia támogatni fogja a génmódosított kukorica magyarországi tilalmát?
Demonstráció a génmódosított kukorica fajták magyar tilalmának megvédéséért
Génpiszka és allergia
Génmódosított kukorica: Egyelőre maradhat a magyar moratórium!
Európai szintű fellépés a génmódosított kukorica magyarországi tilalmáért
Az amerikai rizs behozatalának tilalmát követeli az MTVSZ
Óriásparadicsommal a génmanipuláció-mentes Magyarországért
Zöldek levele a pártelnökökhöz a génmanipuláció kapcsán
Sötétben világító malacok
Génmódosítás-mentes övezet lett a Dél-Dunántúli Régió
Megszüntetik a több, mint száz éves baromfi-génbankot
Sokoldalúbb részvételt a Géntechnológiai Bizottságban!
A libák bölcsessége
Titkolózás a biotechnológiai cégeknél
Állítsuk meg a GMO növények európai invázióját!
Génmanipuláció botrány - bejutott-e a Syngenta illegális kukoricája Európába?
Az Európai Bizottság ránk erőltetné a génmódosított élelmiszereket
Kína 1-2 éven belül piacra dobja a génmanipulált rizst
Génkezelt kukorica az EU-ban!
A kormánynak kilenc hónap kellett az importtilalom elrendeléséhez
Tüntetés Varsóban a Pioneer génkezelt kukoricái ellen
Greenpeace túra a géntiszta Magyarországért II.
Greenpeace túra a géntiszta Magyarországért
Világméretű kampány a génmódosított élelmiszerek ellen
Hány napig lesz még génmódosítás-mentes a magyar kukorica?
Régi GMO-k veszélyeztetik a bővülő Európát
Olasz vetőmagszennyeződés - szigorúbb szabályozásra van szükség?
Génszennyezett a mexikói kukorica - tudósok a génpiszkált magvak ellen
Szabadalom a génpiszkált halra
Harapj Vissza! - avagy "génpiszkált" óriásparadicsom Magyarországon
"Harapj vissza!"
Kivonul a Bayer az angliai génpiszka-piacról?
Felégették a francia Monsanto-kukoricaföldet
Génmanipulált állatok Magyarországon - tudomány vagy szégyen?
Génszennyezett a mexikói kukorica - tudósok a génpiszkált magvak ellen
Ökoterroristák gyújtották fel a génpiszka-laboratóriumot
Támogasd a horvát génpiszka-moratóriumot!
Meztelen csirkék
Amerika: újra divat a génpiszka-mentes termék
Hamarosan piacra kerülhetnek a "klón-termékek"

 
Tartalom és design: almendra studio. Az oldalon szereplő anyagok utánközlése kizárólag a kiadó írásbeli engedélyével lehetséges. Minden jog fenntartva.
Impresszum, hirdetési feltételek