Globális felmelegedés az Antarktiszon - veszélyben a pingvinek

Reggeli csúcsfogalom. Egymás mögött botladoznak, és nehezemre esik nem megbámulni rózsaszín lábukat... Ez az Antarktisz, és azt a totyogó fekete-fehér csapatot pingvinek alkotják - pontosabban Adelie-pingvinek, akik szárnyukat oldalt tartva egyensúlyoznak, miközben hazafelé masíroznak.

Ez a látvány fogadta Kathy Turco-t, aki egy interjú kedvéért az Antarktiszra utazott, bejárta Bill Fraser (a National Science Foundation által támogatott) expedíciójával a jégtáblákat, hang- és képfelvételeket készített, majd elhozta nekünk a tudósítást arról a csodáról, amit talán pár év múlva már csak a könyvekből ismerhetünk. A National Geographic Pulse of the planet című új weboldalán fantasztikus fotókban gyönyörködhet és soha nem hallott hangokat csodálhat meg az olvasó. A cím: http://pulseplanet.nationalgeographic.com/

Az ausztrál tavasz és nyár az Adelie-pingvinek szaporodási időszaka; az egyetlen olyan időszak az évben, amikor szárazföldre lépnek. Az útjukba eső sziklák az évszázadok során a fészkelő kolónia felé haladó pingvinek ezreinek lába nyomán már simára koptak.

A globális felmelegedés furcsának tűnhet ezen a fagyos kontinensen, bár tudósok és kutatók csoportjai tanulmányozzák a hatásait. A felmelegedő bolygó és ezen pingvinek jövője összefüggésben van, és ahogy mondják, ez a megfigyelés még csak a jéghegy csúcsa…

A legtöbb ökoszisztémában különböző életformák bonyolult hálózata található. Itt, az Antarktiszon, a mikroszkopikus növényekkel táplálkozó kicsiny rákszerű képződmények, a krillek biztosítják a pingvinek és más élőlények legfőbb táplálékát.
Az Adelie-pingvinek nem feltétlenül a "legfontosabb" tagjai a táplálékláncnak, de, mint a tanulmányok célcsoportja, nagyon érdekes betekintést nyújtanak az Antarktisz biológiai alapjaiba.
Épp ezért van Bill Fraser, a Sarki Óceánkutató Csoportból itt az Antarktiszon, a kontinens nyugati végében, ahol az Adelie-pingvinek is élnek. Meggyőződése, hogy fontos információkat adhatnak arra nézve, hogy bolygónk éghajlatának megváltozása milyen hatással van az Antarktisz ökoszisztémájára. Az ő sorsuk esetleg máshol, más élőlényekre nézve példaként szolgálhat.

Az Antarktiszon a hosszú nyári napok és a táplálékbő tengervíz hatására hatalmas mennyiségű fitoplankton termelődik - ez az a mikroszkopikus növényi életforma, amely az óriási mennyiségű krill táplálékát jelenti. Fraser és kutatótársai a krill szerepét vizsgálják a pingvin szülők fiókanevelési próbálkozásaiban.
A biológia nem mindig étvágygerjesztő… A pingvinek étrendjének megértéséhez szükség van a pingvin-gyomortartalom beszerzésére. Hetente egyszer, amikor a pingvinek kicsinyeiket táplálják, 5 felnőtt példányt befognak. Csak egy kis tengervízzel kell megitatni őket, és máris felöklendezik legutóbbi élelmüket. Amint elengedik őket, visszatérnek kicsinyeikhez.

A pingvinek élete igen nehéz. Az Adelie-pingvinek szaporodási időszaka októberben kezdődik, amikor kavicsokból költőhelyet "építenek", és a tojók 1 vagy 2 tojást raknak. 1 hónap keltetés után a fiókák kikelnek, és állandó kotlást, valamint rendszeres táplálást igényelnek. A késő ausztrál nyár során a kolónia aktivitása a csúcson van, ekkor a már szinte teljesen felnőtt fiókák egyre több élelmet követelnek, ezért mindkét szülő kénytelen elhagyni a kolóniát táplálékszerzés céljából. Így kevesebb felnőtt jelenlétében a fiókák biztonságuk érdekében nagy csapatokba verődnek. Állandó veszély fenyegeti őket a sirályszerű ragadozóktól, a halfarkasoktól. Miután megtanulnak úszni, a tenger is ugyanilyen veszélyes lesz számukra az ott portyázó leopárdfókák miatt. Ezen ragadozók természetes ellenségeik, és normális mértékben csökkentik a populáció számát, ám Fraser adatai aggodalomra adnak okot. 1972 óta az Adelie-populáció száma ezen a területen 40%-al csökkent!

Ami szintén riasztó, az az utóbbi 50 év tele során a levegő hőmérsékletének változása, melyben néhány fokos emelkedés figyelhető meg. Egy olyan jégtömb esetében, mint az Antarktisz, a felmelegedés akár örömteli is lehetne, ám a pingvinek megfigyelése azt mutatja, hogy a hatás sokkal alattomosabb.
Ilyen közel a Déli Sarkhoz, a tenger felszíne 6 hónapon át teljesen be van fagyva. A pingvinek életük nagy részét ezeken a kirakósjáték-szerű úszó jégtáblákon élik le. Ezeket használják táplálkozási szünetekben pihenőként, és biztonságot is nyújtanak számukra a leopárdfókák elől. A jég "óvodaként" is szolgál legfontosabb táplálékuk, a krill számára is. Kevesebb jégtábla kevesebb krillt jelent, amely egy újabb ok az Adelie-populáció csökkenésére nézve. A jég elengedhetetlen a pingvinek életben-maradásához, és a globális felmelegedés következtében egyre csökken ennek a mennyisége.
Még egy rossz hír: a kevesebb jégtábla több havat indukál a tél folyamán. Tavasz közeledtekor a mély és sokáig megmaradó hótakaró késlelteti a pingvinek fészkelését. A később kikelő fiókák kevésbé tudnak felkészülni első telükre.
Az egész antarktiszi ökoszisztéma a krilleken alapszik, és a globális felmelegedés miatt bekövetkező krillcsökkenés óriási hatással lehet a táplálékláncon keresztül más fajokra is, nem csak a pingvinekre!

A tél közeledtével egyfajta "érettségi" ceremónia figyelhető meg. A szülők többé nem jönnek vissza a kolóniába, a fiatalok magukra maradnak. Az éhségtől hajtva a csoport felsorakozik a parton, mielőtt beleugranak a vízbe. Amint az utolsó fióka is beugrott, kihalttá válik a kolónia. És felvetődik a kérdés: vajon mikor jön el az az idő, amikor a pingvinek már nem térnek vissza tavasszal, és a kolónia örökké csendbe burkolózik?

40 évvel ezelőtt Rachel Carson "Csendes tavasz" című könyvében leírta a DDT szennyezés következtében kialakult veszélyt, és a lehetséges szörnyű következményeket. Akkoriban szinte semmit sem tudtunk az üvegházhatást okozó gázokról és azoknak a Föld éghajlatát érintő hatásairól. Ám fantasztikus előrelátással Carson könyvében ezt írta: "az üvegházhatást okozó gázkibocsátás csökkentése mindenkinek erkölcsi kötelessége..."

Ma már tudjuk, hogy az ember energia-felhasználása következtében melegszik bolygónk, legfőképp az Antarktisz. Megszívleltük Carson figyelmeztetését a DDT-vel kapcsolatban, és az eredmények pozitívan drámaiak voltak: az emberek és állatok szennyezettségi szintje lecsökkent. Azonban szinte teljesen figyelmen kívül hagytuk Carson kérését az üvegházhatást okozó gázok és az éghajlat felmelegedése tekintetében, talán azért, mert ezek a változások csak fokozatosan következtek be, nem hirtelen.
A veszély ma már sokkal inkább kézzel fogható, mint Carson életében. A kérdés az, hogy a globális felmelegedéssel kapcsolatban tudunk e lépni, amíg még lehet? Vajon az antarktiszi Adelaide pingvinek lesznek-e 21. századi vészcsengőik, melyek figyelmeztetnek, mi várhat más ökoszisztémákra is az emelkedő hőmérséklet következtében?