Örökbefogadható, menhelyeken és gyepmesteri telepeken lévõ cicák és kutyák:
 

Sokoldalúbb részvételt a Géntechnológiai Bizottságban!

Hatvankét környezetvédő, állatvédő, fogyasztóvédelmi és gazdaszervezet levelet intézett a Magyar Tudományos Akadémia elnökéhez, amelyben azt kérték, hogy a Géntechnológiai Eljárásokat Véleményező Bizottságba az Akadémia által delegált öt szakértő között ne csak a géntechnológiában érintett kutatók vegyenek részt, hanem más tudományterületek képviselői (például környezeti jogban, ökológiában és más releváns szakterületeken jártas akadémikusok) is helyet kapjanak a bizottsági munkában.

Tisztelt Elnök Úr!

A magyar mezőgazdaságra, egészségügyre, a hazai élelmiszerbiztonságra, a természetes élőhelyek és az agrárkörnyezet ökológiai és genetikai stabilitására messzemenőkig hatással lesz a jövőben az, hogy a genetikailag módosított (GM) szervezetek tömeges előállítását és forgalmazását mennyire teszi lehetővé az Európai Uniós és hazai szabályozás.

Bár ki vagyunk szolgáltatva az uniós jogalkotásnak, amíg nincs európai alkotmány, az uniós jogszabályok a tagországok alkotmányát nem írhatják felül. Márpedig a magyar Alkotmány deklarálja az egészséges környezethez való jogot. (18. §.) Nem mindegy tehát, hogy a magyar képviselők az uniós fórumokon mire adják voksukat, és a genetikailag módosított szervezetek engedélyezésével kapcsolatban idehaza milyen véleményt alakítunk ki. Mindebben lényeges szerepet játszik a Géntechnológiai Eljárásokat Véleményező Bizottság (GEVB), mint a géntechnológiai hatóság független véleményező testülete. A géntechnológiai tevékenységről szóló 1998.évi XXVIII. törvény 5. §-a az alábbiak szerint határozza meg a GEVB összetételét:

5. (1) A géntechnológiai hatóság az engedély iránti kérelmet a Géntechnológiai Bizottság véleményére figyelemmel bírálja el. A géntechnológiai hatóság az engedély iránti kérelmet a Géntechnológiai Bizottság véleménye ellenére is elutasíthatja.

(2) A Géntechnológiai Bizottság

a) a Magyar Tudományos Akadémia,

b) a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter,

c) a gazdasági és közlekedési miniszter,

d) a környezetvédelmi és vízügyi miniszter,

e) az oktatási miniszter, valamint

f) az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter által e tisztségre megbízott, illetve

g) a környezetvédelmi,

h) az egészségvédelmi,

i) a biotechnológiai,

j) a fogyasztóvédelmi céllal bejegyzett társadalmi szervezeteknek az általuk meghatározott módon választott

képviselőiből áll.

(3) A Géntechnológiai Bizottság tagjai a minisztériumokkal közszolgálati jogviszonyban lévő személyek nem lehetnek. A Géntechnológiai Bizottság tagjai géntechnológiai tevékenységben anyagilag sem közvetlenül, sem közvetve nem lehetnek érdekeltek.

(4) A Géntechnológiai Bizottságba a Magyar Tudományos Akadémia elnöke öt, a miniszterek önállóan egy-egy, a környezetvédelmi céllal bejegyzett társadalmi szervezetek közösen négy, az egészségvédelmi, a biotechnológiai és a fogyasztóvédelmi céllal bejegyzett társadalmi szervezetek közösen egy-egy képviselőt küldenek.

Tehát az MTA öt képviselőt küldhet a GEVB-ba, akiknek kiválasztása az elnök feladata (természetesen az akadémia saját működési szabályainak megfelelően). Tekintettel arra azonban, hogy a genetikailag módosított szervezetek megítélése még az MTA részéről sem lehet csupán géntechnológiát érintő kutatási kérdés, szeretnénk, ha a géntechnológiával közvetlenül foglalkozó szakértők mellett ökológiában, környezeti jogban és más releváns szakterületeken jártas személyek is helyet kapnának véleményalkotásban.

Egyetértünk azzal, hogy ha a genetikai anyag működését meg kívánjuk változtatni, azt meg kell ismerni, tehát először kutatni kell!

Csakhogy a genetikai anyag működésének és szabályozásának felderítése területén minden tiszteletre méltó tudományos erőfeszítés ellenére is sok kérdés vár még megválaszolásra.

A genetikai módosítás hatása a biológiai rendszerek stabilitására:
- a génexpresszióra, a gének kölcsönhatására, a genetikai szabályozás stabilitására;
- a genetikailag módosított szervezetek ökológiai hatásának felderítése populáció társulás és ökoszisztéma szinten;
- az esetleges vertikális és horizontális géntranszfer kivédése;
- a genetikailag módosított szervezetek elterjedésének és hatásának hosszú távú monitoringja,
- a genetikailag módosított táplálékok és takarmányok rendszeres fogyasztásának hatása az élőlények szervezetére és a tenyésztett populációk életképességére;
- a genetikailag módosított szervezetek alkalmazásának társadalmi aspektusai stb.,
mind-mind idő- és pénzigényes, de kutatandó feladatok minden egyes tömegesen előállítani kívánt génmódosított vonal vonatkozásában ahhoz, hogy "a hazánk és az EU többi tagállama által is aláírt Biológiai Sokféleség Egyezmény Biológiai Biztonságról szóló Jegyzőkönyvének megfelelően" az elővigyázatosság elvét betartva nyugodt lelkiismerettel eldönthessük, hogy hozzá kívánunk-e járulni a hazai jól bevált fajokfajták génmódosított vonalakkal történő kiszorításához, vagy sem.

Önt közszereplései és megnyilatkozásai alapján különösen sokra értékeljük kimondottan széles látóköre és szintetizáló gondolkodása miatt.

Ezért arra kérjük Önt, mint a MTA elnökét, - az ezen levelet aláíró környezet-, természet-, állat- és fogyasztóvédelmi szervezetek nevében - hogy kezdeményezze a MTA közgyűlésén illetve megfelelő fórumain, hogy a testület ne csak a géntechnológiában érintett kutatók révén vegyen részt a GEVB munkájában, hanem környezeti jogban, ökológiában és más releváns szakterületeken jártas akadémikusok is kapjanak helyet a bizottsági munkában!

Budapest, 2005. december 8.

Az aláíró szervezetek nevében
Tisztelettel:
dr. Pethő Ágnes elnök Fauna Egyesület és dr. Farkas István ügyvezető elnök Magyar Természetvédők Szövetsége

Aláíró szervezetek:
Állatbarát Alapítvány
Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége
Baja Ifjúsági Természetvédelmi Egyesület
Biokultúra Egyesületek Szövetsége
BOCS Alapítvány
Bodrog Egyesület
Börzsöny Akciócsoport
Csalán Egyesület
CSEMETE Természet- és Környezetvédelmi Egyesül
Csermely Környezetvédelmi Egyesület
Dráva Szövetség
Egyetemes Létezés Természetvédelmi Egyesület
E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület
Fauna Egyesület
Feldolgozók Biokultúra Egyesülete
Független íkológiai Központ
"Gaia" íkológiai és Vidékfejlesztési Alapítvány
Galga Környezetvédelmi Egyesület
GATE Zöld Klub
Göncöl Szövetség
Greenpeace Magyarország
Győr-Moson-Sopron Megyei Agrárkamara
Gyűrűfű Egyesület
Hajdúböszörményi Ifjúsági Természetvédő Kör
Hatvani Környezetvédő Egyesület
HOLOCÉN Természetvédelmi Egyesület
Kerekerdő Alapítvány
Keresztúri Társas Kör Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület
Környezeti Tanácsadók Egyesülete
Környezeti Tanácsadó Irodák Hálózata
Középkertért Egyesület
Lanius Természetvédelmi Egyesület
Lehet Más a Világ! Aktivista Klub - Pécs
Levegő Munkacsoport
Magosfa Környezeti Nevelési és íkoturisztikai Alapítvány
Magyar Állatotthonok Szövetsége
Magyar Állatvédők Országos Szervezete
Magyar Gazdakörök Országos Szövetsége
Magyar Természetvédők Szövetsége
Misina Természet- és Állatvédő Egyesület
Mozgalom A Margitszigetért Közhasznú Egyesület
Nimfea Természetvédelmi Egyesület
Nyugat-Dunántúli Biokultúra Egyesület
Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület
íkológiai Gazdálkodás Oktató, Kutató és Szaktanácsadó Egyesülete
íkológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány
Pangea Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület
Pécsi Zöld Kör
Reflex Környezetvédő Egyesület
Rügyecskék Alapítvány
Somogy Természeti íröksége Közalapítvány
SZIKE Környezet- és Egészségvédelmi Egyesület
Tisza Klub
Tolna Megyei Állat- és Természetvédő Alapítvány
Tölgy Természetvédelmi Egyesület
Tudatos Vásárlók Egyesülete
Védegylet
WWF Magyarország
Zöld Akció Egyesület
Zöld Fiatalok
Zöld Forrás Egyesület
Zöldgömb Sport Klub
Zöld-Híd Alapítvány

2005. december 15.

 

Kapcsolódó cikkek:
A libák bölcsessége
Titkolózás a biotechnológiai cégeknél
Állítsuk meg a GMO növények európai invázióját!
Génmanipuláció botrány - bejutott-e a Syngenta illegális kukoricája Európába?
Az Európai Bizottság ránk erőltetné a génmódosított élelmiszereket
Kína 1-2 éven belül piacra dobja a génmanipulált rizst
Génkezelt kukorica az EU-ban!
A kormánynak kilenc hónap kellett az importtilalom elrendeléséhez
Tüntetés Varsóban a Pioneer génkezelt kukoricái ellen
Greenpeace túra a géntiszta Magyarországért II.
Greenpeace túra a géntiszta Magyarországért
Világméretű kampány a génmódosított élelmiszerek ellen
Hány napig lesz még génmódosítás-mentes a magyar kukorica?
Régi GMO-k veszélyeztetik a bővülő Európát
Olasz vetőmagszennyeződés - szigorúbb szabályozásra van szükség?
Génszennyezett a mexikói kukorica - tudósok a génpiszkált magvak ellen
Szabadalom a génpiszkált halra
Harapj Vissza! - avagy "génpiszkált" óriásparadicsom Magyarországon
"Harapj vissza!"
Kivonul a Bayer az angliai génpiszka-piacról?
Felégették a francia Monsanto-kukoricaföldet
Génmanipulált állatok Magyarországon - tudomány vagy szégyen?
Génszennyezett a mexikói kukorica - tudósok a génpiszkált magvak ellen
Ökoterroristák gyújtották fel a génpiszka-laboratóriumot
Támogasd a horvát génpiszka-moratóriumot!
Meztelen csirkék
Amerika: újra divat a génpiszka-mentes termék
Hamarosan piacra kerülhetnek a "klón-termékek"

 
Tartalom és design: almendra studio. Az oldalon szereplő anyagok utánközlése kizárólag a kiadó írásbeli engedélyével lehetséges. Minden jog fenntartva.
Impresszum, hirdetési feltételek