Örökbefogadható, menhelyeken és gyepmesteri telepeken lévõ cicák és kutyák:
 

Még több fóka mészárlását engedélyezik


Újra bojkottra szólítják fel az állatvédők a fókavadászatot ellenző állatbarátokat. Az állatvédők azt kérik: senki ne vásároljon kanadai termékeket és ne utazzon turistaként Kanadába, ezzel is tiltakozva Ottawa döntése ellen, melynek értelmében növelni fogják az éves fókavadászat alkalmával lemészárolható állatok számát.


foto: © International Fund for Animal Welfare (IFAW) A nemzetközi felháborodásnak köszönhetően a vadászatot 20 évvel ezelőtt korlátozták, de a kormány szerint a fókaállomány annyira "magához tért", hogy az állatok versenyezni kényszerültek a halászokkal a newfundlandi tőkehalakért. A tőkehal-állomány annyira megcsappant, hogy egy időre be is tiltották halászatukat.

Az állatvédők szerint a tőkehalak eltűnéséért a halászati hivatalok rossz stratégiája, és a fókák helyett a túlhalászás a felelős. A fókákat hibáztatni a tőkehal-állomány csökkenéséért azért is badarság, mert a tőkehal a fókák étrendjének csupán 1-3%-át teszi ki.

A kanadai hatóságok szerint a 80-as évek óta 1,8 millióról 5 millióra nőtt a fókák száma, ezért szükséges a ritkítás.
Naomi Rose tengerkutató szerint a fókapopuláció csak most kezdett magához térni a múlt század hatalmas mészárlásai után és egyáltalán nem látja úgy, hogy a fókaállomány túl nagy lenne és ritkításra szorulna. Rose szerint a kanadai kormánynak át kéne képeznie a munkanélküli halászokat és pl. a turizmusban kéne foglalkoztatniuk őket. A munka nélkül maradt halászok jelenleg az éves fókavadászat alkalmával próbálnak minél több bébifókát agyonverni, hogy szőrméjük értékesítéséből egész évre megkeressék a megélhetésükhöz szükséges pénzt.

foto: © International Fund for Animal Welfare (IFAW) A Humane Society of the United States (HSUS) és a Nemzetközi Állatvédelmi Alap (International Fund for Animal Welfare)közös kampányt indított a fókavadászat ellen és arra kérik az állatbarátokat, hogy semmilyen kanadai terméket ne vásároljanak és ne utazzanak Kanadába, amíg az ottawai kormány nem korlátozza az öldöklést.

A nemzetközi nyomás hatására 1987-ben a kanadai kormány betiltotta a 12 napnál fiatalabb bébifókák leölését; az intézkedés nyilvánvaló célja az volt, hogy elhallgattassa az állatvédőket. A vadászat során azonban szinte lehetetlen ellenőrizni a több százezer lemészárolt, majd megnyúzott fóka pontos korát, ezért az intézkedésnek nem volt sok értelme. A vadászok a 3 hónapnál idősebb állatokat nem bántják, mert az ő bundájuk már foltosodni kezd és ez csökkenti az értéküket.

A kanadai kormány engedélyezi a bébifókák bunkóval történő agyonverését, mert így a szőrme alig károsodik. Sokszor előfordul, hogy a kis fókák csak elkábulnak a fejükre mért ütéstől és akkor térnek magukhoz, amikor már nyúzzák őket.

Kanada idén bejelentette: a következő 3 évben 975 ezer fóka lemészárolását engedélyezi. A szőrme értékesítésén kívül a "fókaipar" új találmányokkal, a fókakolbásszal és (a "szívkímélő" omega-3 zsírsavat tartalmazó) fókaolajjal is kísérletezik.
A fókahús és -olaj forgalmazását az USÁ-ban már 1972-ben betiltották. A fókákat Izlandon, Grönlandon, Norvégiában és Oroszországban vadásszák még, de sokkal kisebb számban, mint Kanadában.

Kapcsolódó linkek:
Hiába a törvénymódosítás, nem lett humánusabb a fókavadászat
Amerikai oroszlánfókák a Perzsa-öbölben
Húsz éve először nőtt az északi oroszlánfókák száma
Oroszlánfóka a legokosabb állat
Bardot kritizálja a WWF-et a kanadai fókavadászat támogatása miatt
A WWF álláspontja a grönlandi fóka vadászatáról Kanada keleti partjánál
Vékonyodó jégtakaró - melegszik a talaj a fókák "lába" alatt
Kanada: 20 ezerrel több fókát öltek
Kezdődik a kanadai fókavadászat
Újra bíróság előtt a fókavadászok ügye
Kamerás fókák kutatják a sarki vizeket
Kétezer dolláros vérdíj a fókagyilkosokra
IFAW
Canadian seal hunt

Zöld Magazin
2003. augusztus 13.

 

 
Tartalom és design: almendra studio. Az oldalon szereplő anyagok utánközlése kizárólag a kiadó írásbeli engedélyével lehetséges. Minden jog fenntartva.
Impresszum, hirdetési feltételek