Kamerás fókák kutatják a sarki vizeket
A National Geographic cikke alapján

Azzal, hogy videokamerákat rögzítettek az Antarktisz- közeli tengerekben élő Weddell-fókák fejére, a tudósok betekintést nyertek a fókák életébe. Azonban ez a technika azt is lehetővé tette, hogy ritka bepillantást nyerjenek azon fajok életébe is, amelyekre a fókák vadásznak.

Az antarktiszi nyár folyamán a Weddell-fókák napoznak; hatalmas testükkel kimásznak a fagyos vízből. Amikor a jég felszínén tartózkodnak, a kutatók elkábítják, majd laboratóriumba szállítják őket, ahol egy ököl nagyságú infravörös kamerát, egy computert (amely a mélységet és a sebességet méri és rögzíti), valamint egy radar- és rádió-adóvevőt erősítenek rájuk. Ezután a víz alatt elengedik az állatokat, amelyek, miközben a jégtakaró alatt úszkálnak a vizsgálati területen belül, rögzíik a víz alatti történéseket.

Miután a felszínre jönnek, a kutatók minimális zavarkeltés mellett eltávolítják róluk a kamerákat. Ezek után a szabadon mozgó állatok kutatásába kezdenek, amelyeket a radar- és rádió-adóvevő segítségével tudtak nyomon követni. A szabadon mozgó állatoktól a kamerákat visszaszerezni igencsak hazárdjáték, de ez lehetővé teszi, hogy táplálkozás közben, valamint utazásuk során a más élőlényekkel történő találkozásaikat is megfigyelhessék a kutatók.

Meg kell értenünk a ragadozók és áldozataik egyensúlyát. Tudnunk kell, ki mivel táplálkozik, és mennyit eszik. Minden egyes állat látszólag saját stratégiát alakít ki vadászatához. Hogy a fókák hogyan lettek ennyire ügyesek a táplálék megtalálásában, még mindig nem teljesen ismert. A vízben hideg van és sötét. A fókák 4-500 m mélyre merülnek, miközben visszatartják a lélegzetüket, és így is hatékonyak az élelemszerzésben.

Egyes kutatók szerint nyáron, amikor a nap süt, a fókák úgy találhatnak rá táplálékukra, hogy azok sziluettjeit figyelik. Mélyre merülnek, és ha a világos felszín felé néznek, az áldozatok sötét árnyként jelennek meg előttük.

Más kutatók szerint a fókák bajszuk segítségével találnak rá az élelemre, hiszen felülről is megtalálják az áldozatot..

Az antarktiszi halakat, leginkább azokat, amelyek a fagyos, sötét, jégtakaró alatti vizekben élnek, igen nehéz elfogni, vagy akárcsak megfigyelni is. Ám miközben a táplálkozó Weddell-fókákat tanulmányozták, a kutatók jelentős adatokra is szert tettek 2 fontos halfajjal kapcsolatban.

A silverfish (Pleurogramma antarcticum) és a toothfish (Dissostichus mawsoni), melyek annyira ismeretlenek, hogy magyar nevük nincs is, a déli óceánok ökológiájában óriási szerepet töltenek be. Ennyire délen ugyanis nincsenek már krillek, így azok szerepét a tápláléklánc legalján a silverfish veszi át, hatalmas mennyiségű élelmet biztosítva halak, fókák, bálnák, tengeri madarak és más élőlények számára egyaránt.

"A fókák úgy eszik ezeket a halakat, mint a pattogatott kukoricát, egyetlen merülés alkalmával akár száznál is többet elfogyasztanak" - mondta Terrie Williams, a santa cruzi California Egyetem munkatársa.

A silverfish kb. 15-20 cm hosszú. Vontatóhajókról származó adatok szerint a déli óceánok legnagyobb mennyiségben megtalálható halai ők, bár nagyon keveset tudunk arról, hogy pontosan hol is élnek.

A toothfish, amely 1-2 m hosszú, szintén nagyon fontos ökológiailag. A chilei tengeri sügérhez való hasonlósága - amely igen kedvelt éttermi eleség, és túlhalászott faj - a kereskedelmi halászati iparág egyik kedvelt célpontjává tette. A toothfish a silverfishnél magasabban helyezkedik el a táplálékláncban.

A fókákra erősített kamerák felvételei lehetővé tették, hogy még részletesebb adatokat tudhassanak meg arról, hogy ezek a halak a tenger mely szintjén töltik leginkább idejüket, milyen gyorsan mozognak, és a napközbeni vertikális migrációjuk hogyan is alakul.