|
Műholdas rendszer segíti a fókakutatást
Áttörő kísérletsorozatba kezdett Norfolkban az RSPCA állatvédő szervezet annak érdekében, hogy meggyőződhessenek a megmentett fókák rehabilitációjának sikerességéről.
 | | Fóka jeladóval. Fotó: RSPCA |
Elsőként hat fiatal fóka kapott műholdas nyomkövető készüléket, melynek segítségével nem csak útvonalukat tudják figyelemmel kísérni, hanem azt is, mennyi ideig és milyen mélyen tartózkodnak egy-egy merülés alkalmával a víz alatt.
Az adatok fontos információkat szolgáltatnak arról, milyen gyorsan sikerül visszailleszkedniük a természetbe azoknak az állatoknak, akik közel fél évet töltöttek el az RSPCA rehabilitációs központjában.
Az RSPCA a program keretében együttműködést kezdeményezett a St Andrews Egyetem tengeri emlős kutató egységével, mely jelenleg 10 vadon élő fóka mozgását követi nyomon hasonló módszerrel.
A két csapat fóka viselkedésének összehasonlításával szeretnék majd információkat kapni arról, milyen következményei lehetnek, ha fogságban tartanak, illetve nevelnek fel fókákat.
A program célja elsősorban az, hogy minél több fogságban tartott fókát engedhessenek majd szabadon a lehető legkevesebb rizikóval, vagyis úgy, hogy az állatokat a lehető legjobban felkészítik a vadon történő életre.
Az RSPCA hat, nemrég szabadon engedett, nyomkövetővel felszerelt fiatal fókája mind hosszú rehabilitáción vett részt. Mind a négy hímet és két nőstényt a keleti partokon találták partra vetődve 2-3 hónapos korukban.
Mindannyian elveszthették anyjukat, alultápláltak és sebesültek voltak, amikor rájuk találtak.
A központ gondozói meggyógyították az állatokat és addig táplálták őket, amíg el nem érték azt a 32-46 kg-os súlyt, mely a becslések szerint elegendő tartalékot ad nekik ahhoz, hogy újra alkalmazkodni tudjanak a vad életmódhoz.
Némó, Herkules, Shrek, Morocco Mole, Snoopy és Skippy bőrére ragasztóval erősítették fel a jeladókat, amik nem okoznak semmilyen nehézséget viselőiknek.
Minthogy a jeladók csak a szőrhöz ragadnak, néhány hónap múlva maguktól leesnek majd a fókákról, ahogy azok (augusztus táján) vedleni kezdenek.
Ha szeretnéd megnézni, melyik fóka hol jár, kattints ide és válaszd ki annak a fókának a nevét, akit meg szeretnél figyelni.
Kapcsolódó cikkek:
Még több fóka mészárlását engedélyezik
Hiába a törvénymódosítás, nem lett humánusabb a fókavadászat
Amerikai oroszlánfókák a Perzsa-öbölben
Húsz éve először nőtt az északi oroszlánfókák száma
Oroszlánfóka a legokosabb állat
Bardot kritizálja a WWF-et a kanadai fókavadászat támogatása miatt
A WWF álláspontja a grönlandi fóka vadászatáról Kanada keleti partjánál
Vékonyodó jégtakaró - melegszik a talaj a fókák "lába" alatt
Kanada: 20 ezerrel több fókát öltek
Kezdődik a kanadai fókavadászat
Nincs elég táplálék - pusztulnak az oroszlánfókák
Iránytű helyett bajusz
Újra bíróság előtt a fókavadászok ügye
Kamerás fókák kutatják a sarki vizeket
Kétezer dolláros vérdíj a fókagyilkosokra
|
|