|
Átveri az állattartókat az IAMS
Az amerikai állateledeleket ellenőrző hatóságok szerint az IAMS által gyártott állateledelek (pl. Eukanuba) összetétele nem egyezik meg a cimkén feltüntetett adatokkal, így az IAMS nem csak a fogyasztókat vezeti félre, de az állatok egészségét is komolyan veszélybe sodorja.
Az állatvédők világszerte évek óta támadják az IAMS-t kegyetlen állatkísérletei miatt, melyeket az eledelek kifejlesztése során végez. A legtöbb állateledel-gyártó nem alkalmaz olyan állatkísérleteket, melyek során megbetegítenek illetve megölnek állatokat, ezért az IAMS kegyetlenkedéseiről napvilágot látott dokumentumok világszerte megdöbbentették az állattartókat és egyre többen csatlakoznak az amerikai állatvédők által hirdetett bojkotthoz.
A PETA IAMS-sel foglalkozó honlapján most újabb érvek jelentek meg az IAMS állateledelei ellen.
Az állateledelek ellenőrzésével foglalkozó hatóságok ugyanis felfedezték, hogy az IAMS által gyártott állateledelek összetétele nem egyezik azzal, amit a cimkéken feltüntetnek.
A PETA szerint az elmúlt 5 évben az IAMS rengeteg alkalommal vezette félre a vevőket; csak Texasban 27-szer szegték meg a szabályokat.
A legújabb ellenőrzés adatai szerint például az IAMS (Eukanuba) macskaeledelek 54,7 %-al kevesebb A-vitamint tartalmaznak, mint ahogy azt a cimkén feltüntetik.
Az A-vitamin hiánya súlyos következményekkel járhat: alulfejlettséget, a csontok gyengeségét, torzulását, fogyást, a betegségekkel szembeni ellenállóképesség csökkenését, tüzelési rendellenességeket, vetélést, fogyatékos utódokat eredményezhet.
A legutóbbi dél-dakotai ellenőrzés során kimutatták, hogy az IAMS macskaeledeleiben 22,86%-al kevesebb taurin van, mint amit a gyártó a cimkén garantál.
Irónikus, de az IAMS-nak egy egész saját weboldala van, mely a taurinhiány veszélyeivel foglalkozik, például az esetlegesen kialakuló vaksággal vagy az akár halálos kimenetelű szívizomgyengeséggel.
A legutóbbi rhode islandi vizsgálat szerint a felnőtt és kölyök macskaeledelek 35,76 illetve 29,36%-al kevesebb, (a szőr minőségét, a növekedést, a sebgyógyulást és ellenállóképességet is befolyásoló) zsírt tartalmaznak, mint ami a cimkén fel van tüntetve.
Ezek után már azon sem csodálkozunk, hogy a legfrissebb illinoisi hatósági vizsgálat a macskaeledelekben 32%-al kevesebb magnéziumot talált, a texasi ellenőrök az IAMS kutyaeledelekben pedig 12,03%-al kevesebb fehérjét mutattak ki, mint ahogy az a cimkén áll.
Bár a fenti összetevők hiánya is komoly következményekkel járhat, ha ez nem lenne elég, az IAMS eledelekben "kéretlen" hozzávalókat is találtak. Az amerikai élelmiszer - és gyógyszerellenőrző hivatal (FDA) veszélyesen nagy mennyiséget talált a DL-methionin nevű aminosavból a kutyaeledelekben, melynek következtében több százezer konzervet vonattak vissza New Yorkban, Pennsylvaniában, Rhode Islanden, Michiganben, Ohioban, Indianában és Kentuckyban.
Bővebben a témáról a PETA iamscruelty.com weblapján olvashatsz.
|
|