Örökbefogadható, menhelyeken és gyepmesteri telepeken lévõ cicák és kutyák:
 

Ökoterroristák gyújtották fel a génpiszka-laboratóriumot

Egy környezetvédelmi csoport, mely korábban már felelősnek vallotta magát egy síelőhely, valamint luxusházak, és fakitermelő vállalatok megrongálásáért, most magára vállalta azt a hétvégi tűzesetet, mely a Minnesotai Egyetem tanári karának csütörtöki nyilatkozata szerint, komoly károkat okozott az intézmény kutatói laboratóriumában.


foto: ELF Az egyetem dékánja, Judson Sheridan állítása szerint a "Föld Felszabadításáért Front" (Earth Liberation Front - ELF) elnevezésű csoport az intézménynek küldött e-mailjében magára vállalta azt a szombati gyújtogató akciót, mely értékes berendezéseket és egy utánfutót rongált meg. Ezeket a tárgyakat egy növények génmanipulációjával foglalkozó laboratórium építkezésénél használták.

- Természetesen nagyon megrendít és elkeserít bennünket, ami történt. Ez helyi terrorizmus - nyilatkozta Sheridan.

A lángok a szomszédos, terményekkel dolgozó tudományos laboratóriumban is károkat okoztak. A kár legalább 250,000 dolláros; személyi sérülés nem történt.
A környezet védelmének jegyében már hat éve "vandalista" tevékenységet folytató ELF két évvel ezelőtt az iskola üvegházát gyújtotta föl. Ezt megelőzően egy 1998-as tűzesetet vállalt magára a szervezet, mely a colorado-i Vail síelőhely liftjeit és gazdasági épületeit tette tönkre; majd egy, a mocsárvidék közelébe épülő indianai luxusházsort elpusztító tüzet, valamint oregoni és washingtoni fakitermelő vállalatokat érő támadásokat mondhattak magukénak.
A körülbelül 30, összesen több mint 40 milliós kárt okozó, ELF által elkövetett erőszakos támadásnak eddig egy sérültje sem volt még. A hatóságok múlt év elején Indiánában és New Yorkban tartóztattak le először az ELF-hez tartozó állítólagos szabötőröket.

Sheridan azt nyilatkozta, hogy a pillanatnyilag helyreállítás alatt álló laboratóriumban a növények génmanipulációval foglalkozó alapkutatásokat fognak végezni, melyeknek az a célja, hogy a kártevők ellen jobban védekező, tehát kevesebb baktériumölő szert igénylő növényeket fejlesszenek ki.

Kapcsolódó linkek:
Korábbi cikkünk: ELF - Többszáz fát megszegecseltek a Gifford Pinchot erdőben
The Earth Liberation Front
The Animal Liberation Front


Réka
2002. február 10.

 

 
Tartalom és design: almendra studio. Az oldalon szereplő anyagok utánközlése kizárólag a kiadó írásbeli engedélyével lehetséges. Minden jog fenntartva.
Impresszum, hirdetési feltételek