|
Ősi oroszlánleletet találtak Egyiptomban
Az egyiptomiak sokat vitatott, hajdani oroszlánkultuszát látszik bizonyítani az a lelet, melyet Tutankhamen fáraó szoptatósdajkájának, Maianak sírjában találtak a kutatók.
A Saqqarában található síremlékben ugyanis egy ősi, hím oroszlán csontvázára bukkantak.
A sírhely maga i.e. 1330-ban készült, azonban a maradványokat feltehetően csak néhány száz évvel később helyezték el benne.
Az korábban is köztudott volt, hogy az egyiptomiak tenyésztették, istenként tisztelték és emberi jellemvonásokkal ruházták fel az oroszlánokat, azonban korábban sosem találtak eltemetett nagymacska-maradványokat.
Annyit tudtunk csupán, hogy az oroszlánokat erre a célra szolgáló szentélyekben szaporították, táplálták és temették el meghatározott szertartások szerint.
Az oroszlán csontvázát a sír Bastetnek, a macskafejű istennek szentelt részében tárták fel, ahol különböző állati csontok hevertek szanaszét. Az oroszlán csontváza méreténél fogva tűnt ki; ekkora hím oroszlán-csontozatot ugyanis még soha nem találtak a kutatók korábban.
A maradványokat egy fal melleti sziklán fekve találták és úgy tűnik, valamilyen módon tartósítva voltak, bár nem balzsamozták be őket. A testet keleti irányba fektették, az állat (részben már szétporladt) feje pedig északra nézett.
A csontok elszíneződése és a rajtuk található ásványi maradványok hasonlók azokhoz, melyeket mumifikált macskák esetében találtak ugyanezekben a katakombákban.
Egyes feltételezések szerint a megtalált oroszlánt az oroszlánfejű Mahes isten megtestesülésének tekinthették, illetve Mahesnek szánhatták az egyiptomiak. Mahes Leontopolis, az oroszlánváros tilszteletben álló személyisége volt, és ő maga is oroszlánokat tenyésztett.
A chicagoi egyetem egyiptológusai szerint elképzelhető, hogy az egyiptomiak az oroszlánt Mahes anyjával, a szintén oroszlánfejű Sekhmettel azonosították. Sekhmet Bastet isten sötét oldalát képviselte az egyiptomi hitvilágban.
A lelet jelentőségét egyes kutatók azért vitatják, mert sem hús, sem a szokásos kötés nem maradt fent, így a mumifikálás ténye vitatható. Mivel azonban másként kezelték az oroszlán maradványait, mint a többi állatét, és kétség sem férhet hozzá, hogy szertartásos temetése volt, akár az is elképzelhető, hogy nem valamilyen istenség képmásaként, hanem egyszerűen családi házikedvencként került a sírba az egykor fenséges ragadozó.
|
|