Örökbefogadható, menhelyeken és gyepmesteri telepeken lévõ cicák és kutyák:
 

Egereket kínoznak Új-Mexikóban

Állatvédők kifogásolják az Új-Mexikói Egyetem által végzett egérkísérleteket, melyek szerintük pusztán állatkínzásnak minősülnek, tudományos kutatásnak semmiképpen.

A kísérletek során elektrosokkot alkalmaznak egereken, valamint olyan környezetet teremtenek, ahol az állatokat intenzív félelemnek teszik ki. Az egyik kísérlet során az egereket farkuknál fellógatva víz alá merítik és szinte fulladásig tartják lent őket. Copyright © Zöld Magazin :: www.zoldmagazin.com

Az állatvédők szerint a módszerek ugyanazok, mint amiket a vallatások során az USA katonái használnak; az elektrosokk, fizikai bántalmazás, az érzékek összezavarása vagy a Waterboarding néven ismert kínzási forma, melynek során a deszkára kötözött fogjot fejjel lefelé, általában a fejére csuklyát vagy nylonzacskót húzva vízbe lógatják, hogy az áldozatnak halálközeli élményt okozzanak, kísértetiesen hasonlít az egyetemen végzett tesztekre.

Az állatvédők szerint ez nem csoda, hiszen az egyetem vezetője, Louis Caldera korábban a hadseregnél dolgozott egy olyan intézményt felügyelve, melyben többek között a kínzásokkal kapcsolatos ismereteket sajátíthatták el közép- és dél-amerikai katonák és rendőrök.Copyright © Zöld Magazin :: www.zoldmagazin.com

Az egyetemen alkalmazott kísérleti módszerek egyébként "eleget tesznek a biológiai tanulmányokkal kapcsolatos etikai irányelveknek", ezért megszüntetésüket nem tervezik.

2007. június 20.
Zöld Magazin

 

Néhány kapcsolódó cikkünk az állatkísérletekről:
Új módszerek az állatkísérletek helyettesítésére
Börtönbe kerültek az aktivisták
Óriásplakáttal a kutyakísérletek ellen
Rekviem állatok millióiért - finisben a REACH
Eltitkolta a TBC-járványt a Covance
Háború a Covance ellen
Aláírásgyűjtés az állatkísérletek ellen
Hétfőn jelentik be az állatkísérleti statisztikákat Angliában
Tony Blair az állatkísérleteket pártolja
126 kísérleti állatot szabadítottak ki svéd aktivisták
Mondd: LÁV!
Regenerálják szerveiket a "gyógyegerek"
Állatok fájdalmát mérnék a britek a kísérletek során
McCartney a Covance ellen
Háború az Oxfordi Egyetem ellen
Újrakezdik az oxfordi majomlabor építését
Együttműködési megállapodás az állatkísérletek csökkentésére
Mikrochippel helyettesíthetik az állatkísérleteket
Bubópestises egerek tűntek el Jersey-ben
Nem tiltották be a labor-videót
Kísérletre adja el állatait egy amerikai menhely
Egy év börtönt kapott az egérszabadító
Az igazság ideát van...
Nem kaptak mentességet a franciák az állatkísérleti tilalom alól
Ártatlannak ítélték az állatlabort
Tüntetések a Covance laboratóriumok ellen
Milliókat kaptak az IAMS-nek nemet mondó menhelyek
Mégis megépítik az oxfordi labort
Eltiltották az épülő labor közeléből az állatvédőket
Európába és Ázsiába jön kísérletezni a gyógyszermulti
Törvénybe kerül az állatvédelem Kínában
Kétes állatkísérletek a Kalifornia Egyetemen
Szadista majomkísérletek a Columbia Egyetemen
Rekordmennyiségű állatkísérlet Nagy-Britanniában
Megvétózták Spanyolországban a csimpánzotthon tervét
Átveri az állattartókat az IAMS
Óriásplakát és szülinapi üdvözlet az IAMS-nek
Brit állami központ az állatkísérletek csökkentésére
Újabb felesleges állatkísérletek a HLS-ben
Végleg meghiúsult a cambridge-i majomlabor
Bezárhatják a német állatkísérleti labort kegyetlenkedés miatt
Fellebbeznek az állatvédők a cambridge-i majomlabor ellen
Tiltakozás Huntingdonban az új állatkísérleti labor ellen
Titkos kísérletek a Melbourne-i állatkertekben
80%-al csökkenti állatkísérleteit egy indiai gyógyszergyártó
PETA-tüntetés Budapesten
Ketrecbe zárt "állatok" tiltakoznak az IAMS kegyetlen kísérletei ellen
Még mindig a legvéresebb állateledel...
IAMS és Eukanuba - a legvéresebb állateledel
Plakátok és állati jogok
Endotracheális intubáció: a macskák halála
Az USA állatkísérletei számokban - 2002
Orvosok kérik a san diego-i egyetem állatkísérleteinek beszüntetését
Megszöktek a kísérleti majmok
Újabb orvostudományi egyetem szünteti be az állatkísérleteket
2003. január 15: Megszavazta a kozmetikai állatkísérletek tilalmát az EP
McCartney támadja a WWF-et az állatkísérletek támogatása miatt
Zöldek-e a zöldek? - szponzorált gyilkosság
A WWF válasza a PETA támadására: állatkísérletek támogatása
Állatkísérletek - a gyilkosságok igazolása
Concorde: állatokon tesztelt hangrobbanás
Vaj van a P&G füle mögött
EU-megállapodás az állatkísérletekről
Új állatkísérleti szabályzat az USÁ-ban
Im memoriam - a Laboratóriumi Állatok Világnapja
Emberi sejteket tartalmazó chipet készítenek a japánok
Bridget Bardot az állatok jogaiért
Szükségtelen állatkísérleteket végez a DuPont és a Honeywell
Lord Sainsbury, a véreskezű
Csimpánzok az EU kínzókamrájában
Bekeményítenek az állatvédők - Stop Huntingdon Animal Cruelty
Újabb sikeres akció a HLS-horror ellen!
Tiltakozó akció a HLS labor ellen
Kinek van joga az élethez? - A kóbor ebek szike alá valók?
Emberi jogok védelmezői az állatkísérletek ellen
Az 1998. évi XXVIII. törvény az állatok védelméről és kíméletéről

Állatkísérletekről szóló cikksorozatunk első része - Etika
A cikksorozat második része - Történelem
A cikksorozat harmadik része - Tudomány
A cikksorozat negyedik része - Alternatív módszerek
A cikksorozat ötödik része - Toxicitási tesztek
A cikksorozat hatodik része - Kozmetikai kísérletek és "génpiszka"
A cikksorozat hetedik része - Hadiipar
A cikksorozat nyolcadik része - Az értelmetlen kísérletek
A cikksorozat kilencedik, befejező része

A kísérleti állatok védelme az Európai Unióban és Magyarországon

 
Tartalom és design: almendra studio. Az oldalon szereplő anyagok utánközlése kizárólag a kiadó írásbeli engedélyével lehetséges. Minden jog fenntartva.
Impresszum, hirdetési feltételek